Szerda, 2018. december 19.
VIOLA napja
Menü

Margó

Hétfő, 2013. március 4. | Dimény Lóránt

Kokett tavasz


Hamarosan nyírják a fákat. Élezik már a műhelyekben a pengéket, smirglizik a fűrészek lapján a rozsdát, feszül a kacor, felzúg a köszörű. Jönnek a rabok, végigseprik a várost, a lakók elégedetten bólogatnak, a rutin jelei ezek. Újra a tavasz, a normalitás.

Pontra tesznek a szorgos bácsik mindent. Mint rovarok a pincék repedéseiben, várják a meleget. Kirajzanak majd a blokkok körüli kis zöldbe, kapirgálnak, ásnak, ültetnek, és persze nyírják a fákat. Jó gazdák ők, szeretik rendben látni a kertet. Legyen kontroll alatt a zóna. Tavasszal mindenki térépítész. Pincék mélyén kocog a metszőolló, tavasszal rabnak lenni volna jó. Nyírni, stuccolni, szabni, igazítani, rendet rakni.

Vágni fognak a kockásinges bácsik. Metszeni. Tövig hasítanak a vad hajtásokba. Legyen végre rend. Egyenes ágak, szépen, határozottan mutatják az irányt, szabályosan nyúlnak az autók fölé. Nem holmi göcsörtös, gazos, ide-oda tévelygő cserjék hajtásai, hanem komoly, rendezett növekmény, olyan, mint a szív ibogtalan, de lelkes hajtásai.

Porolnak is a bácsik, száll a bordó pöszme, pucolják a téli hámszöveteket. Megújulnak. Újabb év, szöszöl az élet, csak egészség legyen, aztán a többi telik. Padon melegszenek a nénik, aszaltszilvák a napfényben.

Márciusi vasárnap kopár földdel. Mélysóhaj délben húsleves hólé. Kis pad a sárban, betonlap vaslábon, táblé. Fityegő tábla a kutyasétáltató bejáratánál. Bent üres, máshol szarnak a kutyák. Csak néhány napsugár, és robbanni fog minden. Egyszerre, türelmetlenül.

Végre a polgármester sötét serege is nyugodtan vághat bármit, a nagy tavaszi vágások szellemében. Végre nem fog senki fotóriportozni, petíciózni. A vásárhelyiek is tavaszodnak.

Nemcsak tavasz lesz az idén. Sokkal több autonómia is lesz, és szeretni fogja magyar a magyart. Sőt. Na, akkor vajon kié voltlészen a gondolat, ki voltlészen a mozdony és ki az utánfutó, a kocsi? A mágneses levitációs vasút szerelvényeinek nincsen mozdonya. Minden kocsi húz. Ugyanannyit. Sokat.

De addig még csendben csurran a savanyúkáposzta leve a bögrébe, puttyog a nova, mozdul. Az erdélyi békászósasok Tanzánia szavannáin pihennek. Szeretik a csendet. Nem indulnak haza. Még nem.