Kedd, 2017. június 27.
LÁSZLÓ napja
Menü

Margó

Szerda, 2015. január 21. | Bögözi Attila

A szemét szemét


Bűzlik a szemét Marosvásárhelyen.

Ezt röviden és velősen Peti András, a város alpolgármestere ismerte el a napokban, a Marosvásárhelyi Rádióban.

Nehéz is lenne ezt a siralmas állapotot elkendőzni, mert a szemétnek van egy olyan pimasz tulajdonsága, hogy hivatalos beismerésétől függetlenül orrfacsaróan tud illatolni, méghozzá úgy, hogy nincs Giovanni Maria Farina uram híres kölnivízéből annyi, amennyi bűzét el tudná takarni.

És persze, szemét ügyben nem elsősorban a bűzével van a legnagyobb gond, hanem magával a szeméttel.

Mert amióta csak létezik az ember, azóta termelődik a szemét is. A legrégebbi szeméttárolók egyikét egy kőkorszaki településen találták Norvégiában. Az archeológusok megállapították, hogy a halmot időnként felgyújtották – valószínűleg azért, hogy megszabaduljanak a kellemetlen szagoktól. Viszont az antik Rómában, de még a középkorban sem foglalkoztak a hulladékkal. A középkori várakból egyszerűen kidobálták a szemetet az utcákra, nem törődve az ott felhalmozódott kosszal, mocsokkal. Csak a 19. században szánták rá magukat az emberek a probléma leküzdésére. És ebben vezető szerepet Anglia játszott, ahol elsőként szervezték meg a városi szemétszállítást.

Azóta sok víz lefolyt a Temzén meg a Maroson is, s a ködös Albionban ma már ott tartanak, hogy intelligens, érzékelőkkel felszerelt kukákba gyűjtik a hulladékot, amelyek ellenőrzik a szemét súlyát és tartalmát. A kukákban elhelyezett mikrochipek képesek azt is ellenőrizni, hogy pontosan mi kerül a szemétbe, abból pedig következtetni lehet az illető háztartás fogyasztási szokásaira, de az eldobott gyógyszerből akár arra is, hogy milyen betegségben szenvedhet valaki egy adott lakásban. A szemét súlyából és abból, hogy mikor telik meg a kuka, azt is ki lehet továbbá olvasni, hogy egy háztartásban mikor vannak otthon és mikor mentek el nyaralni a lakók. Mindezt pedig nem húsz-harminc vagy akár negyvenezer háztartásban, mint egy Marosvásárhely nagyságú város, hanem 2,6 millió brit háztartásban.

Mi pedig Marosvásárhelyen még mindig azért siránkozunk, hogy „bűzlik a szemét”.

 

Környezetvédők már régóta figyelmeztetnek: hulladék ügyben több is bűzlik, mint a szemét. Mert a hulladékgazdálkodás – azon túl, hogy kommunális szolgáltatás – egyben kőkemény biznisz is, ahol a legkülönbözőbb érdekcsoportok vívják nemegyszer elkeseredett, szélmalomharcukat, amiből, rendszerint a legszélesebb körű érintettek, maguk a városlakók, húzzák a rövidebbet.

Romániában a parlament tavaly elfogadta a szemétgyűjtésre vonatkozó, számos vitát kiváltó törvényt, amely kimondja: az önkormányzatoknak stratégiát kell kidolgozniuk a műanyag, üveg, fém-, és papírhulladék begyűjtésére, elszállítására és tárolására. Az önkormányzatok helyi szinten dönthetnek a szelektív hulladékgyűjtés érdekében alkalmazott módszerről, a begyűjtés pedig a szolgáltató kötelessége az önkormányzattal megkötött szerződés értelmében. És itt lép porondra az a bizonyos kőkemény biznisz, amit az imént említettem. Nota bene: az RMDSZ mégse ezért nem szavazta meg a törvénytervezetet, hanem, mert – s ez nagyon fontos szempont – jelenleg a hulladékgyűjtés az egyetlen közszolgáltatás, amelyet a lakosság még mindig személyre fizet és nem mennyiségre.

Marosvásárhelyen közel egy évtizedes gond a szemétgyűjtés. És lassan állandósult átmeneti állapot az is, hogy a megyeszékhelyen vagy környékén nincs hulladékgyűjtő, köznapibb nevén szeméttelep sem. A hivatalosságok minden év elején hamut szórnak fejükre, és ígérik, hogy az idén aztán becsület sólyom szavukra megoldódik a szemétgond. Aztán valahogy mindig minden marad a régiben.

Pedig hulladékgazdálkodás terén mára már spártai szigorúságúak az uniós szabályozások is, amit Európának ebben a keleti felében is épp úgy be kellene tartani, mint nyugaton. Mert ott sem kevés a szemét. Az Európai Unió statisztikai hivatalának adatai szerint az unió 27 tagállama átlagosan fejenként 513 kilogramm kommunális hulladékot termel. Országonkénti bontásban az éves, egy főre jutó kommunális szemétmennyiség 316 és 833 kilogramm között mozog évente. Románia lakossága fejenként kevesebb, mint négyszáz kilogramm szemetet termel, viszont a hulladékfeldolgozás és újrahasznosítás nálunk az egyik legalacsonyabb az unióban. A szemét teljes mennyiségének 99 százaléka egyszerűen a lerakóhelyekre kerül. Tegyük hozzá rögtön: ott, ahol van ilyen. Mert például Maros megyében csupán Segesváron van EU-konform hulladéklerakó, többek között, ide került a marosvásárhelyi szemét is, aminek a segesváriak csöppet sem örültek. Az ottani hulladéktároló vezetősége jelezte is, hogy többé nem hajlandó szemetet fogadni Marosvásárhelyről, mert túl hamar feltelnek a cellái. Így a vásárhelyi szemetet, a besztercenaszódi, illetve székelyudvarhelyi hulladéklerakóig kell elszállítani, ezzel pedig az 50 km-es szállítási távolság a duplájára nőtt.

És mi lett ennek az első következménye?

Marosvásárhelyen, még tavaly szeptembertől, tíz százalékkal drágább lett a szemételszállítási díj. És boldogak lehetünk, hogy csak ennyivel, mert eredetileg száz százalékos drágításról volt szó, ennyit kért a Salubriserv, holott nem a vásárhelyieknek kellene megfizetniük annak az árát, hogy a megfelelő időben a megfelelő személyek nem hozták meg a szükséges döntéseket.

Mert az egész szemét ügyben a legszemetebb csavar, hogy igenis, van Marosvásárhelynek EU-konform szeméttárolója, a Maros Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Rendszer keretébe épült (méreteiben Románia számára az Európai Bizottság által jóváhagyott legnagyobb integrált hulladék-gazdálkodási terv), 53 millió eurós projektből, és egy éve már át is adták (!) Keresztelőszentpálon, Romániában az első mechanikai-biológiai hulladékzúzó állomással együtt.

Csakhogy nem működik.

Mert csak akkor használható, ha a városi önkormányzat átadja a székelykakasdi hulladékválogató és -átrakó állomást, amelynek még a közművesítése sincs megoldva!

Summa summarum: valakik, valamikor nagyon a lovak elé fogták a szekeret, talán már akkor, amikor Marosvásárhely és Maros megye vállalt egy bizonyos határidőt, hogy a régi hulladéktárolókat bezárja Marosvásárhelyen, s nem vették számításba, hogy nem lehet bezárni azokat, mielőtt ez az új tároló megnyílna és működőképessé válna.

Az pedig, hogy idén talán mégis sínre kerül a szemét ügy Vásárhelyen, még az alpolgármester szájából is valószínűtlenül hangzik, főleg tudva azt, hogy a székelykakasdiak egyáltalán nem törődtek bele, hogy a falu területén, termőföldjeik közepén épült meg Maros megye EU-konform hulladékválogató- és átrakó állomása. Pláne az után, hogy négy évvel ezelőtt – az Igazság Székelykakasdért egyesület szerint – 4 hektárt vásároltak fel a falusiaktól, mert azt mondták, hogy az ivóvízhálózat kiépítéséhez kell a telek. Akkor az emberek belementek. Később megtudták, hogy a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalnak kellett a terület, ezzel szállt be a megyei önkormányzat által koordinált hulladékátrakó építésébe. És hab a tortán – mert végül a helyi tanács áldását adta a telektranzakcióra –, hogy a meggyőző érv ehhez abban merült ki, hogy a székelykakasdiak nemet is mondhattak volna az eladásra, ebben az esetben azonban érvényesítették volna a kisajátítást, „mert senki sem fékezheti azt a vonatot, ami elindult, és halad előre.”

Persze van a vonatokon vészfék is, amit az illetékesek nem szoktak sűrűn használni, amikor bizonyos túlkapásokat kell megfékezni. De még mindég vasúti hasonlatnál maradva, elkelne végre egy jó mozdonyvezető is, hogy a vonat, annyi vakvágányos tolatás után megérkezzen végre oda, ahol a rendeltetése van.

Mert most már piszkosul megérett hozzá az idő, hogy Marosvásárhelyen a szemét ügy megoldását ne lehessen tovább elodázni!