A csodák tanítása



A csodák tanítása egy fölöttébb érdekes és rendhagyó könyv, nemcsak a tartalma, hanem létrejötte szempontjából is. Helen Schucman vetette papírra, aki a New York-i Columbia Egyetem orvosi karának pszichológia tanszékén tanított. Azután kezdte el a könyv anyagának „belső tollbamondással” érkező szövegét lejegyezni, miután kollegájával, William Thetforddal, aki a fakultás vezetője volt, eldöntötték, hogy megoldást keresnek feszültségekkel terhes kapcsolatuk rendezésére. A Kurzus tehát nem egy újabb vallási szekta megalapítását célozta, hanem valójában e két ember kapcsolati problémájának megoldásaként született, és ezáltal bontakozott ki az az út, amelyet mások is követhetnek, akik saját Belső Tanítójukra szeretnének rátalálni.
Amint azt A csodák tanítása előszavából megtudjuk, a Kurzus jól megalapozott, elméleti és gyakorlati téren is lépésről lépésre felépített tanmenettel rendelkezik, amely az elmélettel szemben a gyakorlatra, a teológiával szemben pedig a tapasztalásra fekteti a hangsúlyt. Bár szóhasználatában, fogalmi rendszerében a keresztény terminológiára alapoz, a könyv olyan egyetemes spirituális témákat fejteget, amelyek vallási meggyőződéstől függetlenül vezethetnek végig bárkit az Istenhez vezető úton.





További hasonló könyvek


Az Önismeret ösvénye

A Srí Ramana Maharsi életéről és tanításairól szóló, Az Önismeret ösvénye című könyv üzenete megegyezik a delphoi Apollón templom szentélyének bejárata fölé vésett régi görög intelemmel: „Ismerd meg tenmagad!”, valamint az Upanisadok felszólításával: „Ismerd meg az Önvalót!”. Az Indiai Köztársaság alelnöke, Dr. Sz. Rádhákrisnan által írt bevezető szerint a gyermekeknek sokkal könnyebb látniuk az Önvalót […]

Zen szellem, a kezdő szellem

Sunrjú Szuzuki (1905-1971) korának egyik legnevesebb zen tanítója, aki nagyban hozzájárult a buddhizmus nyugati elterjedéséhez. Miért ez a könyv címe? Azért, mert a zen szellem (vagy zen hozzáállás) nem más, mint a kezdő szelleme. Jellemző rá a kezdő nyitottsága, befogadókészsége, az, hogy képes olyannak látni a dolgokat, amilyenek, és fokról fokra felismerni mindennek a valódi […]

Igaz vagy hamis

Az Igazság, akárcsak a Marsról készült felvételek, olyan, mint egy Rorschach-tábla, amelyre az ember rávetíti illúzióit és ábrándos gondolatait. Az Igazságot tanulmányozó, alig néhány évtizede kialakult tudomány az emberiség történetében először teszi lehetővé, hogy igaz és hamis között különbséget tegyünk. A tudatkutatás felfedte, hogy az igazság fokozatai egy 1-től 1000-ig terjedő skála kalibrálható tudatszintjeivel vannak […]