Mélységekben járatta őket



Megvásárolom

Richard Wurmbrand (1909–2001) zsidó származású evangélikus lelkész első alkalommal 1948-ban került börtönbe, az utcáról rabolták el a titkosszolgálat ügynökei. Húsz évre ítélték, amiből nyolc és fél évet töltött le, ebből hármat magánzárkában. 1956 tavaszán szabadult. Ekkor, bár visszavonták lelkészi működési engedélyét, újrakezdte szolgálatát az üldözött egyházban. Így 1959-ben másodszor is letartóztatták. Ítélete huszonöt évre szólt, végül öt év és öt hónap lett belőle. Álnéven szerepelt a börtönök nyilvántartásában, családjával halálhírét közölték. Az utána érdeklődő külföldi diplomáciai testületeknek azt mondták, hogy külföldre szökött. Az embertelen kínzások ellenére hite és humora megmaradt. Ezt Visky Ferenc szavai magyarázzák legtalálóbban: „Az evangéliumért való szenvedés az evangéliummal való együttszenvedést jelenti. Együtt szenvedni az evangéliummal: közösségben maradni az örömhírrel.”





További hasonló könyvek


Örökölt sors

Amikor elkezdjük kutatni elakadásaink, szorongásaink, elhibázott párkapcsolataink, ismétlődő kudarcaink okát, gyakran kiderül, hogy saját életünk történései nem adnak megfelelő magyarázatot. Ilyenkor érdemes a tágabb perspektívát is megvizsgálni, és szüleink, nagyszüleink vagy akár a még korábbi generációk életeseményeit is feltárni.

Meditáció kezdőknek

A neves amerikai meditáció oktató, Benjamin W. Decker egyszerűen követhető tíznapos programja tíz különböző meditációs technikába nyújt bepillantást, hogy megtapasztalhasd, milyen sokféleképpen közelítheted meg ugyanazt a célt. Hiszen minden meditáció, a formájától és a tradíciótól függetlenül, ugyanazokat a készségeket tanítja és fejleszti: a koncentrációt, a fókuszálást, a tudatosságot és az önszabályozást. A technikák közül egyeseket […]

Isten szótagolva

A haikuk, a fotók, a mondatok, az ige-szófelhők és a QR-kódok mögött rejtőző zenei világ mind-mind visszautalnak arra az igerészre, amivel a hét indult. Mindegyik egy kicsit másként, de magán hordja a felkelő és lenyugvó nap áldásait, benyomásait. Ötvenkét hét. Minden hétre egy-egy igeszakasz, és az ahhoz kapcsolódó különböző módszerekkel történő kibontások.