„Adónyomorítás miatt zárva” – egy nagyváradi család történetei (1858-1944)



1930-ban Vaiszlovich Emil bezárta luxushoteljét, a nagyváradi Park Szállót, bejáratára pedig kiírta: „Adónyomorítás miatt zárva!” A feliratot a rendőrség leszedette. Két évvel korábban Vaiszlovichot antiszemita román diákok kis híján agyonverték, négy év múlva pedig a hatóságokkal való összetűzése nyomán börtönbüntetéssel sújtották. A kötet elsősorban a város határain túl is ismertté vált Vaiszlovich Emil életének főbb fordulatait, epizódjait mutatja be, de nemcsak az övéit. A Weiszlovits/Vaiszlovich család több tagjának történeteit és életstratégiáit is igyekszik feltárni, de korabeli megítélésük, illetve későbbi emlékezetük is az elemzés fókuszába kerül. A személyes és az általános összekapcsolása – a léptékváltás – révén a kötet az egykorú társadalmi, gazdasági, politikai viszonyokba is betekintést enged: a bihari földbérleti rendszerbe, a mobilitási lehetőségekbe, az úriemberi normák világába, az 1920 utáni erdélyi magyar kisebbség helyzetébe vagy a román nemzetépítés technikáiba. A könyv egyúttal azt is láthatóvá teszi: döntései, nyilvános szereplései, nyílt konfliktusai révén az egyén képes változásokat előidézni az őt körülvevő világban.





További hasonló könyvek


Időtár V/4

Az Időtár V/4. kötete talán a legrövidebb időszakot öleli fel minden eddig megjelent kötetünkhöz viszonyítva: a majdani V/5. kötettel együtt – 1919. januárjától az 1940-es II. bécsi döntés (döntőbíráskodás) előestéjéig, 1940. augusztus 31. terjed. A fellelt adatok gazdagsága – terjedelmi okokból – arra kényszerít, hogy ezeket két kötetben adjuk közre. Ez a kötet az ún. […]

Hazatérő szavak nyomában – Szociográfiai riportok

Cseke Péter új riportkönyve két korszak határán ível át. Az írások nagyobb része még a Ceausescu-diktatúra idején született, amikor a szerző megmaradásunk reménységének jeleit kereste-figyelte – példamutató embereket keresve és találva: a Kis-Küküllő menti Kibéden ősi időkből megőrzött balladákat a feledéstől megmentő, vagy a Fekete Körös-vidéki Nagyzerinden művésztelepet és képtárat létrehozó falusi tanárokat, a Homoród […]

Az erdélyi tudományosság fellegvára

A 150 éve alapított kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem 73 tanévre és négy nagyobb korszakra terjedő történetének a rövid összefoglalása ez a kötet. Az egyetem tette Kolozsvárt véglegesen tudományos központtá. Neve bekerült a nemzetközi oktatási körforgásba. A kötet tartalmazza az egyetem valamennyi tanárának, tisztségviselőjének és tiszteletbeli doktorának a névsorát, az egyetem történetét meghatározó törvények tárát, valamint Erdély 1557–1945 […]