Négyszögletű kerekasztalnál a főszerkesztők

Van-e létjogosultságuk az erdélyi magyar irodalmi folyóiratoknak vagy csak a szerkesztők passziójának köszönhetik fennmaradásukat? Ezzel a kérdéssel indította a beszélgetést Kovács András Ferenc, a Látó című szépirodalmi folyóirat főszerkesztője, az est házigazdája mielőtt kitért volna a folyóiratok hogyan továbbjára.

„Ameddig szerkesztő van, addig lap is van. Éppen ezért olvasója és jövője is van a lapoknak, de ugyanakkor konkurenciájuk is” – válaszolt Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője. Hozzátette, a Helikon esetében az online felület inkább a reklám megjelenítésének helye. „Amerikában több neves irodalmi lap áttért az online megjelenésre, de sokan közülük visszaléptek, mert nem vált be” – jegyezte meg.

Az Irodalmi Jelen a főszerkesztő-helyettes elmondása alapján két lábon áll. „A nyomtatott lap mellett minden hónapban megjelenik egy online verzió is” – mondta Bege Magdolna, aki ismertette a lap egyedi megjelenési folyamatát is. „Az írások előbb online felületen jelennek meg, később készül el a nyomtatott változat” – mondta.
Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztőjeként arra emlékeztetett, hogy a magyar irodalom mindig is a folyóiratokban élt.
Meglátása szerint a folyóiratok jövőjét nem abból a szempontból kell nézni, hogy papír vagy virtuális úton jelenik meg a szöveg, hanem a funkcióját kell figyelembe venni. Balázs hangsúlyozta: „az a cél, hogy a folyóirat olyan minőségű irodalmat mutasson be, ami jobb, mint a magyar irodalom átlaga”.

Lövétei Lázár László, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője ezzel szemben úgy véli, hogy „ha van a folyóiratoknak halála, az egyenlő a pdf változattal”. Kiemelte, bár fontos az online jelenlét, de változás kell legyen a nyomtatotthoz képest.
Tasnádi-Sáhy Péter a Várad című folyóirat szerkesztője úgy véli, lapjuk szerzői, a Székelyföldéhez hasonlóan kivételes helyzetben vannak. „Hiszen a név megmutatja a feladatot is: a régiónak olyan lapot készíteni, amelyik kiszolgálja a közösséget, ugyanakkor megmutatja, hogy mi az a mérce, amelyhez fel kell érni” – véli. Meglátása szerint a folyóiratokra nemcsak a rendszeres megjelenés és megjelenítés miatt van szükség, hanem az olvasó igénye miatt is. „Az olvasóközösség igényli a válogatást, a helyes vagy annak vélt irány megmutatását” – hangsúlyozza Tasnádi-Sáhy Péter.
Kovács András Ferenc rákérdezett arra, hogy mit jelent a Várad számára az irodalmi örökség, avagy jelen van-e a szerkesztőség életében Ady szelleme.

A Várad szerkesztője az örökséget egy gyönyörű antik karosszékhez hasonlította: ha mindenki kell kerülgesse, vigyázzon rá, akkor semmi értelme, viszont ha bele lehet huppanni, élvezni a szépségét és elfogyasztani egy pohár bort anélkül, hogy féltenénk a huzatát, akkor kincs.
Az új olvasók bevonása kapcsán az erdélyi irodalmi lapok főszerkesztői és szerkesztői egyetértettek abban a szerkesztők, hogy nagyon fontos irodalmi lapként események szervezőjeként is jelen lenni ezáltal megismertetve egy másfajta közösséggel a tartalmukat.
A kultúrkocsmai megnyilvánulások mellett másfajta olvasóvonzó megmozdulások is vannak: Balázs Imre József kiemelte a lovakról szóló tematikus lapszámukat, amellyel sok olyan olvasóval ismertették meg a lapot, akikkel másképp nehéz lett volna. Figyelmeztetett a tematikus lapszámok hátrányára is: lehet, hogy valaki azért nem olvassa tovább a folyóiratot, mert őt nem érdeklik a lovak, és becsapásnak érzi a tematizálást.
Mind a hat lap nagy figyelmet fordít a fiatal írókra tudva, hogy új lendületet adnak, ugyanakkor bevonzanak egy másfajta közösséget. Lövétei Lázár László a pályakezdők gondolatát megfogalmazva elmondta: mindegyik nagy irodalmi lap olyan a fiatal írónak, mint egy gyönyörű nő. Vágyik rá, csodálja, de amint elérte egyszer, már nem annyira érdekes.
Kovács András Ferenc az est konklúzióját levonva kijelentette: az irodalom nem múzeum, és ezt figyelembe kell vegyék a lapok vezetői is ahhoz, hogy életben tudjanak maradni.

Szöveg: André Krisztina
Kép: Deák Zsombor