Középkori művészet a Szamos-mentén



Az elmúlt évtizedekben jelentős előrelépések történtek a történelmi Magyarország középkori épített örökségének feldolgozásában és közreadásában.
A Középkori művészet a Szamos mentén első és második kötete is ehhez a tudományos munkához járul hozzá. A regionális összefoglalások az egykori – 1526 előtti – Magyar Királyság minél több térségét átszőve, lehetővé teszik a nagyobb, átfogó szintézisek megalkotását, kissé patetikusabban fogalmazva: a művészettörténet folyamatos újraírását.





További hasonló könyvek


Román Viktor – A szoborba gyúrt lélek

Élt a múlt század második felében egy székely szobrászzseni, aki – miután már zsenge gyermekként ráérzett arra, hogy a mindent Teremtő által emberemlékezet előtt megalkotott Anyag alakváltoztatásra képes –, mielőtt elindult volna a Végtelenbe, közel öt évtizeden át a világ minden sarkában hagyott egy-egy gondolatnyi emléket, fényösvényeket jelölt meg a lelkével, reményt és új törekvéseket […]

Adalékok a Bánffy-kastély építéstörténetéhaz

A 2001-ben megjelent épületmonográfia után a mostani „adalékok” az abban összegyűjtötteket egészítik ki, az akkori tudásunkhoz ad hozzá. A kötetet alkotó tanulmányok a kastély építéstörténetének elmúlt kétszáz esztendejét vizsgálják, e kor értékeinek megvalósulási körülményeit kutatják, s gyűjtik egybe azokat az adatokat, melyek az évszázadok folyamán bekövetkezett változások miatt, a rekonstrukciós munkához fontos adalékokkal bírnak. A […]