Adalékok a Bánffy-kastély építéstörténetéhaz



A 2001-ben megjelent épületmonográfia után a mostani „adalékok” az abban összegyűjtötteket egészítik ki, az akkori tudásunkhoz ad hozzá. A kötetet alkotó tanulmányok a kastély építéstörténetének elmúlt kétszáz esztendejét vizsgálják, e kor értékeinek megvalósulási körülményeit kutatják, s gyűjtik egybe azokat az adatokat, melyek az évszázadok folyamán bekövetkezett változások miatt, a rekonstrukciós munkához fontos adalékokkal bírnak. A nyugati oldalt díszítő verandarácsot, a kastély kovácsoltvas főbejáratát és főlépcsőházának mennyezeti stukkóját, vagy a kastély nyílászárói közül a kápolna klasszicista kapuját, neogótikus ablakait, ólomüvegbetétes portálját tárgyaló írásokkal a szerző nemcsak a kastély stílusgazdagságának egy-egy újabb bizonyítékát mutatja fel a kastélyt évszázadokon keresztül építő mesterek hosszú sorának míves munkái előtt tisztelegve – s némely esetben a rajzi rekonstrukcióval is próbálkozva –, de nyilvánvalóvá teszi a műemlékvédelemi munka széles palettáját is.





További hasonló könyvek