A kötelező letérőnél forduljon

Ozsváth Zsuzsa második verseskötetének lapjain jelek, jelzések vezetik át az embert. Vagy valahova. Egy kicsit úgy, mint az erdőben: észre kell venni a jeleket a fákon. Akkor már a színük s a formájuk elárulja, hogy forráshoz vezet-e, vagy éppen várromhoz az az ösvény. Vagy sehova. Mert egyenesen a semmibe fut, akár az élet: egy utolsó nagy-nagy szakadékba. És nem marad más, mint a hiány, hajdani eltévedt túrázó helyett még mindig itt visszhangzó vak lábdobogása. Persze semmi sem ilyen egyszerű és átlátható, hiszen Ozsváth Zsuzsaversek között bolyong az olvasó egy Ozsváth Zsuzsa‑könyvben, ami mégsem egy sötét erdő – hanem tekervényes mondatok csábító szövegszövevénye. Mire pedig végigér rajta, már azt érzi: nem is akar innen kikeveredni. Mert az utolsó oldalakhoz érve megérti, hogy nem kell felhagynia minden reménnyel.





További hasonló könyvek


Lélegzetvételek

Franz Hodjak (1944, Nagyszeben) költő, író, műfordító, 1992-ig a kolozsvári Dacia Könyvkiadó szerkesztője. Jelenleg a németországi Usingenben él. Több tucat könyv szerzője, írói munkásságát számos irodalmi díjjal méltatták.

Állami boldogság II. – Budapesti lektúra

Bartos oldalról oldalra belegázol – méghozzá frontálisan – a jóérzésbe és jó ízlésbe, olyan kíméletlenül (felszabadítóan?) őszinte és nyers hangvételt enged meg magának, ami a sokszor finomkodó magyar irodalomban egyáltalán nem megszokott. „Szívesebben hiszem, hogy a művészet az élet föle. Sörhab, kicsap.” Ilyen kicsapás Bartos memoárja: mámor, frenézis. Nagy szerepet kapnak az alapvető testi funkciók, […]

A ránc gyermekei

Tankó Andrea nem mindennapi érzékenységgel beszél olyan, gyakran nehezen megközelíthető témákról, mint mélyszegénység, analfabetizmus vagy korai iskolaelhagyás, és az ezekből fakadó társadalmi kiszolgáltatottság és kirekesztés, a gyerekvállalás kérdése, abortusz, rasszizmus és előítéletek. Azaz a marginalizált roma közösségek hétköznapi megpróbáltatásairól Romániában.