Tanulságaink kézikönyve



Megvásárolom

Fodor Imre, Marosvásárhely egykori polgármesterének dokumentált családtörténete





További hasonló könyvek


Az ókori Dáciától

Ebben a történelmi esszében a szerző röviden vázolja fel saját nézeteit a románok történetével, valamint a jelen és jövő Romániájával kapcsolatban. Próbálja megmagyarázni (és lerombolni, ha szükséges) azokat a mítoszokat, amelyeket iskolai történelemórákon tanítanak, vagy a média sugallja. Az elemzés az ókori Dáciával kezdődik, ami sokak számára alapmítosz, a szuperközpontosított államé, melynek területe a jelenkori […]

Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és a Magyar Királyságban I.

A tanulmánykötet az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kutatóintézete és az MTA BTK Történettudományi Intézete által 2018. október 18–19-én Budapesten szervezett Hivatalnok értelmiség a kora újkori Erdélyben és a Magyar Királyságban című konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatait tartalmazza. A széleskörű levéltári kutatásokon alapuló írások elsősorban az archontológia és a prozopográfia irányából közelítik meg a hivatalnok értelmiség meglehetősen összetett, […]

Helytörténet és világtörténet

Nyolc tanulmányt tartalmaz a kiadvány, melyek mindegyike megjelent már nyomtatásban, most meg témájuknál fogva kaptak helyet e könyvben. Szó esik benne a székely Orbán ágyúöntő mesterről, aki a törökök hadi erejét tette ütősebbé, meg XVIII. századi székelyföldi pestisjárványok emlékéről, és hogy járt-e a svéd király Udvarhelyen? Szeles János történetíró feljegyzései alapján ír az udvarhelyi bajkeverőkről, […]