Az idénymunkás író és a primordiális szakralitás nagyasszonya a könyvvásáron
Két elsőkötetes szerző mutatta be a könyvét csütörtök este, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könnyvvásár keretén belül. Viszont az útjuk, ahogyan erre a pontra értek, nagyon eltérő. Kemenes Henriette költő Odú című verseskötetét, amely a FISZ kiadásában jelent meg, Bartha László Zsolt színművész méltatta, D. Mészáros Elek riportkönyvéről pedig, amely a Holnap Könyvek gondozásában jelent meg, Szűcs László szerkesztő beszélgetett a szerzővel.
D. Mészáros Elek, Albion fóliasátrai alatt című könyve a szerző angliai idénymunkás időszakáról szól. Újságíróként két ok miatt döntött úgy, hogy kipróbálja ezt a fajta életmódot. Érdekelték azok az embereke, akik, mint fogalmaz, „valahogyan, valamiért erre az elhatározásra jutnak, hogy ki kell menni, külföldön kell megsegíteni az életet, téglákat kell vásárolni az élet egy következő szintjéhez”. Emellett azonban a saját anyagi helyzete is kényszerítette arra a döntésre, hogy kikpróbálja magát kétkezi munkásként, egy idegen országban.
Mint mondja, „nagyon fontos arról beszélni, hogy mit művel az emberrel ez a fajta életmód, hogyan szakad ki valaki az otthonból, bármit is jelentsen ez, és az hogyan befolyásolja az életét”. A szerző tapasztalatai szerint sok esetben minden gát, megszorítás, ami az otthonnal jár, ilyenkor lehull az emberről, és ez akár tragédiához is vezethet. „Miközben otthon épül a családi ház, úgy rombolódik csöndben a házasság is” – fogalmaz a szerző, aki azt tapasztalta, hogy ez a fajta hamis szabadságérzet könnyen elvezet az alkoholhoz, könnyebb drogokhoz és nagyon sokszor az erőszakhoz.
„Persze vannak sikertörténetek is. Van, aki éppen ott talál rá valamire, amit elveszettnek hitt. A kétkezi munka és kötött életmód alkalmat ad arra, hogy mélyre nyúljunk” – mondja.
A kötet alapvetően két részre osztható. Egyik felében D. Mészáros Elek saját tapasztalatait írja le. A második felében viszont a körülötte megfordult sorsokról ír. Elmondta, hogy nem igazán tudták az emberek, hogy ő újságíró. Az emberek alapvetően szeretnek mesélni az életükről, és nem szerette volna ezt befeszíteni egy ilyen plusz információval.
Mindenképp fontos olvasmány lehet ez, hiszen egy olyan témát feszeget, ami már hosszú évek óta komoly problémája a hazai társadalomnak. Rengeteg csonka család él az országban gyerekek, akiknek egyik vagy mindkét szülője egy távoli országban igyekszik fenntartani a családot. „Az idénymunkát vállaló fél számára ez egy ígéret az anyagilag könnyebb életre. Viszont arról már csakis ők tudnak beszélni, hogy ezért az ígéretért milyen alku várt rájuk az útkereszteződésnél” – summáz D. Mészáros Elek.
“Kemenes Henriette versei szomorúak” – kezdi a méltatást Bartha László Zsolt. A beszélgetés második felében a költő fel is oldja ennek a kijelentésnek a súlyát. A szomorúság nem abból fakad, hogy ő maga nem találja a szépet az életben. Sőt. A kötetben a szomorúság az elmúlás mellett él, és ahogy Kemenes Henriette fogalmaz, „az elmúlás univerzális, és ebben így, megvan a szépség”. Talán az, ami összeszorítja az ember torkát olvasás közben, az a visszafordíthatatlan romlás szembeállítása a történelem előtti időkkel, amikor még tehettünk volna valamit az ellen, hogy ez a folyamat kicsit másképp játszódjon le.
Azt hiszem, ugyanebből a megfontolásból kapnak fontos helyet a szövegeiben az állatok is. Az ember, a gondolkodó alkot, rombol, testben és lélekben is minden nap igyekszik nagyon erősen élni, és megélni. Minden más körülöttünk csak alkalmazkodik. Próbálja hozzáigazítani a molekuláiba táplált fajfenntartást ahhoz, amit mi művelünk a környezetével. A kitettség érzése az, ami bele tud szúrni abban a szépségbe, amiről a költő korábban beszélt. Amikor a saját hülyeségünk már nem csak ránk hat, hanem másokra is. Mégis, ez az egy légtérben való létezés összeköt egymással, jelentsen ez bármit is. Fontos pontja volt meglátásom szerint a könyvbemutatónak, amikor Kemenes az alkotásról beszél. Szeretem, mert nem romantizálja el ezt a folyamatot. Szerinte a költészet is egy munka, a vers pedig egy termék, amit nem a gyermekedként hozol a világra, és mindegy hogy milyen mert úgyis tökéletes. A jó versért meg kell dolgozni. Egyáltalán nem mindegy, hogy azok a szavak hogy állnak össze a végén. A terméket el kell adni, és ahhoz pedig másoknak is kell tetsszen rajtad kívül. És ez munkás. Kemenes Henriette szerint nagyjából egy hét kell neki ahhoz, hogy egy vers ötletétől eljusson a kész szövegig. Számára fontos az objektivitás is, ezért mindig felveszi és többször is újrahallgatja a verset, valamint van néhány ember, akiknek elküldi, hogy segítsék a munkáját. Szerintem ehhez alázat kell.
Szabó Eszter
