October 17, 2012

Külföldi előadók a 18. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron!

Esti koncertek, színházi előadások

A rendezvény során mindhárom este adódik lehetőség a szórakozásra. November 15-én, 18.00 órai kezdettel a magyarországi Alma Együttes koncertjére kerül sor a Nemzeti Színház nagytermében. Az esemény első sorban a gyerekeket és szülőket, nagyszülőket kívánja megszólítani, de természetesen, egy mindenki számára élvezhető koncertnek lehetnek majd tanúi az érdeklődők.
November 16-án, pénteken, az ugyancsak Magyarországról érkező Kávészünet koncertjére válthat jegyet a publikum. A 2005-ben alakult formáció tagjai a mai tizenévesek által közkedvelt műfajokban szólaltatják meg a magyar irodalom kimagasló költeményeit. A megzenésített versek koncertjére este 19.00 órától a Nemzeti Színház kistermében kerül majd sor.
Végül, de nem utolsó sorban, szombaton, november 17-én a budapesti Örkény Színház igazgatója, Mácsai Pál lesz a Vásár vendége. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színházzal létrejött partnerségi kapcsolatnak köszönhetően, a rendezvény záró estéjén az utóbbi évek egyik legsikeresebb egyszemélyes színházi előadását, az Azt meséld el, Pista! című darabot láthatják a színházkedvelők.
A három kimagasló meghívott mellett, a rendezvény ideje alatt több színházi előadást is megtekinthetnek az érdeklődők. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Megtorlás című darabjára, illetve a Változatok című felolvasó-színházi előadásra is egyaránt lehet majd jegyet váltani.

A gyerekek sem unatkozhatnak

Az idei Könyvvásár másik nagy újdonsága, az egész napos gyereksarok és gyermekfelügyelet. A kétévesektől egészen a tizenévesekig, minden gyerek talál majd kedvére való elfoglaltságot. Ennek lehetőségét a Makkai Kinga pedagógus által megszerkesztett programsorozat biztosítja, ahol az óránként változó foglalkozások, gyerekprogramok a legszínesebb formában igyekeznek majd könyv- és irodalomszeretetre nevelni a legkisebbeket is.
A gyereksarok programjaiban való részvétel természetesen ingyenes, a színházi előadásokra és koncertekre hamarosan lehet jegyet váltani a Nemzeti Színház kultúrpalotai jegypénztáránál, illetve online a www.jegymester.ro oldalon.
 

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]