Péntek, 2017. december 15.
VALÉR napja
Menü

Margó

Hétfő, 2013. március 25. | Szabó Róbert Csaba

Téglák


Talán a véletlen műve lehetett, talán nem, de aznap, amikor a Bethlen Gábor Egyesület beszélgetést szervezett a marosvásárhelyi kulturális élet lehetőségeiről, egy tégla majdnem a fejemre esett a főtéren. A Néprajzi Múzeum utáni ház homlokzatáról leváló tégla vakolatostól zuhant, hozta magával az átlényegült kontextust, ami a megmaradást hivatott erősíteni, úgymint: cement, mész, víz, sóder. Az említett beszélgetésen sok szó esett urbanisztikai kérdésekről, a körítés ebben az esetben az volt, hogy a tér, amelyet belakunk, hatással van-e kulturális tetteinkre, illetve milyen új teret hódítottunk meg, lakunk be kulturális aktusoknál. Vagyis a mész-víz-cement-sóder nagyon számít. Nem tudom,  a beszélgetés végül milyen irányba kanyarodott, mert időközben el kellett jönnöm, de például Kovács Levente felháborodott megjegyzései a város fontos helyeinek a felszámolásáról és kontextuson kívül helyezésén napokig munkált bennem. Munkál ma is. Nem mintha nem láttam volna saját szememmel, hogy a Színház-tér „felújításánál” hogyan döntötték ki karmos markolókkal a fákat, és végül mi lett a térből (Önök szerint mi lett?). De mivel nem vagyok vásárhelyi születésű, és ezt az utóbbi időben igyekszenek is az orrom alá dörgölni, nem láthattam miként tették tönkre a vásárhelyiek számára nagyon fontos épületeket és helyeket (Aranykakas, ligeti stadion stb.). Csak az eredményt. Azt, hogy ezek a helyek valamikor nagyon fontosak lehettek, Kovács Levente indulatai világosan leírták számomra.

És az a tégla vajon létezett-e igazából, ami előttem csapódott a járdára, kérdeztem ekkor.

A várost láthatóvá kell tenni. 2012-ben, amikor egy hónapot Pécsett töltöttem, belekóstolhattam abba a jó értelemben rafináltan kitalált rendszerbe, ami révén Pécs városát az írók láthatóvá teszik. A Writer in Residence programban hónapról hónapra írókat hívnak meg a városba a világ minden tájáról, hogy aztán lakhatást, havi megélhetést biztosítva nekik Pécsről írhassanak. Apró dolgok ezek, de ha jól kitalálják, növelik a fókuszt. Az elmúlt pénteken Sepsiszentgyörgyön mutattuk be a Transindex hangoskönyv antológiáját. Szentgyörgyön éppen összehangolt támadással kulturális nyílt napokat szerveztek, egyik rendezvény a másik hátán, és annak ellenére, hogy a kezdeményezés felülről jött, nyomát sem lehetett látni az erőlködésnek. Valahogy ezt a két összetevőt, nem a sóder-cement-vonalat kellene erősíteni, úgymint: kreatív szervezés és könnyedség.    

Én magam elsősorban az alternatív helyeket keresem és tartom belakhatónak, kultúra helyett szórakozást és tartalmat mondok, még az irodalmi kávéházat is modorosnak, erőltetettnek érzem, pályázati kuratóriumoknak hazudja ezt az ember. Pedig nincs miért hazudni, a kulturális rendezvények általában kirakatok, forgatagok és vásárok. Ami mondjuk Sepsiszentgyörgyön tud működni, az Vásárhelyen nem biztos. Nekem sikerélményeim vannak egyébként Vásárhelyen. A G. Café-beli rendezvény-sorozat, bár pályázati alapunk hozzá a nullát közelíti, a felolvasó estek, és most legutóbb a felolvasó-színház nagy népszerűségnek örvendenek. De a legfontosabb, hogy én magam rohadtul jól érzem magam, amikor így vagy úgy részt veszek rajtuk. Persze, legyen ez az én bajom, nem létező téglák pedig csak nem létező városok homlokzatairól zuhannak.