Szerda, 2018. december 19.
VIOLA napja
Menü

Margó

Szerda, 2013. június 26. | Dimény Lóránt

Ne nevezzetek!


Tudom, nem túl valószínű eset, csak szeretném elkerülni az esetleges kellemetlenségeket. Tudom, akár nagyképűnek is tűnhetek, de alázattal mondom, igazán nem erről van szó. Tudom, hogy földi valóm igazi mértékét nem földi mércével mérik majd, de a számok jönnek, a szavak kelnek, így hát szeretnék időben gondoskodni. Tudom, hogy szokás mindent megnevezni, testbe önteni, nyelven szólni, de hiszem, hogy az igazi nyelv a lélek torkából szól, a szív húrjaiból száll dallama. Nem a név, nem a szó.

Nem hiszem, hogy valaha, bármilyen földi javat rólam neveznének el. Nincsenek ilyen céljaim. Nem szeretném. Rosszul esne. Bántana. Kérlek, ilyet soha ne tegyetek!

Nem szeretném, ha épület, franciakulcs, iskola, kiadó, kardántengely, préseltlemez, vagy labdaszelep, még véletlenül is a nevemmel lenne azonosítva. Eddig semmi olyat nem tettem, ami gyanúba keverne, mégis, bár mostanság igen megfáradtnak érzem magam, talán lesz még néhány évem, mely alatt elkövethetek egy bakit, mely azon sajnálatos következménnyel járna, hogy rólam nevez(het)nének el bármit. Ha mégis megtörténne, hogy valamely elszánt társaság tagjai hevesen követelnék nevem rávarrását a társadalom nadrágjának bármely részére, kérlek hivatkozzatok ezen írásra, beszéljétek le határozottan, zavarjátok el őket. Ez jár nekem, ezt kérhetem!

Kérhetek inkább egy színt a nevem helyett? Nem, nem egy zászlóról valót. Én a levendulalilát szeretném. Vagy egy dallamot. Nem, nem egy ismert torok által dúdoltat, nem egy himnusz hangjait. A szél bánatát, amint a sziklák sörényén jajong. Vagy egy szót? Nem, nem egy nyelvből valót. Egy kacagásét. Vagy egy kézfogást, egy ölelést, amit mindenki megért. Szóval tudod, megyek abba a koncertterembe, ahol a bejáratnál mindig kezet fognak velem. Így emlegetik. Vagy abba a kocsmába, amelynek narancsillata van.

Amit végképp nem szeretnék, hogy gyűlöljétek egymást, hogy acsarkodjatok. Mert lesznek, akik inkább focipályát neveznének el rólam, mint könyvkiadót, és lesznek sokan, főleg akiket megbántottam, hogy legszívesebben a lelki szenvedés valamelyik akut változatát látnák hozzám illőnek. Vagy a méregzöld fagyi ostyáját. Ne érezzétek, kérlek, nyomasztónak a névadás szükségét, ne furdaljon a lelkiismeret, ha megfeledkeztek rólam, hogy elveszítetek valamit, ha nem én éktelenkedem egy réztáblán egy iskola bejárata fölött. Ha nekem ez nem fontos, kérlek nektek se legyen az!