Vasárnap, 2017. április 30.
KATALIN, KITTI napja
Menü

Margó

Csütörtök, 2014. október 30. | Bögözi Attila

A visszafele elsült fakanál


Hiába esküdözött Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke, hiába ígérte a csillagokat az égről Vasile Liviu Oprea, Maros megye prefektusa, hiába volt a világot fenekestől felforgató, nagy médiafelhajtás. Hiába ráncigálták Marosvásárhelyre gallérjánál fogva Victor Ponta miniszterelnököt, aki miatt a grandiózusra koreografált építőtelep átadást napokig lebegtették, csakhogy valamilyen úton-módon beleszuszakolják agyonzsúfolt programjába. Mindössze néhány nap alatt ki is pukkant a lufi, és mára kiderült, hogy az egész ingyencirkusz, amit a marosvásárhelyi terelőút munkálatainak elkezdése köré szerveztek, csupán silány minőségű, választási kampányszínjáték volt.

Pedig a helyszínre olyan statisztákat is felvonultattak, mint Liviu Dragnea miniszterelnök helyettes, Ioan Rus Közlekedési Miniszter, Mircea Duşa Honvédelmi Miniszter, valamint Narcis Neaga, CNADNR főigazgatója és még a spanyol fővállalkozó képviselőjét is kalapba tűzték bokrétának, csakhogy a lehető legnagyobb feneket kerítsenek egy olyan beruházás kezdetének, amely Marosvásárhelyen immár huszonhárom éve vajúdik, és a politikai paletta szinte teljes spektrumának beletört már legalább egyszer a bicskája.

Munkások, munkagépek és mindenféle tengeri herkentyű, akárha egy szocreál festményről csöppentek volna tolakodó módon az illusztris vendégek szemébe, no meg az út szélére, díszletnek, egy olyan jelenethez, amelyben a melldöngető féltéglából már takaros vidéki kúriát is lehetet volna építeni.

És dagadtak a mellek, s a melleken a mellények, záporoztak az öntömjénező szónoklatok, ropogtak a nyájas-nyálas hízelgések sortüzei, hogy ez a befektetés korszakalkotó pillanat a megye, a város életében, amiért örökparazsú, forró köszönet és üdvhadsereg a kormánynak és a kormány minden kutyájának meg macskájának, hogy elérkezett, betelesedett és megvalósul a korábban megvalósíthatatlan, amiért a végtelen hálában tapicskáló öröm apró angyalkái, most óriásokká nőttek, mint amilyen óriás jelentőségű maga a pillanat, amikor…

Nem folytatom tovább, mert szomorú, végtelenül szomorú újból szembesülni, hogy gátlástalanul ismét árvertek, ismét visszaéltek jóhiszeműségünkkel, amikor azt mondották, hogy becsület pionír szavukra most tényleg elkezdődtek a Segesvár irányából Szászrégen felé haladó terelőút munkálatai.

A hitelesség kedvéért megröptettek még hatvan milló eurót is a munkálat értéke gyanánt, s még a terelőút átadását is a belátható időhorizontba cövekelték, amikor azt állították, hogy 2016-ban már a forgalomnak is átadják a kétsávos utat.

Jóformán még meg sem történt az első kapavágás, úgy hírlik, konkrét munkálatok csak tavasszal kezdődnek el. Ha.

Hát mi más ez, mint szemenszedett hazugság, szemfényvesztés, aminek időről időre újra meg újra bedőlünk. Mert hinni akarunk. Hinni akarjuk, hogy lehet másként, hogy a szavaknak súlya, értéke van, meg, hogy a felelősség nem egy kiveszett dinoszaurusz a földről, és, hogy az adott szó politikusokat, tisztségviselőket is egyaránt kötelez.

Nem vagyok naiv. A terelőút ügyében 23 év edzett hozzá a hazugabbnál hazugabb ígéretekhez, és most sem fogadtam volna előre valami nagy tétben, hogy ezúttal is egy „kész átverés” típusú show az, amit nekünk feltálaltak.

Csakhogy egy dakota közmondás úgy tartja, hogy ha a fakanál visszafelé sül el, azonnali hatállyal menesztik a szakácsot.

Vajon nálunk mikor fog ez végre megtörténni?