Írók, relikviák, emlékek



Az újév egyik legnevetségesebb, de egyben szomorú híre, hogy a regátiak, illetve a román média felfedezte, Székelyföldön kétszer köszöntik az újévet. A jelek szerint nem sokat változott a világ arrafelé azóta, amióta Osvát Kálmán a húszas évek elején bejárta Óromániát abból a célból, hogy megismerje az országot, amelyhez Erdély került, és magyarsága a polgára lett. Románia felfedezése című útleírásában arról számol be, hogy a regáti átlag román ember gyakorlatilag semmit sem vett észre az egészből, élte addigi életét. A mai annyit talán mégis tud már, hogy ott magyarok is élnek, és lehet őket pl. gyűlölni másságukért. No, ennek az erdélyi magyarságnak, amely mellett élnek oly hosszú évszázadok óta, olyan múltja van, amiből bőven építkezhet a jövőben. Közösségének, magyarságának megerősítésére kötelezi ez a múlt. De elsősorban arra, hogy önmagát megismerje. Az utóbbi időben mintha megszaporodott volna azok száma, akik jobban odafigyelnek erre, és már nemcsak az arisztokrácia hagyatéka, hanem az is érdekli, hogy közeli és távolabbi környezetéből kik azok az egyszerű sorsból érkezett jeles emberek, akiknek neve megmaradt a történelemben s az emlékezetet őrző lexikonok lapjain. Nem árt olykor fellapozni, és erőt meríteni. Csak a Magyar Életrajzi Lexikonban (1000–1990) a T betűig 1579 olyan erdélyi illetve innen elszármazott jeles embert találtam, aki része Ajtonytól errefelé az egyetemes magyar kultúrának, tudománynak, politikának, sőt, nélkülük el sem képzelhető. És itt most nemcsak Erdély fejedelmeire gondolok, hanem pl. Knöpfler Vilmosra, aki az első kórházat alapította Vásárhelyen, vagy a Marosvécsen 1752-ben született Szacsvai Sándorra, az első magyar publicistánkra, Pókakeresztúrról Székely László egyenesen Mária Terézia magyar testőrségébe került, de a Nyárád menti Szentgericéről Gál Kelemen, Jakab Elek, Backamadarasról Gergely Lajos, Lukafalváról Gergely Sámuel nevét őrzi a lexikon. Szentgyörgyi József (Weisz) orvos Erdőszentgyörgyről, (1824–1901), a magyar meteorológiai kutatások úttörőinek egyike. Széles Erdélyországban, és most a Bánátot és Partiumot, Máramarost is ide értem, olyan emberek dolgoztak és tanultak, akikből bőven tellett a mai anyaországba, sőt a világ minden sarkába, el egészen Tibetig vagy Amerikáig. Mindenik megérdemelne egy apró jelet szülőföldjén, s akkor talán a románság és médiája is rádöbbenne, hogy bizony nekünk, székelyeknek az egy olykor miért kettő.





További hasonló könyvek


Anna a művésznevem

Folyton őt látjuk magunk előtt… a lányt, akit bármelyikünk ismerhetett volna. Kincses Elemér prózája cseppet sem mentes a teatralitástól, hisz ő maga elsősorban színházrendező. Regénye, akár egy jól megírt film-forgatókönyv, snittszerű, teli dialógusokkal. A szereplőket/karaktereket, a helyszíneket, az időt a párbeszédeken keresztül jellemzi. Nem folyik bele a történetbe, hagyja, hogy a szereplők írják azt.

Szemben ülünk, beszélgetünk. Interjúk

A kötet Nagy Miklós Kund utóbbi években készített interjúiból válogat. Beszélgetőtársai a magyar kultúra kiválóságai közül kerülnek ki: Markó Béla, Csíky Boldizsár, Szinyei Merse Anna, Kuti Dénes, Kuti Botond és még sokan mások. Kedvencének, a képzőművészetnek kissé nagyobb figyelmet szentel, de az irodalom, a színház, a zene, a fotóművészet, a szellem, a kreativitás és tehetség […]

Trendek és elhajlások. Irodalomkritikák

Zsidó Ferenc kötete az elmúlt években írt kritikáiból nyújt válogatást. Főként prózaköteteket, kisebb számban verseskönyveket, illetve monográfiákat és tanulmányköteteket vizsgál, ugyanakkor néhány román szerző magyarra fordított művét is. Tudatos törekvése volt olyan szerzőket is reflektorfénybe állítani, akiknek könyveiről alig, vagy keveset írtak: a kritikusi kockázatvállalás szerinte itt kezdődik. Így némiképp kirajzolódik egy „személyes kánon” is. […]