Szerda, 2018. december 19.
VIOLA napja
Menü

Kultúrtér

Péntek, 2014. december 12. | Deák Zsombor

Z generációs fotós, évszázados kastélyok


Ferencz András 1997-ben született Marosvásárhelyen. Jelenleg a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákja. Fényképészettel 2010 óta, hobbiként, foglalkozik, de elvégezte a Művészeti Népiskola két éves fotóművészeti tanfolyamát is.
 
Az eddigi széleskörű tevékenysége során portré, tájkép és tárgyfotózással, valamint utcai és rendezvényfotózással foglalkozott. A régi terekről és kastélyokról készített panorámaképeket, most egy fotókiállítás formájában tárta az érdeklődő szemek elé Közép-Erdély Kastélyai címmel. A kiállítás családi körutazások során készített képekkel mutatja be az erdélyi magyar kastélyok egy töredékét, ezzel is felhívva a látogatók figyelmét arra, hogy milyen csodálatos helyen élünk valójában. A kiállítás fényképei sajátos szemszögből közelítik meg a jobb éveket is megélt kastélyok jelenlegi helyzetét. Arra voltunk kíváncsiak, miként vélekedik a fotózásról, szakmáról és művészetről, illetve a jövőről?
 
 
Bonchida Kastély
 
Hogyan kezdődött ez a szerelem. Vagy szerelem egyáltalán?
 
– Már lassan négy éve jelen van az életemben a fotózás. Nyolcadik osztály után, amikor lejártak a vizsgák, egy osztálytársam bevezetett a tükörreflexes fényképezőgépek varázslatos világába, aztán a későbbiekben még néha kölcsön kértem tőle a gépet és nagyon beleszerettem a fotózásba. Sikerült összegyűjtenem a pénzt egy fényképezőgépre, így megvettem magamnak az első profi gépet, ami azóta is megvan és mindmáig azzal készítem a képeket. Azon a nyáron elkezdtem képezni magam: rengeteget olvastam a különféle fotózási technikákról, valamint akkor szeptemberben be is iratkoztam a vásárhelyi Művészeti Népiskola két éves fotószakára.
 
 
Bonchida kastély
 
A fotózás számodra művészet vagy sokkal inkább a pillanat megörökítése?
 
– Attól függ, hogy mit fotózunk… Véleményem szerint, ha az eseményfotózásra gondolunk, akkor ott természetesen a pillanatot kell megörökíteni, ebből viszont a fotósok nem tudnak valami nagy művészetet kihozni. A művészet ott kezdődik, amikor a fotós felkel és egy ötlettel a fejében kezd el fotózni és látja, hogy mit akar megvalósítani. Az én szívem sokkal inkább a megvalósítások fele húz. Amikor egy rendezvényen voltam fotós, nagyon meguntam a folytonos, olykor fölösleges kattintgatást. Természetesen azzal is szembe kell néznünk, hogy a fotósok többsége esküvő-, keresztelő-, ballagás stb. fotózásokkal keresi a kenyerét, de ez engem akkor sem ejtett rabul.
 
 
gernyeszegi Teleki kastély
 
A fotózás szerinted mitől válik művészetté?
 
– Akkor, amikor a fotónak van mondanivalója! Tegyük fel, ha egy kiállításon az érdeklődő megnézi a fotódat, az akkor igazi műalkotás, ha öt perc múlva odamész hozzá és megkérdezed, hogy még emlékszik-e a te képedre és a válasza az, hogy igen. Ott kezdődik a művészet, amikor valami maradandót alkotsz. Egy művészfotó előre meg van tervezve, akár beállítva, a mondanivaló kell legyen a középpontban.
 
 
magyarózdi kastély
 
A Közép-Erdélyi Kastélyok című kiállításod központjában, ahogy a címe is mutatja, a kastélyok állnak. Ennek mi az üzenete?
 
–  Az egész úgy kezdődött, hogy idén márciusban a fotóiskolával elmentünk a gernyeszegi Teleki kastélyhoz és akkor el is készítettem a sorozat első képét panorámastílusban, ami annyit takar, hogy a lehető legtöbbet próbálom megmutatni az adott kastélyból, és nem csak részleteket. Szerencsém volt, mert nem volt senki akkor a kastélyban, ugyanakkor a csoporttársaim nem vették észre ezt a pozíciót, mint utóbb kiderült. Miután hazamentem, végső formába öntöttem a képet, viszont valamiért félretettem, még szüleimnek sem mutattam meg. Rá egy hétre elmentem a családommal a marosugrai Haller kastélyba és arról is készítettem egy képet, ugyancsak panoráma stílusban. Aztán jött a többi, szépen sorban. Családom és barátaink segítségével összesen 36 magyar kastélyhoz jutottam el Közép-Erdélyben, ezen belül főleg Maros- és Kolozs megyében. A tizedik kastély után jöttem rá, hogy mekkora hátrány az államnak, hogy nem használja ki ezeket a csodálatos épületeket. Például a szentpáli kastélyt már nem lehet megmenteni, annyira tönkre van menve. Ugyanakkor vannak pozitív példák is, mint a Haller kastély, vagy a bonchidai Bánffy kastély, ahol rendezvényeket szerveznek vagy éppen egy szálloda funkcionál benne. Véleményem szerint nagyon fontos lenne, hogy felfigyeljenek az emberek arra, hogy milyen csodálatos kincsek között élnek, főleg itt Erdélyben.
 
 
szentpáli kastély
 
Mi a következő célod ezzel a kiállítással?
 
–  A kiállítás idén júliusban a gernyeszegi Teleki kastélyban kezdte „pályafutását”: meghívtak, hogy a kastélynapok alkalmából ott állítsunk ki. A mostanival ez volt a negyedik helyszín, ahova ellátogatott a kiállítás: voltunk a sáromberki kastélyban, valamint szeptemberben egy hónapot egy kolozsvári kiállító teremben és végül itt Vásárhelyen volt megtekinthető a kiállítás. Idén több kiállítást nem tervezek, viszont remélem, hogy jövőre sikerül a kiállítással elmenni valahova külföldre.
 
 
Kornis kastély
 
Fiatalként mennyire lehet érvényesülni ebben a szakmában?
 
–  Van, aki azt mondta, hogy először tegyek le valamit az asztalra, azaz tanuljak, majd csak utána menjek vissza fotózni. De szerencsére vannak olyanok is, mint a mentorom és egyben a volt fotótanárom is, Cezar Buliga, aki azt találta fontosnak, hogy igenis fel kell karolni a fiatal tehetségeket és amiben lehet, segíteni őket. A közönség, sajnálatos módon, sokkal inkább a nagyobb nevű, „vén rókák”-nak a fotóiba fekteti pénzét, annak ellenére, hogy a fiatal tehetségek is kivívhatják maguknak a hírnevet idővel és sokkal kevesebb pénzért is megkapják a fiatalok munkáit.
 
 
Válaszúti Bánffy-kastély
 
Fotósként képzeled el a jövődet vagy számodra ez inkább egy hobbi?
 
– Számomra ez egy hobbi… Sajnos azt kell mondanom, hogy nem látok nagy jövőt itt Romániában a fotózással. Azonban sokat segített a fotózás, mivel egy teljesen más szemszögből is látom a világot, viszont csak hobbiként szeretném folytatni.