Amikor a múlt jelen van – Transzgenerációs öröklődés, sémák, traumák, kötődési zavarok



Ez a kötet a lezáratlan múltról szól. Azokról a hajdani (saját vagy transzgenerációs) sérelmekről, amelyeket még nem sikerült feldolgoznunk, ezért változatos formákban mutatják meg magukat a jelenben: például traumatünetként, sémaként vagy kötődési zavarként. Arról a múltról, amelyről talán még fel sem ismertük, hogy milyen módon áll a jelen keservei mögött, vagy éppen szinte teljesen átvilágítottuk, hatásain mégsem sikerült változtatnunk.





További hasonló könyvek


A bél-agy kapcsolat – A testünkön belüli rejtett kommunikáció hatása hangulatunkra, döntéseinkre és egészségi állapotunkra

Az utóbbi évek döbbenetes kutatásainak köszönhetően azonban a bél-agy kapcsolat ismét a figyelem középpontjába került, s már azt is tudjuk, hogy a bélrendszer a benne élő mikrobákkal szoros kölcsönhatásban képes befolyásolni alapvető érzelmeinket, viselkedésünket, sőt, számos döntésünket is – és távolról sem csak azokat, amelyek az ételekkel függenek össze. Mint ahogy az átélt érzelmeink is […]

Az érem két oldala

Komfortzónán kívüli „tevékenységet” kezdeményeztem a magam számára, amikor a Pszichopatika podcast ötletét felvetettem. Fenntartásaim mellett annak az izgalma és egysze­rűsége vonzott, hogy osszunk meg néhány pszichoedukációt célzó kérdést és gondolatot nyilvánosan, támpontokat adva a hétköznapok pszichodzsungelében. Örülök, hogy ebben az utazásban útitársakra találtam, s annak is, hogy még mindig tart az utazás…