Beckett Erdélybe jön – Páskándi Géza második alkotói korszaka (1963–1973)



Páskándi Géza folyóiratokban megjelent, illetve kéziratban maradt esszéinek gyűjteménye. Az intellektus méltósága 2019-ben jelent meg a Magyar Naplónál. A Rádiusz Könyvek rangos sorozatának válogatása azonban nem terjed ki a költő második alkotói korszakára, az 1963–1973 közötti periódusra, mely közvetlenül a börtön utáni években bontakozott ki az Utunk, a Korunk és az Igaz Szó hasábjain. Ez késztette az irodalomtörténész Cseke Pétert arra, hogy újraolvassa ezeket az írásokat és megvizsgálja azok szövegkörnyezetét, amely irodalomelméleti és „irodalomirányítási” összefüggéseire nem volt rálátása egyetemi hallgatóként, illetve pályakezdése idején. A mai olvasat nagy nyeresége: in statu nascendi láttatja Páskándi műfajspektrumának a megszilárdulását; azt a folyamatot, amelyben a költői eszköztár, a prózanyelv, a dráma-szerkezet és az esszé befogadó tere alkalmassá válik időszerű mondanivalói érzékeltetésére; vagyis: börtön utáni megszólalásával úgy irányítsa léthelyzetünkre a figyelmet, hogy a közvetítendő tartalom rejtve maradjon a hatalmi szervek előtt (vagy legalábbis megtorolhatatlan formában jelenítődjék meg).





További hasonló könyvek


Magamtól féltem elejitől fogva – Naplólapok (1967-1970)

Huszár Sándor (1929–2005) író és moralista proletárból lett „fiatal munkásíró”. A Hét főszerkesztői posztját nehezen vállalta, vergődött, dolgozott, nemsokára úgy látszott, győzött, végül belebukott A Ceauşescu-rendszerben született ötezer oldalas naplója hatalmas kollázs, teli újságkivágattal, cenzúrától kidobott saját kézirattal, nyomdába nem került beszélgetésekkel Hervay Gizellával, Bálint Tiborral; Benedek Marcell, Karinthy Ferenc, Méliusz József, Örkény István, Radnóti […]

Csíkszék és a csíkszéki nemesség a 16-17. században

Csíkszék egyediségét, a különböző kérdésekben vállalt álláspontját a lakosság felekezeti hovatartozásával is magyarázhatjuk, hisz a szomszédos Udvarhely- és Háromszékhez képest az itt élők homogén katolikus tömböt alkottak. Ezen székely mikrorégió társadalmáról, azon belül is a helyi elitről és a mindennapok történetének különböző aspektusairól olvashatnak a kötetben.

Finomhangolás. Koordináció és kontroll a szovjet típusú cenzúrarendszerekben. Romániai példák (1949-1989)

1948/49-től a diktatórikus egypártrendszerű Romániában az információ- és véleményáramlás ellenőrzése – vagyis a cenzúra – új elvek mentén és új intézményekre támaszkodva szerveződött. Milyenek voltak a jellemző szervezeti megoldások, milyen szerepet játszottak a személyes kapcsolatok, hogy alkalmazták a mindennapi praktikákat a homályosan megfogalmazott és változékony normák mentén alakuló cenzúrarendszerben, milyen volt a „jó” és milyen […]