Eszményért, hitért, életért



Megvásárolom

SZŐCS JUDIT nyugalmazott matematika–fizika szakos tanár 1939. június 23-án született Kolozsváron.

Középiskoláit szülővárosában végezte (1955) a mai Apáczai Csere János Líceumban; a Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet (1959). Az Ady–Şincai-líceumban laboráns (1959–60), 1960–64 között a Matematikai és Fizikai Lapok szerkesztője-titkára volt. 1964 őszétől 1996-os nyugdíjazásáig különböző kolozsvári líceumokban, általános iskolákban, szakiskolákban tanított, köztük a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban és a Báthory István Elméleti Líceumban. E két iskolába 1997–1999 között óraadó tanárként is visszatért.

Alapító tagja a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ), melynek egy ideig megyei elnöke, majd országos alelnöke volt. Az RMPSZ keretében működő Gál Kelemen Oktatási Központnak alapításától kezdve több mint húsz éven át vezetője volt.Tagja a kolozsvári Apáczai Csere Társaságnak.

Kolozsvári iskolák éltetői címmel kötetet állított össze (Kolozsvár, 1996), amely azóta még két kiadásban (2001, 2003) jelent meg. Társszerkesztője a Szövetség húsz éve „…ahol lélek van” című, az RMPSZ ünnepi alkalomra (2011) kiadott Magister kötetének.





További hasonló könyvek


Egy kőszedő meséi

Román Elemér igazi elbeszélő, csodás mesélő. Olykor-olykor mintha a mindenki által ismert magyar népmeséket olvasnánk. Szabó Gyula hangján halljuk magunkban a történeteket, a történéseket, és egyre kíváncsibbá válunk, hogy főhősünk szerencsével jár-e vagy elbukik a fátum által neki kijelölt úton.

Személyes okok

Láng Orsolya verseiben beszélgetés van. Nem kell hallgatóznunk, a személyes okok ránk céloznak. De végül megosztható-e az együttlét? A szeretetünk, a két törött felünk, a pontos tévedések, a lábon kihordott meghittség, a szénfekete bírvágy, a csontfehér gyász? Képes-e legalább a költészet visszanyerni belőlük valamit? Talán igen.

Vízmerítő

A szörényvári születésű költő, ma Székelykeresztúron élő Szente B. Levente közel három évtizede van jelen írásaival a kulturális sajtóban, antológiákban, továbbá négy verseskötetet és három mesekönyvet publikált. Költészete legújabb kötetében is egy különleges, egyedi világot kínál az olvasónak, méghozzá harminc esztendőt átfogó lírai naplójegyzetek formájában, melyekben a jelen valóságának tükreit is az olvasó elé tartja.