Hogyan választunk magunknak sorsot?



Popper Péter legendás előadásain egy gombostűt sem lehetett leejteni. Hatalmas műveltsége, karizmatikus előadásmódja, eredeti gondolkodása, fanyar, szarkasztikus humora felejthetetlenné tette ezeket az alkalmakat – nem csoda, hogy hosszú éveken át zsúfolásig megtelt minden terem, ahol meg lehetett hallgatni a neves pszichológust. Ő pedig szívesen mesélt a lélek dolgairól, előadást még betegen is csak ritkán mondott le, mert amíg a színpadon vagy a katedrán ült, a fizikai kényelmetlenségekről és fájdalmakról is megfeledkezett. Amikor az ország különböző pontjain kisebb közösségek előtt beszélt, őt kísérő felesége, Kati olykor kézikamerával rögzítette előadásait, s ezek a felvételek a családi archívumba kerültek. 2020-ban, Popper Péter halálának 10. évfordulóján gyermekei úgy határoztak, hogy emléke előtti tisztelgés gyanánt e zárt körben rögzített és még sohasem publikált anyagokat nyomtatott formában közkinccsé teszik. A könyvben ezek mellett helyet kaptak olyan, a Nyitott Akadémián tartott előadások is, melyek terjedelmi okok miatt nem fértek bele a 2010-ben megjelent nagysikerű Lélekrágcsálók című gyűjteményes kötetbe. A könyv lapjain megelevenedik valami a hajdani együttlétek hangulatából is, miközben Popper Péter az élet nagy témáiról – sorsról és végzetről, önismeretről, kapcsolatokról, érzésekről és értékekről – gondolkodik a maga összetéveszthetetlenül egyedi és izgalmas módján. Gyakran kételkedve, de örök kíváncsisággal és újra meg újra feltámadó reménnyel kutatja az élet rendjét és törvényét, olykor válaszokat, megoldásokat, máskor pedig csak némi gyógyírt és vigasztalást kínálva azoknak, akik vele tartanak ebben a szellemi kalandban.





További hasonló könyvek


A megbocsátás, Az elévülhetetlen vétek

A megbocsátás: „…az indokolt felmentés csakis a menthetőt menti fel, míg az indok nélküli bocsánat azt bocsátja meg, ami menthetetlen – ez a sajátossága. Mert éppen a menthetetlen az, ami nem megbocsáthatatlan; és ami érthetetlen, az sem megbocsáthatatlan. Amikor a bűntény se nem igazolható, se nem magyarázható, még csak nem is érthető – miközben már […]

A belső tapasztalat – Jegyzetek a szemlélődésről

Posztumusz könyvében Thomas Merton áttekintést nyújt a keresztény kontemplatív hagyomány elméleti hátteréről és gyakorlati problémáiról, múltjáról és jelenéről. Sok hasznos útmutatást ad, és kiemeli, hogy a szemlélődés nem különálló területe az emberi létnek, hanem lehetőséget biztosít arra, hogy egységes egésszé szervezzük életünket. „Az igazi szemlélődők nem tanúsítanak másoknál csekélyebb érdeklődést a hétköznapi élet iránt nem […]

Igaz vagy hamis

Az Igazság, akárcsak a Marsról készült felvételek, olyan, mint egy Rorschach-tábla, amelyre az ember rávetíti illúzióit és ábrándos gondolatait. Az Igazságot tanulmányozó, alig néhány évtizede kialakult tudomány az emberiség történetében először teszi lehetővé, hogy igaz és hamis között különbséget tegyünk. A tudatkutatás felfedte, hogy az igazság fokozatai egy 1-től 1000-ig terjedő skála kalibrálható tudatszintjeivel vannak […]