Vasárnap, 2017. április 30.
KATALIN, KITTI napja
Menü

Margó

Szerda, 2013. december 4. | Dimény Lóránt

Vidéki marakodások


Régóta nyomja a begyem a vásárhelyi döntésképtelenség. Bizonyára nem vagyok egyedül ezzel az állandó patthelyzettel. A fakó önkormányzati préri, a vidéki morgások, a fantáziatlanság, az üresjárat. Persze egy olyan város, amely (önzetlenül) folyamatosan csak exportál szellemi termést, a maga hasznára mintha nem akarna és nem is tudna építő erőket megnyergelni. Márpedig a szellemi tényező mindenképpen szükséges feltétele, hogy színt, erőt, nyitást lehessen adni a városnak. Persze nem elegendő, de ha ennek hiányában vagyunk, még a közéleti vagy politikai befolyás sem garanciája semminek. Bármennyire is hangzik idealistának,  a közéleti szerepvállalás sikere a közösség szolgálatába vetett hittel cimborál.

Hogyan lehet tehát építeni ezt a várost? Van neki egy volt kormánypárti, most ellenzéki, országos vezető politikai vonalba tartozó polgármestere, megannyi volt kormánypárti, most ellenzéki, országos magyar vezető politikusa, egykori minisztere, országos szinten befolyásosnak tartott (tehetséges) figurája, és lassan, de biztosan, a város minden infrastrukturális, beruházási, gazdasági játszmát elveszít. Vagy meg sem mérkőzik. A mindent átitató politikai csatározások, személyes frusztrációk és (pártpolitikai) érdekek, kolosszális egók bábáskodnak ennek a szerencsétlen városnak a sorsa fölött immár több, mint két évtizede.

Kegy- és bizalomvesztett polgármester, igazukban és szándékaikban szentül hívő, egyesek által tehetségesnek, mások által hiteltelennek tartott (magyar) politikusok és a csapatmunkát teljesen ellehetetlenítő tanácsi szellemiség, ez lenne, ami évek óta markánsan jellemzi a városi döntéshozatalt. Illetve azt a döntésképtelenséget, fatöküséget, amellyel Vásárhely sorra elszalaszt minden lehetőséget, amellyel valamennyire is vonzóvá, versenyképessé, jövőbe tekintővé tudna válni.

Most már nem várhat többet ez a város, nem engedheti meg magának, hogy saját erőből gyakorlatilag semmi jelentőset nem tud alkotni már évek óta, hogy a nemzetiségi morrogásokon, duhajkodásokon kívül semmi bátor, kreatív megvalósítást nem tud felmutatni. Nekem ez nem békül ki sem a türelmemmel, sem a városhoz fűződő terveimmel, és főleg azzal nem, hogy egyéni szándékoktól vezérelt, gyűlölködő, megfakult politikai elit folyamatosan helyzeteket hagyjon ki és a posványban lébecoljon.

Tudom, hogy nem mondtam újat, de igazán időszerű lenne egy valódi párbeszédet kialakítani, amely mögött a reális fejlesztési és segítő szándék húzódik. A mostani helyzetben talán az egyetlen megoldása ennek a patthelyzetnek egy új polgármester személye lenne: apolitikus, albán, androgün. Egy olyan polgármester, akinek legalább kezdetben, de sikerülne egy szolid bizalmi bázist kiépítenie, amellyel meg lehetne célozni legalább néhány magasztos, de megvalósítható tervet. Persze a tanácson belüli kényszer-torpedózás valószínű nem fog megoldódni elsőre, de egy próbát mindenképpen megér. Talán még nincs minden veszve, a következő 5 évben akár még el lehetne csípni az utolsó induló szerelvények egyikét.