Szerda, 2018. december 19.
VIOLA napja
Menü

Margó

Hétfő, 2013. március 18. | Dimény Lóránt

Kontroll


Letisztult, kötött formákat alkotsz. Szinte hangtalan, mint macskaszőr a kerítésen. Nem közölsz, csak tapasztalsz, csak szemlélsz, meghúzódva észreveszel, megélsz. Most, ebben a pillanatban. Tétován várakozol a feltámadásra, és hasít a bizonyosság, hogy megtörtént. Csak így lehetett, nem volt más út.

Most visszafogod magad, precíz a kontroll, zsigereid üresjáraton őrölnek. Böjtölsz. Figyelsz magadra, figyeled, ami körülötted történik. Kiballagsz a Poklos partjára, le a Furnika lépcsőn. Kell a levegő, minden nap egy fél óra séta, de csak óvatosan. Csorog a lé, a beton vasrúdján felszúrva egy egér. Huszonhárom éve tubifexet gyűjtöttél itt.

Szédülsz, korog a gyomrod, de fix, koncentrálsz, csak a flakon, és benne a víz. Kortyolsz, ennyi legyen elég. Este egy alma. Tíz nap még a negyvenből, vagy mennyi is. A végtelen puszta. Szikepontos mozdulatok, semmi sincs fölöslegben, pont annyi, amennyi kell.

Hosszú utca dél körül, huzat. Huszonhárom éve itt kellett volna jöjjenek a szovátaiak. De kibasztak a vátrásokkal és fentről jöttek. Most nem vulgarizálsz, lecsupaszítottad magad, más lettél azóta. Nem snassz leírni Isten nevét, megváltoztál.

Meki szaga dől, ehetnél. Minek csinálni ezt, hülyeség, megannyi kétely. Kiveszed a vized, kortyolsz. Hármat. Neked dől a fal és a mérleges néni. Lépsz még nyolcat, kong a vátrás bolt, folyik le a jeges víz a szovjet katona nadrágján.

Március idusa körül. Valami lesz, zászlók, színek, emberek. Borzasztóan éhes vagy, zúg a füled, napok vannak még a feltámadásig, de minek ezt csinálni. Kontroll. Bizonyosság. Lesz autonómia? Nem érdekel ez most, éhes vagy, és várod a feltámadást. Ez érdekel most, hiábavaló lenne minden más, ha nem ez lenne a hited.

Májad íze a szádban, köpnél egyet, de nem illik. Még gyerek voltál huszonhárom éve, vagy tizenéves, olyasmi. De kint voltál. Akkor úgy érezted, hogy kell, most nem tudod. Akkor kint voltatok, üvöltöttetek, köptetek, fene se nézte. Köpsz egyet az ékszerészet mellé. Húgyos a sikátor, zsíros. Március idusa körül.

Most a feltámadás érdekel, nem az autonómia. Ilyen lettél. Bozgor. A négyzeten. Válladat vonod, de fáj, összehúzod magad, ne legyen fölösleges erőbedobás, hőleadás. Nem engeded lazára, harminc napja nem beszélsz. A sivatag. Ez a magány.

Itt huszonhárom éve fröcskölt az igazság. Üvöltötted, hitted, olyan nincs, hogy ne lett volna igazad. Most még néhány nap, a végtelen puszta, a szenvedés. Otthonod a Teremtődben van.

Havas lé folyik a szobor lábához, vasárnapi csend van, pedig szerda, vagy mittomén. Nincsenek napok. Hazafelé fordulsz, lépteid pontos leltára, merre, meddig, pontos index. Jönnek szembe a fiúk, mint huszonhárom éve, hasít a fény. Bozgor vagy, kurva és vámszedő.

Csak szépen, rendben, mozdulatok párhuzamos sora. A Bernády iskola, fölötte a Kövesdomb.

A haza hol van?