Vasárnap, 2017. április 30.
KATALIN, KITTI napja
Menü

Margó

Hétfő, 2014. május 19. | Deák Zsombor

Városnapok testközelből


A nemrég „felújított” Ligetben csütörtöktől vasárnapig tartott a Marosvásárhelyi Napok névre keresztelt dínom-dánom. A tizennyolcadik városünnepen minden adott volt a tömeg bevonzásához: hegyén-hátán sör- valamint ételstandok, dübörgő zene és ínycsiklandó füstfelhő. De valóban ez kell a marosvásárhelyi lakosságnak?

Megpróbáltam feltérképezni a helyszínt. A színpadhoz, amelyen nevesebbnél-nevesebb fellépők csillogtatták meg tehetségüket, miközben a playback fogalma végletekig kimerült, egyetlen „főutca” vezetett.

A magyar fellépők igencsak gyér számban képviseltették magukat, napi egy, maximum két fellépő. Természetesen, magyarázható ez azzal is, hogy a vasárnapi záróbulira a Magyarország, Erdély, sőt nemzetközi szinten is elismert Omega zenekart hívták meg a főszervezők. Nyilvánvalóan a román könnyűzene képviselői vitték a prímet. A péntek esti, nagy ovációnak örvendő Connect R koncerten a román többség és a roma kisebbség nagy örömére, a számok többségét a román nemzetnek dedikálta az együttes frontembere, ezzel is provokálva a magyar hallgatókat.

Kárpótlásul azonban vasárnap este az Omega Gyöngy hajú lányát maga Claudiu Maior alpolgármester konferálta fel, éles törtmagyarsággal.

A standok között fáradt bohócok bolyongtak, boldog mosolyuk mögé bújva, pénzforrásként tekintve a szembejövő gyerekek szüleire. Igencsak gépiesen, szinte robotokként csikorgatták, hajlítgatták a hosszú lufik tömkelegét. A végén egy vicces – vagy legalábbis annak titulált – állatot ábrázoló „lufiszobor” lett belőle, amelyet megpróbáltak rásózni a „vastag” pénztárcásnak gondolt szülőkre.

A tömeg két részre szakadt: az egyik a színpad előtt tolongva tombolt, fellépőtől és műfajtól függetlenül, a másik az ételstandok ínycsiklandozó illataiban elveszve, sörgőztől bódultan, harapnivaló után kajtatott… A standok tulajdonosai és egyben kiszolgálói, sörhasukat simogatva élvezettel szívogatták fogukat, miközben álmaikban, valahol a messzeségben, egy új BMW képe kezdett körvonalazódni.

A tömegből kiválva, éhes ebekként, nyújtották kezüket a férfi nem igencsak „markáns” képviselői a zsírban sülő húsok felé, akiket büszkeséggel töltött el annak tudata, hogy akár ilyen „luxust” is megengedhetnek maguknak Asszonyaik, utódaik valahol jóval hátrébb, a zsír olvadásának melegétől izzadva, hűségesen várták vissza uraikat a portyáról, egy-két pohár aranyló „komló juice-szal” a kezükben.

Mindenki a fennmaradásért küzdött… A polgármester úr népének – amely őt megválasztotta - igényeit szerette volna kielégíteni (több kevesebb sikerrel ez össze is jött neki). A fellépők újabb lehetőségek reményében parádéztak, de a közeg nem volt megfelelő (alkoholtól üveges tekintetek bámultak vissza rájuk a közönségből), a standosok újabb luxuscikkekre hajtottak (és ahol tudták, becsapták a „hétköznapok gyermekét”). A rend őrei hátratett kézzel és szigorú tekintettel várták, hogy színre léphessenek (amikor a bennük rejlő agressziót levezethetik az ólombotok segítségével). A bohócok és egyéb vásári kalákások a mindennapi kenyérhez elegendő baksisért robotoltak (egy felsőbb hatalomnak, a Cirkuszigazgatónak). A szemfényvesztett tömeg, amely spórolt pénzét fentről irányított bábuként elkölti (és minden lehető XXI. századi káros szenvedélyt sorra halmozza). A gyerekek, utódok, akikhez nagy reményeket fűznek (de rossz irányba haladnak). A rágcsálók és egyéb kártevők, akik a sötétben és porban lapulva majszolják az emberek által elgazolt ételmaradékokat és egyre csak szaporodnak…