Csütörtök, 2017. augusztus 17.
JÁCINT napja
Menü

Margó

Kedd, 2014. február 18. | Dimény Lóránt

Reggeli porolás


Valahol porolják a perzsát. Ritmikus, melankólikus csattogás. Bambán nézem a Somostető ködbe vesző antennáit. Az antennákról az oroszok jutnak eszembe. Bőrsisakos, kerekarcú szovjet tiszt ül egy fülhallgatóval a fején, villogó műszerek között. A szemközti blokkon is van egy antenna. Jó vastag mobilerősítő. Erős acélsodronyok tartják négy oldalról. Sugároz, de nem baj. Egy évre kifizették a közköltségét a blokknak, jó üzlet volt. Elszaporodtak a varjak. Minden hajnalban megszállják az antennát, útban a szeméttelep felé. Most köröznek, nem mernek leszállni, félnek a poroló csattogásától.

A szomszéd is elindult lefelé a perzsáival. Fújtat, nyög a szürkére kopott, meggyszínű darabok alatt. Leteríti a hóra, aztán dühödten csapkodja. Időnként megáll, pihen, félretolja a sapkáját, markába köp, aztán újra ad neki. Barna fátyol marad utána a hóban, a senkiföldjén. De legalább a szőnyegek tiszták.

Ahol még fehér lenne a hó, a lakások melegéből kiszabaduló, falkányi apró kutya szarja össze, viszonylag hamar. Unottan sétálnak nénik és kutyák együtt, keresik a helyet. Aztán meggörbül a kis pára, fátyolos szemei kidüllednek, és apró, gőzölgő kolbászka marad utána. Kutya, néni büszke, vonulhatnak fel. A fagyott kolbászkák becsúsznak ing alá, hátadon végig, arcodhoz fenődnek barátilag.   

A nyugdíjas bácsik fekete csoportja a parkoló mellől szemléli, hogyan indul az élet. A járdát már lepucolták hétre, most pihennek. Figyelik az áramlást, időnként összekoccannak a fekete dzsekik. Megbeszélnek. Ki (nem) fűt. Szidják az időket, a rendszert, perelnek a valósággal. Méltatlankodnak, nosztalgiáznak. Időutazók ők. Magyar bácsik.

Mintha hangok sem lennének, pedig a lejtőn őrjöngenek a lurkók. Nagy, hideg némaság. Egy idődisznófősajtba préselik magukat, belefagynak az örömbe. Hívja őket a vadon. Páncél rajtuk a ruha, orruk vége szamóca. Rohannak a kis vásárhelyiek.

Elindulunk. A liftben húgyszag, kattogva megáll a harmadikon. Zuhanunk. Kínlódunk az élettel, a mozgással. Csúszkálva, bukdácsolva araszolunk, haladunk a kenyérüzlet felé. Hótorlaszok imitt-amott, lassan csomósodik a mozgástér lenyomata, mint seggek alatt a lepedő. Koszosodik, használódik. Leélem, lelakom. Indul a nap.

Ősek ezek a vásárhelyi magyarok. Átlagéletkoruk a dinókéval cimborál. Van erről adat? Elnyűtt, nyugdíjas társaság, summogó és zsibbadt. Elhasznált, koptatott, gyűrött. Kellene egy jót porolni rajta a hóban. A senkiföldjén hagyni a koszt.

Amúgy. Imahét. Kultúranap. Gratula.