Az irodalmi műben nincs tabu
„Amikor az első tanítási napon tanárként beléptem egy fővárosi általános iskolába, ugyanaz az érzés fogott el, mint gyerekként, kisdiákként” – írja honlapján Wéber Anikó író, és talán gyerekkönyveinek és ifjúsági regényeinek egyik titka épp ez az azonosulni tudás a gyerekek és fiatalok érzéseivel, félelmeivel, álmaival. Na meg az a bátorság, és érzékenység, ahogy ki tudja hangosítani, hitelesen szavakká tudja formálni, a sokszor káoszként gomolygó kamaszgondolatokat. A pedagógusból lett írót Makkai Kinga kérdezte.
Több korosztálynak írsz. A magyar olvasók körében ifjúsági regényeidnek köszönhetően váltál népszerűvé, ott találjuk azonban műveid között az alsó tagozatosoknak szánt Most én olvasok! sorozatot, illetve a Visszhangországot és a nemrég megjelent Cseresznyeliget titkát. Miben más a kisiskolásoknak írni. Mire figyelsz ilyenkor?
Amikor egy bizonyos korosztálynak írok, általában a főhősöket is ebből a korosztályból választom ki. Próbálom minél pontosabban magam elé képzelni a karaktereket, és igyekszem azonosulni velük. Látom, amit ők látnak, hallom, amit gondolnak, tudom, mit éreznek. Minden korosztálynak megvannak az őket leginkább foglalkoztató nehézségei, kérdései, az életfeladatai. Ezeket is számba veszem ilyenkor. Arra figyelek, hogy olyan témákat dolgozzak fel, olyan kérdéseket tegyek fel, amelyek a leginkább érdekelhetik az olvasóimat. A Most én olvasok! sorozat szereplői megtapasztalják például, hogy milyen az első nap az iskolában, és hogyan formálódik a sok-sok idegen kisgyerek igazi osztályközösséggé. A Visszhangországban pedig Cinke, a főszereplő kisfiú lép abba a korba, amikor már egyre önállóbb – egyedül megy a kisboltba, leckét ír, játszik –, de azért még vágyik a szülei közelségére, figyelmére, segítségére, és amikor ezt nem kapja meg, hirtelen nagyon magányossá válik. A Cseresznyeliget titkában pedig a kiskamasz Kitti bánatát ismerjük meg, akinek nincs igaz barátnője, és leghőbb vágya találni egy rokon lelket.
Számos irodalmi fórumon olvashatunk arról, hogy az ultraposztmodern regényekben egy újfajta realizmus érvényesül. A valóságelemeket Te is beépíted regényeidbe. Ez tudatos írói törekvés vagy így jön az ihlet?
Nagyon szeretem vegyíteni a valóság és a fantáziavilág elemeit. A legtöbb regényemben vannak irreálisnak tűnő momentumok, de a szemfüles olvasó végül mindig mindenre találhat valamilyen reális magyarázatot is. Ezt a fajta játékot nagyon élvezem, izgalmasnak találom, és végig tudatos írói törekvés. Szerintem a valóság és fantáziavilág között nincs éles határ, sok varázslat, titok vesz körbe minket, melyeket megérezhetünk, talán meg is fejthetünk, ha nyitott szemmel és szívvel járunk. Ezt a gondolatot próbálom a regényeimbe is átültetni. Ugyanakkor fontos számomra, hogy az olvasó úgy érezze, a leírtak akár vele is megtörténhetnének, akár az ő iskolájáról, osztályáról, diáktársairól is szólhatna a mű. Ezt pedig szintén úgy tudom elérni, ha a minket körülvevő valóság elemeit beépítem az alkotásba.
Ifjúsági regényeid alaptémája az iskolai bántalmazás, kirekesztés, vagy ahogy újabban az angol bullying szót magyarítják, a „basáskodás”. Ahhoz, hogy valaki ehhez a tabunak számító témához nyúljon, valamilyen formában érintettnek kell lennie. Hol és mikor találkoztál ezzel az iskolai valósággal?
Először diákként a saját általános iskolámban, majd pedagógusként azokban az osztályokban, amelyekben tanítottam. Nagyon megviselt, amit tapasztaltam. Azt reméltem, az eltelt 15 évben biztosan javult a helyzet, de inkább rosszabb lett, mint jobb. A diákokat rengeteg stressz éri, az egész napos feszültséget próbálják levezetni valahogy, de ehhez nem mindig kapnak segítséget. Sokan kerülnek áldozat vagy bántalmazó szerepbe, és ezekből nagyon nehéz kilépni. Amikor besétáltam az iskola falai közé, úgy éreztem, mintha egy másik univerzumba repítettek volna, amelynek semmi köze a kinti világhoz. Bent az vagy, aminek ott, abban a pár órában sikerül megmutatnod magad. Nem számít, hogy otthon milyen szerető testvérként segíted a kishúgodat, hogy a szomszédban hány barátod van, hogy az edzésen tehetségesnek tartanak, és szupergyorsan úszol. Ha az iskolában ezeket nem tudod megmutatni, ha gyengén teljesítesz a legtöbb tárgyból, ha nehezen barátkozol, esetleg félénk vagy, akkor hamar elkönyvelhetnek rossz tanulónak, vesztesnek, lúzernek. Sokszor zárt, külön világba csöppennek a diákok, ahova nem lát be igazán a szülő. Szerettem volna a regényeimben kihangosítani a gyerekek gondolatait, rávilágítani a tantermekben zajló bántalmazásokra, és megmutatni, mit érez az áldozat, a bántalmazó, a szemlélő. Arra gondoltam, a tanulók ülnek egymás mellett az asztaloknál, féltékenykednek, szomorkodnak, rettegnek, barátokra, elismerésre vágynak, miközben nem is sejtik, hogy a padtársuk ugyanezt éli meg. A regényeimben próbáltam rámutatni minderre.
Miért tartod fontosnak, hogy a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalmi alkotások tabutémákat dolgozzanak fel? Lehet-e az irodalom a pszichológia vagy a pedagógia szolgálóleánya?
Azt gondolom, ha az irodalmi műben nincs egyetlen igazán fontos vagy tabunak számító kérdés sem, vagy ha nem foglalkozik egyetlen nehézséggel, bajjal sem, akkor súlytalanná válik. A tabutémákat feldolgozó gyermek- és ifjúsági könyvek segítséget adnak a szülőknek, pedagógusoknak és gyerekeknek abban, hogy az olvasottakat továbbgondolják és megbeszéljék. Az érintetteknek pedig kapaszkodót jelenthetnek, hiszen megélhetik, hogy nincsenek egyedül a nehézségükkel, másokkal is történik hasonló. Az irodalom ilyen értelemben a pszichológia és pedagógia szolgálatába szegődhet, de szerencsére ettől még nem válik alárendeltté, kiszolgálóvá. Csak akkor, ha az író csupán a nevelést és a segítségnyújtást tartja a könyv egyetlen feladatának, és ha kész megoldásokat, válaszokat próbál átadni az olvasóknak.
Melyik a kedvenc regényed?
Nagyon sok kedvencem van. Virginia Woolftól A világítótorony, Szabó Magdától Az őz, A szemlélők és a Freskó. Jane Austen Emmáját és Salinger Zabhegyezőjét is nagyon szeretem. A gyerek és ifjúsági művek közül pedig A padlásszoba kis hercegnőjét, A titkos kertet, az Anne Shirley-sorozatot, az Édes mostohát, A kis herceget és a Harry Potter-kötetek első három részét emelném ki. És ezek most csak azok, amik először eszembe jutottak, még hosszan folytathatnám a sort Kudera, Thomas Hardy és Forster regényeivel.
Másodszor főszereplője egy regényed a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében zajló Olvasd el, és játssz velünk! című olvasóvetélkedőn. Először 2017-ben az El fogsz tűnni című regényed, idén a Zuhanórepülést olvasták el a 7-8. osztályosok. Hogyan tartod a kapcsolatot az olvasóiddal? Mit jelent Neked az olvasói visszajelzés?
Az olvasók visszajelzése mindig nagyon fontos, hiszen bennük él tovább a regény, amit írok. Ők teremtik újra azokat a világokat, melyeket megalkotok. Nagyon boldog vagyok, amikor üzeneteket kapok a gyerekektől és a felnőttektől, és mindig zavarba jövök, amikor szóban mondják el, hogy mennyire szeretik a műveimet. Van egy honlapom és egy írói közösségi oldalam is, mindkettőn szoktam üzenni az olvasóknak, és sokszor beszélgetést is kezdeményezek velük. Vannak könyvbemutatók és olvasótalálkozók is, ahol felvehetik velem a kapcsolatot. Bár én azt szoktam mondani, hogy a könyveimen keresztül kerülhetnek a legközelebb hozzám, az az igazi kapocs, mert ott tudok megnyílni leginkább, és ott árulok el magamról legtöbbet. Írás közben a regényeimbe sok emlékemet, érzésemet, félelmemet, álmomat teszem bele, melyeket aztán az olvasók is a saját fantáziájuk, érzéseik, emlékeik, félelmeik és álmaik szerint képzelnek el. Itt találkoznak és érnek össze a világaink.
Most min dolgozol? Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
Jelenleg egy történelmi ifjúsági regényen dolgozom. A főhőse két tizenhárom éves kamasz lesz, akik visszautaznak a múltba, egészen pontosan 1867-be, a kiegyezés és koronázás idejére Pest-Budára. Sok olyan helyszínen járnak – Korona kávéház, akkori Nemzeti Színház, Kugler cukrászdája –, amit ma már nem láthatunk, és sok olyan épületben is megfordulnak – Pesti Vigadó, Mátyás-templom, Sándor-palota –, ami ma is áll. Bepillantanak arisztokraták és szegény emberek életébe, és találkoznak Erzsébet királynéval, Andrássyval és Deák Ferenccel. Részt vesznek a koronázáson, és próbálnak megakadályozni egy bűntényt. Itt is lesz nyomozás, veszély, rejtély, de az olvasók megismerhetik a korabeli fővárost, és azokat a nehézségeket és megválaszolhatatlan kérdéseket, melyekkel szembe kellett néznie a magyaroknak a szabadságharc leverése után és a kiegyezés megkötése előtt.
Makkai Kinga
