Szalamandrák éjszakája
A Látó, az Irodalmi Játékok sorozatának ezen állomásán, hozta a megszokott formáját. Hangulatos kávézóban, olvasóbarát arcok, írók és költők gyűltek egybe, hogy egy újabb nyomdafestéket kapott mű bemutatásra kerüljön. Márton Evelin legújabb regényét, a „Szalamandrák éjszakáját” Vida Gábor méltatta. A kötetlen beszélgetés alatt arról faggatta az írót, hogy mi ösztönözte e regény megírására, hogyan tud azonosulni főhőseivel, mennyire érzi magát itthon a regényben szerepelt Fekete tengeren, milyen benyomásokat vált ki egy íróban az, amikor papírra írja művét és milyen érzés ragadja magával, amikor számítógépben pötyögi gondolatait.
Vida Gábor szerint érdekes élmény az, hogy hogyan vagyunk jelen olvasáskor a képernyő előtt és hogyan éljük meg, amikor ugyanazt a művet nyomtatva, papíron olvassuk. Evelin nem a teljes regényt írta egyből számítógépen, úgy gondolja, hogy a papírnak és a leírt szónak még mindig különleges ereje és hangulata van. Nem tagadja, hogy mindmáig gyakran írja papírra első fellángolásból gondolatait, aztán ezeket majd finomítgatja egy későbbi fázisban számítógépen.
A bemutatásra került regény egy baráti társaságot kísér végig gyerekkoruktól egészen 30-as éveik közepéig. A szerző körülbelül 35 éves korukig tudta vinni a szálakat, annál tovább nem „mert” gondolni, hiszen ő maga is eddig az életkorig jutott el. Az, ami hátra van e kor után számár is ismeretlen. A cselekmény többnyire Romániában játszódik, csak egy-két kerettörténet erejéig repíti főhőseit Afrikába. Ezek a hősök önmaguktól menekülnek teljesen hiábavalóan, a helyszínek sokszínűsége is arról árulkodik, hogy a szerző menekíti hőseit.
Az úgy nevezett erdélyiség ebben a regényben kitágul egészen a Fekete tengerig. Holott ez a tenger a mentális térképünkben benne van, utóbbi években megint nagyon „külföld” lett az erdélyi magyarok számára. „Közöm van ehhez az országhoz, nem véletlenül lakom benne. Nyílván van egy szűkebb tér, ami az otthonom. A Fekete tenger azé, aki szereti. Én nagyon szeretem a tengert. Ilyen egyszerű. Értékelnünk kell, hogy a miénk. Nem tudom miért, de árvátlan lett az erdélyi magyarok számára a Fekete tenger, pedig nem kellene. Szép a Fekete tenger.” – mondotta Márton Evelin annak kapcsán, hogy hogyan viszonyulunk az itthoni tájainkhoz és régióinkhoz, amelyek Erdély regionális vonalain kívül esnek.
Vida Gábor szerint a nagy és kis prózák képzeletvilágban játszódnak és erről nem igazán akarunk beszélni. Evelin könyvében pontosan ez történik. Elég hamar érzékeli az ember, hogy ez egy kortárs történet kortárs világban, ugyanis ez a regény a `90-2000-es években játszódik. A szerző azt mondja, hogy ez nem egy tudatos döntés volt, hiszen eddig is arról írt, ahol volt, és amiben élt „most és itt”. Ahhoz, hogy valamit megértsünk, el kell távolodnunk tőle, valószínűleg, hogy tíz év múlva teljesen másképpen vélekedne ezekről az évekről.
A mű egzotikus címe abból adódik, hogy a regény főhőseinek gyerekkorukban szükségük volt egy totem állatra, és mivel a szerző egyik kedvelt állatfajtája a szalamandra, erre esett a választás. Az éjszakai életforma pedig az író számára egyik legkedveltebb napszak, reméli, hogy még sokáig veheti ki részét az éjszakai pezsgő életből. Innen a szalamandrák éjszakája.
Ebben az évben a Bookart-tól már megszokott szép könyvek egyik ez a „Szalamandrák éjszakája”. Ha akad olyan olvasó, akinek az érdeklődését önmagában a cím még nem keltette fel, e könyvbemutató után mindenképp szeretettel ajánljuk azoknak, akik bohém élményekre, főhősök lelki vívódásaira és izgalmas éjszakai történetekre vágynak.
