October 31, 2018

Itt az összes program

SZERDA, NOVEMBER 14.

17.00 Művészeti EgyetemStúdió Színházának előcsarnoka (Köteles Sámuel utca 6.) – Könyvbemutató – Kós Károly Akadémia, Székelyföld szerkesztősége, Látó szerkesztősége – Sütő István: Válogatott versek, Székely Könyvtár sorozat. Részt vesz: Fekete Vince, Horváth Benji, Kovács András Ferenc, Lövétei Lázár László, Markó Béla.

 

CSÜTÖRTÖK, NOVEMBER 15.

10.00 Színház térMegnyitó – Weöres Sándort idézve, Bertóti Johanna és a gyermekek. 

10.15 Nemzeti Színház – Kisterem – Gyerekkoncert – Fütyülünk a világra, Bertóti Johanna előadásában.

10.30 Nemzeti Színház – Báránysarok (emelet, bal) – Színezz velünk! – Egész napos program gyerekeknek.

11.00 Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Koinónia KiadóMentsd meg a sárkányok becsületét! Játék a Kajtikó, a derék sárkányfiú mesekönyv főszereplőjével. Házigazda: Berke Krisztina-Ágnes és Kürti Andrea.

11.30 Nemzeti Színház – Kisterem – A Marosvásárhelyi Rádió és a budapesti PONT Kiadó – Hangoskönyv-ősbemutató – Szávai Géza: A Zöld Sivatag vőlegénye című meseregénye Gáspárik Attila olvasatában. Meghívottak: Szávai Géza író, Gáspárik Attila színművész, Fehér Csaba zeneszerző, Tompa Enikő rendező.

12.30 Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Gutenberg KiadóKönyvbemutató és felolvasószínház – Claire Gratias: Elég legyen az olvasásból! című, Sylvie Serprix által illusztrált könyvét Codău Annamária ismerteti, majd felolvasószínház keretében ismerkedünk meg a mesével.

14.00 Nemzeti Színház – 1-es számú próbaterem – Olvasd el, és játssz velünk! – Az olvasás-vetélkedő döntője középiskolásoknak.

14.00 Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Kreatív Könyvkiadó – Mesefonal – interaktív meseolvasás, mesemondás nyereményjátékkal, négy mesekönyvhöz kapcsolódóan: M. Simon Katalin: Szelíd mesék a vadonból, illusztrálta Takács Sz. Kinga; Arany László: Fehérlófia és Benedek Elek: A Nap fája és más növénymesék – válogatta, átdolgozta és szerkesztette Nagy Zsolt, illusztrálta Fábián Gabriella; Az aranyleány. Bolgár népmesék, válogatta Anelija Hrisztova Vezsdarova, fordította Iván Andrea, illusztrálta Pápai Barna. Moderátor: Tekei Erika.  

14.00 Nemzeti Színház – Bookart Kiadó standja – Felolvasás – Baptiste Beaulieu: Mesék halál ellen (regény). Ízelítőként első látásra olvasnak fel a könyvújdonságból a kiadó barátai.

15.00 Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Főpróba. Az Élő Várad Mozgalom performansza. Zudor János Romániából jöttem című poémájának felhasználásával írta és előadja Biró Árpád Levente, Kemenes Henriette és Ozsváth Zsuzsa. Rendezte: Tasnádi-Sáhy Péter.

16.00 Nemzeti Színház – Napos Oldal (galéria, bal) – Holnap Kulturális EgyesületKönyvbemutató – Mikola Emese: Félrehallgatások, regény. Közreműködik: Szűcs László.

16.00 Nemzeti Színház – Vörös Postakocsi (galéria, jobb) – Bookart Kiadó – Könyvbemutató – Gömöri György: Erdélyi Arcok (Versek), Somogyi Győző illusztrációival. A kötetet bemutatják Domokos Zsófia és Hajdú Farkas-Zoltán.

16.00 Nemzeti Színház Dedikálósarok – Mentor Könyvek Kiadó – Dedikálás – Király Kinga Júlia: Az újrakezdés receptjei.

17.00 Nemzeti Színház Nagyterem, színpadtéri stúdió – Színházi szatíra – Tasnádi István: Nézőművészeti főiskola. Rendező: Árkosi Árpád. Szereplők: Katona László, Mucsi Zoltán, Scherer Péter.

17.00 Nemzeti Színház KisteremGutenberg Kiadó és Hagyományok házaKönyv- és hangszerbemutató – A füttyös legény – Csángó népmesék című kötet kapcsán barangolás a népi hangszerek világában az Üver zenekar, az Öves együttes, Samu Janka, Moldován Emese, Gyárfás Róbert és Kisfaludi János részvételével. Vendég Kürti Andrea, a kötet illusztrátora.

17.00 Erdőszentgyörgy – Rhédey-kastély – Kriterion Kiadó – Könyvbemutató – Sarány István: Garabonciások. Zenés beszélgetés a könyvről és a lemezmellékletről.

17.00 Nemzeti Színház Vörös Postakocsi (galéria, jobb)Tinta Kiadó (Sepsiszentgyörgy)Könyvbemutató (a Könyvmosoly Antikvárium szervezésében) – Bogdán László: A vörös pók hálójában. A szerzővel Kovács András Ferenc beszélget.

1700 Nemzeti Színház – 1-es számú próbaterem – Olvasd el, és játssz velünk! – Az olvasás-vetélkedő döntője középiskolásoknak.

18.00 Nemzeti Színház Protokollterem – Kriterion Kiadó – Kettős könyvbemutató – Borcsa János: Örökségem és Tamás Kincső: Fehér kavicsok. A szerzőt és kötetét Fekete Vince, illetve  Jakabffy Tamás méltatja.

19.00 Nemzeti Színház – Napos Oldal (galéria, bal) – Hargita Kiadóhivatal – Könyvbemutató – Ferencz Imre: Válogatott versek (Székely Könyvtár sorozat 69.) A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget Fekete Vince, a könyv szerkesztője.

19.00 Nemzeti Színház – Kisterem – Gyere velem könyvvásárba! – Író-olvasó találkozó – Vendégünk Bódi Attila, a Lázadni veletek akartam című, az Olvasd el, és játssz velünk! olvasójátékra a középiskolásoknak kijelölt könyv szerzője. A szerzővel Novák Csaba Zoltán beszélget.

20.00 Nemzeti Színház Nagyterem, színpadtéri stúdió – Színházi szatíra – Tasnádi István: Nézőművészeti főiskola. Rendező: Árkosi Árpád. Szereplők: Katona László, Mucsi Zoltán, Scherer Péter.

 

 

PÉNTEK, NOVEMBER 16.

10.00 Nemzeti Színház – Kisterem – Gyere velem könyvvásárba!Koinónia Kiadó – Könyvbemutató, dalos felhőtúra vízben, völgyben, fák között (Lábikráinkba lázas benyomás költözött) – Balázs Imre József: Kirándulás a felhőben című zenés könyv szerzőjével, illetve illusztrátorával, Márton Évával Makkai Kinga beszélget.

10.00 Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Napsugár-morzsák. Találkozás a Napsugár című gyermeklap főszerkesztőjével, Zsigmond Emesével. Meghívott vendégeink: László Noémi és Cseh Katalin, költők.

10.00 Nemzeti Színház – Báránysarok (emelet, bal) – Színezz velünk! – Egész napos program gyerekeknek.

11.00 Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! Mesepedagógiai foglalkozás kisiskolásoknakA házikó meséje. A foglalkozást Székely Tímea pedagógus vezeti.

12.00 Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Koinónia Kiadó – Könyvbemutató, meseszövés és közös, kacagós olvasásAz elhagyatott könyvtár és a kalandéhes gyerekek esete. Hajós Erika: Lizi és a mindentudó Porcica, illusztrálta Darvay Tünde, valamint Markus Majalouma: Apa, építsünk kuckót!, fordította Jankó Szép Yvette. Az első könyv szerzőjével és illusztrátorával, a második fordítójával Rostás-Péter Emese beszélget.

12.00 Nemzeti Színház – Gutenberg Kiadó standja – Dedikálás – Kovács András Ferenc: Árdeli szép tánc. A kötetet a költő és Kürti Andrea, a könyv illusztrátora dedikálja.

12.00 Nemzeti Színház – Bookart Kiadó standja – Dedikálás – Hajdú Farkas-Zoltán dedikálja a kiadónál megjelent könyveit.

13.00 Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Gutenberg Kiadó – Könyvbemutató – A mesefordítás izgalmas kihívásaiVictoria Pătrașcu: Mesepörgettyű – öt tótágast állt mese. Meghívott vendég László Noémi költő, a mű fordítója és Kürti Andrea, a könyv illusztrátora.

13.00 Nemzeti Színház – Bookart Kiadó standja – Dedikálás – Kovács András Ferenc dedikálja a kiadónál megjelent könyveit.

13.00 Nemzeti Színház Lector Kiadó standja – Dedikálás – Max Blecher: Áttetsző test. A kötetet Balázs Imre József fordító és Darvay Tünde illusztrátor dedikálja.

13.00 Nemzeti Színház Dedikálósarok – UArtPress Kiadó – Dedikálás – A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei 2. A szerzők: Albert Mária, Balási András, Csép Zoltán, Kovács Levente, Lázok János, Ungvári Zrínyi Ildikó.

13.00 Nemzeti Színház – Báránysarok (emelet, bal) – Az évszakok nyomábanMesepedagógiai foglalkozás óvodásoknak Birta-Székely Noémi meseíróval.

14.00 Nemzeti Színház – 1-es számú próbaterem – Olvasd el, és játssz velünk! – Az olvasás-vetélkedő döntője V-VI. osztályosoknak.

14.00 Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba!Cerkabella Kiadó – Macskamuzsika mesélős-játékos foglalkozás Pásztor Csörgei Andreával.

1400 Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Könyvbemutató – Exit Kiadó – Lupescu Kata: Kalózlány 2. Pokoli kör. A szerzővel Makkai Kinga beszélget.

14.00 Nemzeti Színház – Bookart Kiadó standja – Felolvasás – Baptiste Beaulieu: Mesék halál ellen (regény). Ízelítőként első látásra olvasnak fel a könyvújdonságból a kiadó barátai.

14.00 Nemzeti Színház – Báránysarok (emelet, bal) – Meseolvasás – A varázs erdő megmentése – A mesék világa Nemes Nagy Enikő meseíróval.

15.00 Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba!Édesvíz – sós víz. – Papírszínházas foglalkozás Demeter Évával.

15.00 Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Védett vidékre visz-e a szárnyvonal?  Fekete Vince legújabb kötetéről, műhelytitkairól, alkotói terveiről a szerzővel Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője beszélget.

15.00 Nemzeti Színház – Napos Oldal (galéria, bal) – Kulcslyuk Kiadó – Könyvbemutató – Dr. Kádár Annamária: Lilla és Tündérbogyó kincset keres.

15.00 Nemzeti Színház Pont Kiadó standja – Dedikálás – Szávai Géza és Gáspárik Attila: A Zöld Sivatag vőlegénye.

16.00 Nemzeti Színház – Kisterem – Gyere velem könyvvásárba! – Író-olvasó találkozó – Vendégünk Szabó Róbert Csaba, a Vajon nagyi és az aranyásók című, az Olvasd el, és játssz velünk! olvasójátékra az V-VI. osztályosoknak kijelölt könyv szerzője. A szerzővel Makkai Kinga beszélget.

16.00 Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Ötven plusz…. és a majdani hátrahagyott versek  Erdős Virág legújabb kötetéről, műhelytitkairól, alkotói terveiről a szerzővel Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője beszélget.

16.00 Nemzeti Színház – Napos Oldal (galéria, bal) – Pont Kiadó – Pódiumbeszélgetés – A mese hídszerepe. Résztvevők: Szávai Ilona kiadói szerkesztő, Kádár Annamária pszichológus.

16.00 Nemzeti Színház Vörös Postakocsi (galéria, jobb) – Pódiumbeszélgetés – Nagy Miklós Kund: Felemás. A szerzővel legújabb publicisztikakötetéről Demény Péter beszélget.

16.00 Nemzeti Színház – Bookart Kiadó standja – Dedikálás – Márton Evelin dedikálja a kiadónál megjelent könyveit.

17.00 Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba!Puhakönyves mesék  –  interaktív mesemondás és -hallgatás 1–3 éves gyerekeknek.

17.00 Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Nem könnyű szeméremékszerekkel világport hinteni  Tolnai Ottó legújabb kötetéről, műhelytitkairól, alkotói terveiről a szerzővel Markó Béla beszélget.

17.00 Nemzeti Színház – Vörös Postakocsi (galéria, jobb) – Bookart Kiadó – Könyvbemutató – Baptiste Beaulieu: Mesék halál ellen (regény). A kötetet bemutatják Domokos Zsófia és Hajdú Farkas-Zoltán.

17.00 Művészeti EgyetemStúdió Színházának előcsarnoka (Köteles Sámuel utca 6.) – Könyvbemutató – KAB Színháztudományi Szakbizottság és Magyar Művészeti Kar
teatrológia tanszékcsoportja – Nászta Katalin: Thália erdélyi napszámosai
(interjúkötet). Tinta Kiadó, 2017. Moderál Boros Kinga és Kovács Levente.

17.00 Nemzeti Színház Protokollterem – Koinónia Kiadó – Kettős könyvbemutató – Humor és teológia egy helyen – Nick Page: A kereszténység majdnem tévedhetetlen története, avagy kétezer év szentekkel, vétkezőkkel, idiótákkal és Istentől ihletett bajkeverőkkel és Glenn S. Sunshine: A reformáció fotelteológusoknak című könyvekről Jakab-Benke Nándor, Telegdi-Csetri Áron (fordítók), Zágoni Balázs (ötletgazda) és Adorján Kálmán (szaklektor) beszélgetnek.

17.00 Marosvásárhelyi Rádió – Előadóterem – Kriterion Kiadó – Könyvbemutató – Sarány István: Garabonciások. Zenés beszélgetés a könyvről és a lemezmellékletről.

17.00 Nemzeti Színház – Kulcslyuk Kiadó standja – Dedikálás – Dr. Kádár Annamária: Lilla és Tündérbogyó kincset keres.

17.00 Nemzeti Színház – Báránysarok (emelet, bal) – Az ülés 5+1 Parancsolata – Bóni Melánia gyógytornász-fizioterapeuta tanácsai.

17.30 Nemzeti Színház – Báránysarok (emelet, bal) – Könyvbemutató – Drd Nagy Bea: Ficánkák egészségmorzsái. Mit egyek, hogy jól legyek? Az írónő előadása fiatal anyukáknak az étkezésről.

18.00 Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Duna és Nílus között, avagy mitől leszünk lúdbőrösek  Kemény István legújabb kötetéről, műhelytitkairól, alkotói terveiről a szerzővel Csuhai István, az Élet és Irodalom szerkesztője beszélget.

18.00 Nemzeti Színház Lector Kiadó standja – Dedikálás – Nagy Attila: Égi tócsa, földi sár (versek).

19.00 Nemzeti Színház – Kisterem – Mai magyar költők estje – Versajándék Vásárhelynek – Meghívottak: Erdős Virág, Fekete Vince, Kemény István, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Oravecz Imre, Tolnai Ottó. Az est moderátorai: Gáspárik Attila és Szegő János. Közreműködnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészei.

 

 

SZOMBAT, NOVEMBER 17.

10.00 Nemzeti Színház – 1-es számú próbaterem – Az Olvasd el, és játssz velünk! – Az olvasás-vetélkedő döntője IV. osztályosoknak.

10.00 Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Játékos meseTEKERGŐ Hajós Erikával kisgyerekes családok részére.

10.00 Nemzeti Színház – Koinónia Kiadó standja – Reggeli elmélkedés a 100 éve született Visky Ferenc Nagyobb van itt című új áhítatos könyvével. Gondolatébresztő, dallamos, kávés napindítás Visky Andrással, Szabó Lídiával és Halmen Mária-Magdolnával, a szerző gyermekeivel.

10.00 Nemzeti Színház – Protokollterem – Versolvasónap – Gyéresi Júlia színművésznő olvassa fel Tóth Árpád összes versét.

10.00 Nemzeti Színház Dedikálósarok – Jelenkor Kiadó – Dedikálás – Tolnai Ottó: Szeméremékszerek.

10.00 Nemzeti Színház – Báránysarok (emelet, bal) – Színezz velünk!Egész napos program gyerekeknek.

10.00 Nemzeti Színház – Báránysarok (emelet, bal) – Interaktív gyerekfoglalkozás – Dr. Kádár Annamária: Lilla és Tündérbogyó kincset keres.

11.00 Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Alkalmazott (báb)színházi foglalkozás – Csodakert – több, mint játék. Tálas Ferenc és Barabási Hajnalka pedagógusok közreműködésével.

11.00 Nemzeti Színház – Nagyterem – Gyermekkoncert – Állati zenés ABC, Bíró Eszter és együttese előadásában. (A K & KaArt produkciós iroda szervezésében.)

11.15 Nemzeti Színház Dedikálósarok – Magvető Kiadó – Dedikálás – Erdős Virág: Ötven plusz és Kemény István: Nílus.

12.00 Nemzeti Színház – Kisterem – Gyere velem könyvvásárba! – Író-olvasó találkozó – Vendégünk Berg Judit, A négy madár titka című, az Olvasd el, és játssz velünk! olvasójátékra a IV. osztályosoknak kijelölt könyv társszerzője. A szerzővel Makkai Kinga beszélget.

12.00 Nemzeti Színház – Bookart Kiadó standja – Dedikálás – Fekete Vince dedikálja a kiadónál megjelent könyveit.

12.30 Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Ókontri – újkontri, avagy máshogy mindenki más  Oravecz Imre legújabb kötetéről, műhelytitkairól, alkotói terveiről a szerzővel Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője beszélget.

12.30 Nemzeti Színház Vörös Postakocsi (galéria, jobb) – Koinónia KiadóKönyvbemutató – Nelson Fitch: Kispetri Project / Kispetri-projekt. Egy elzárt, a saját, egyre töredékesebb múltjában élő kalotaszegi falu mindennapjait dokumentáló chicagói fotográfus munkájáról a projekt kurátora, Visky András és György Veress Imola néprajzkutató beszélgetnek.

13.00 Nemzeti Színház – Klubterem – Gyere velem könyvvásárba! – Kreatív Kiadó –Könyvbemutató műhelyfoglalkozással kisiskolásoknak – Demény Péter: Tamara és a vidámság mellénye, illusztrálta Eperjesi Noémi; Fóris-Ferenczi Rita: Bezzeg, illusztrálta Pápai Barna. A szerzőkkel és az illusztrátorokkal Tekei Erika szerkesztő beszélget. Eperjesi Noémi képzőművész segítségével a gyermekek egy közös tevékenység keretében belekukkinthatnak Tamara mesevilágába.

13.00 Nemzeti Színház Napos Oldal (galéria, bal)Kriterion KiadóKönyvbemutató – Ambrus Lajos: Feleselő történelem.

13.00 Nemzeti Színház – Bookart Kiadó standja – Dedikálás – Molnár Vilmos dedikálja a kiadónál megjelent könyveit.

14.00 Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Életéhség, mindennapok és békevágy. Diamantstein György és Sebestyén Mihály beszélget Király Kinga Júliával a Mentor Könyvek Kiadónál megjelent Az újrakezdés receptjei című könyvének ürügyén.

14.00 Nemzeti Színház Napos Oldal (galéria, bal)Pont KiadóKönyvbemutató – Gáspárik Attila: Teátrális világunk. A szerzővel Novák Csaba Zoltán beszélget.

14.00 G. Café – Jelenkor Kiadó (a Koinónia Kiadó szervezésében) – Könyvbemutató – Visky András: Nevezd csak szeretetnek. Legújabb verseskötetéről Kovács András Ferenc és Markó Béla költőtársak faggatják a szerzőt.

14.00 Nemzeti Színház – Bookart Kiadó standja – Felolvasás – Baptiste Beaulieu: Mesék halál ellen (regény). Ízelítőként első látásra olvasnak fel a könyvújdonságból a kiadó barátai.

15.00 G. Caffé Erdélyi Híradó Kiadó és Látó Irodalmi Játékok – KönyvbemutatóPapp Attila Zsolt: Az atlantiszi villamos (versek) és Borsodi L. László: Szétszórt némaság (versek) köteteit Varga László Edgár mutatja be.

15.00 Nemzeti Színház Pont Kiadó standjaDedikálás – Gáspárik Attila: Teátrális világunk.

15.00 Nemzeti Színház Lector Kiadó standja – Dedikálás – Nagy Miklós Kund: Felemás (publicisztika).

15.00 Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Ugyanolyan mások, avagy „na most akkor mondjátok meg, nagyokosok, mi legyen!” – Beszélgetés egy többre érdemesült antológiáról  Káli Király István meghívottai Erdős Virág, Kemény István, Király Kinga Júlia, Oravecz Imre és Szele Anna.

15.00 Nemzeti Színház Napos Oldal (galéria, bal)Hagyományok Háza (a Gutenberg Kiadó szervezésében)Könyvbemutató – Székely népzene és néptánc. Szerkesztette Pávai István és Sófalvi Emese. A könyvet Kelemen László a Hagyományok Háza vezérigazgatója méltatja.

16.00 Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Könyvbemutató – Kalligram Kiadó – Markó Béla: Bocsáss meg, Ginsberg! című verseskötetéről a szerzővel Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője beszélget.

16.00 Nemzeti Színház – Protokollterem – Koinónia Kiadó – Centenáriumi mítoszrombolás – Az 1918-as nagy egyesülés. Nemzetek. Határok. Kisebbségek. Lucian Boia könyve kapcsán Rostás Péter István fordító és Lázok Klára történész beszélgetnek.

16.00 Nemzeti Színház – Lector Kiadó standja – Dedikálás – Demény Péter dedikálja szerzőként A kíméletlen látás. Bánffy Miklós irodalmi portréi című tanulmánykötetét, valamint Pavel Șușară: Sissi című műfordítását.

16.00 Nemzeti Színház – Bookart Kiadó standja – Dedikálás – Jánk Károly dedikálja a kiadónál megjelent könyveit.

17.00 Mini Café (Bolyai utca, 3/14) – kiállítás – 80×80 – Szentes Zágon festészeti kiállítása. Megnyitja B. Szabó Zsolt és Molnár Emese. 

17.00 Nemzeti Színház – Kisterem – Irodalmi est – A mai magyar irodalom szépsége Meghívottak: Erdős Virág, Kemény István, Oravecz Imre, Tolnai Ottó. Az est házigazdája Csuhai István, az Élet és Irodalom szerkesztője.

17.00 Nemzeti Színház – Protokollterem – Koinónia Kiadó – Könyvbemutató – Mélységek és magasságok, tengerfenék és keresztény hedonizmus. Beszélgetés Zágoni Balázs: A Mary Rose incidens és John Piper: Szenvedélyem Isten című könyvéről. Közreműködik Mihály Emőke és György Andrea.

17.00 Nemzeti Színház – 1-es számú próbaterem – Love2translate Kiadó – Könyvbemutató és kerekasztal-beszélgetésDavid Hawkins: Valóság, spiritualitás és a modern ember. Résztvevők: Rácz Virág-Lilla, a Kiadó ügyvezetője, fordító; Dr. Rácz Attila szaklektor; Dr. Sárosi Márdirosz Krisztina, Dr. Fazakas Noémi és Barabás Blanka nyelvi lektorok; Ambrus Enikő és Mincsor Szabolcs, az F&F nyomda igazgatója, illetve technikai igazgatója. Moderátor: Nagy Miklós Kund.

18.00 Marosvásárhelyi Vár, Mészárosok bástyája (Avram Iancu utca 2.) – Yorick Stúdió – Könyvbemutató – Kántor Lajos-Láng Gusztáv: Száz év kaland Erdély magyar irodalmáról 1918-2017. A kötetet bemutatják Hajdú Farkas-Zoltán, Markó Béla és Mészáros Sándor.

19.00 Nemzeti Színház – Nagyterem – KR75. Koltai Róbert előadóestje (A K & KaArt produkciós iroda szervezésében).

 

VASÁRNAP, NOVEMBER 18.

10.00 Nemzeti Színház 1-es számú próbaterem – Olvasd el, és játssz velünk! – Az olvasás-vetélkedő döntője VII–VIII. osztályosoknak.

10.00 Nemzeti Színház – Kisterem – Jaffa Kiadó – Könyvbemutató – Koltai Róbert: Sose halok meg? – Az első 75. A szerzővel Gaál Ildikó beszélget. A bemutatót dedikálás követi.

11.00 Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház – Bábelőadás – Hopp-Láda.

11.00 Nemzeti Színház – Irodalmi Kávéház (a főpáholy előtti galérián) – Bethlenek évszázadai, évszázadok Bethlenjei Káli Király István, Kálmán Attila és Sebestyén Mihály eszmecseréje a Makkai Sándor: Egyedül. Bethlen Gábor lelki arca és a Bizony, csoda!, Káli István beszélgetése gróf Bethlen Anikóval című könyvek kapcsán.

11.00 Nemzeti Színház – Pont Kiadó standja – Dedikálás – Gáspárik Attila: A Zöld Sivatag vőlegénye (hangoskönyv).

12.00 Nemzeti Színház Dedikálósarok – Mentor Könyvek Kiadó – Dedikálás – Káli István: Bizony, csoda! Beszélgetés gróf Bethlen Anikóval és Sebestyén Mihály: Makkai SándorEgyedül. Bethlen Gábor lelki arca.

12.00 Nemzeti Színház – Kisterem – Gyere velem könyvvásárba! – Író-olvasó találkozó – Vendégünk Zágoni Balázs, A Gömb című, az Olvasd el, és játssz velünk! olvasójátékra a VII-VIII. osztályosoknak kijelölt könyv szerzője. A szerzővel Makkai Kinga beszélget.

12.30 Nemzeti Színház Dedikálósarok – Magvető Kiadó – Dedikálás – Fekete Vince: Szárnyvonal és Oravecz Imre: Ókontri.

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]