Péntek, 2017. december 15.
VALÉR napja
Menü

Margó

Kedd, 2012. február 28. | Péter Árpád

Az Élet


Amint már számtalan, honlapunkon is szereplő cikk hírt adott róla: Marosvásárhelyen zajlik az élet.

Szombaton, február 25-én tartotta az RMDSZ a Szövetségi Képviselők Tanácsát (SZKT), a Maros Megyei Bíróság pénteken, február 24-én elutasította az APDO Lider azon keresetét, melyben a szervezet vezetője (C. Brișcaru) a 2-es számú iskola még meg sem szerzett nevét szerette volna „elmagyartalanítani”.

Emellett részünk lehetett számtalan elfagyott vízvezetékben, néhány, tetőről leomló hózuhatagban, és megtudhattuk azt is, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem újonnan választott rektorának még kell várnia pár napot addig, amíg gyakorolhatja „demokratikusan” szerzett hatalmát a régen híres, újabban hírhedt intézmény fölött.

Hóolvadáskor ez szokott történni más településeken is: a hófehér lepel alól előtűnnek az ősszel lejegelt gondok-bajok, és a nyüvesedő hóban az opportunistábbak a frissen kifagyott koncok fölött kezdenek marakodni.

Közelednek a helyhatósági választások, és a nagyon megnyirbált tekintélyű, ámde még mindig regnáló Demokrata Liberális Párt (PDL) egyre görcsösebben nyilvánítja ki az uralomhoz (és az ezzel járó tetemes anyagi haszonhoz) való ragaszkodását. Képesek kijárni azt is, hogy – egyelőre... – Bernády maradjon a 2-es skóla névadó-fővárományosa, és képesek voltak dutyiba vágni egyik legnagyobb, általuk igazgatott város (Kolozsvár) polgármesterét is, bizonyítván ezáltal a nagyközönség előtt, hogy „Kéremszépen, márpedig ebben az országban rend van, volt és lesz is, még akkor is, ha esetleg saját embereinket kell feláldozzuk!”.

Más kérdés az, hogy az istentelen nép nem vette be ezt a huszáráldozatot, és kivonult az utcára, nem egy, de a teljes PDL-gárda elrácsosítását követelvén.

Azt még nem tudjuk, hogy a „Bernády-ügyirat” látszólag magyar közösség javára történő hajlítását az RMDSZ-től való félelem, esetleg az RMDSZ-hez való ragaszkodás keltette-e, vagy egész egyszerűen az Igazság előtt hajtottak fejet a Maros menti város taláros testületei, de abban reménykedünk, hogy a hatóságok döntését minimum Bernády jövőbe mutató megvalósításai iránt érzett végtelen tisztelet itatta át, és nem az aktuálpolitika szélkakasaiként kürtölték világgá Justitia határozatát.

Mi, erdélyi magyarok, már rég hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy a hátunkon vágjanak fát, lett légyen szó ellenzéki, kormánypárti vagy netalántán „baráti” kis- és nagypolitikusokról. Miközénk már réges-rég nem ereszkedett le egyetlenegy Politikus sem, kivéve a választásokat közvetlenül megelőző, kultúrotthoni népmozgósítási műsorokat.

Várjuk a hó eltűntét, a kánikulát és az interetnikus párbeszéd felvirágzását. Reménykedünk abban, hogy a politika igazándiból az emberekért történő harc lészen, és nem a polgárok ellen folytatott közdelem.

S zárásként csak annyit mondhatunk még el, hogy, amint megállapíthatjuk: az SZKT alaphangja az „óvatos aggódás” volt, ezzel szemben éles kontrasztot képez a MOGYE lassan már orcátlanságba forduló magabiztossága. Lehet, hogy ők tudnak valamit, amit az SZKT-zók még nem...