Péntek, 2017. október 20.
VENDEL napja
Menü

Kultúrtér

Kedd, 2016. november 15. | Szerk.

Erdélyi tehetségek felhangolva


A nyertes daloktól zengett a Bulgakov kávéház a II. Legszebb Erdélyi Magyar Dal 2016-os gálaestjén. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) és a Gitár East Egyesület által meghirdetett pályázat ötlete két évvel ezelőtt született azzal a céllal, hogy megmozgassa az erdélyi zenei világot és megoldást találjon az erdélyi magyar könnyűzene problémáira.

A szombat esti rendezvényen kihirdették a profi és amatőr kategória győzteseit, majd a zsűri egyenként értékelte a díjazott szerzeményeket. „Bár szerettük volna elkerülni, mégis szükségszerű volt a kategorizálás, amit úgy oldottunk meg, hogy az amatőr csoportba soroltuk azokat, akiknek a benevezés időpontjáig még nem jelent meg hivatalos lemezük, és profiknak tekintettük azokat, akiknek már megjelent” – részletezte Tamás Csilla, az EMKISZ megbízott elnöke. Hozzátette, hogy az együttesek saját, magyar nyelvű szerzeményekkel jelentkezhettek, és nem a zenekarokat, hanem a dalaikat értékelték, díjazták a zsűritagok – Balázs Imre József irodalmár, Zilahi Csaba rádiós műsorvezető, Sántha Zsuzsanna énekes, André Ferenc slammer (utóbbi kettő objektív okok miatt nem vett részt a gálán, ezért a továbbiakban két zsűritag értékelése lesz feltüntetve).

Versenyen kívüli különdíjban részesült a TransylMania együttes, miután kritériumbeli hiba miatt sajnálatos módon kizárták őket a versenyből. A Kelet Felé című daluk az egyik legjobb értékelést kapta a zsűritől, és a Hunyad Megyei Magyar Napokon való fellépéssorozatot nyertek. Zilahi Csaba (Z.Cs.) a zenekar hangzásvilágát a Kormoránéhoz hasonlította, és hozzátette: a TransylMania egy veterán csapat, vérprofi együttes. Balázs Imre József (B.I.J.) a dalszöveg elemzésekor a népi gyökerek mellett egy kis dzsesszt is felfedezett.

A profi kategóriában a harmadik helyezést a Mese című dal nyerte, az Ego Sum zenekartól. B.I.J. iróniát és elszálltságot érzett a szövegben, míg Z.Cs. szerint ez a dal mindenhol megállja a helyét. Zilahi azt tanácsolta a zenekaroknak, hogy ha nem is elsődleges célkitűzésként, de arra kell törekedni, hogy a dal eljusson a rádióba. A zenekar a következőket nyerte: egy fellépés az EMI táborban, részvételi lehetőség a komáromi Mediawave fesztivál zenei műhelyén, fellépés a VIII. Kolozsvári Magyar Napok Farkas utcai színpadán, valamint az Erdélyi Gitártáborban.

A második helyezett a profi kategóriában az #EZADAL, amely a Koszika & The HotShots szerzeménye. B.I.J. kicsit bonyolultnak, túl költőinek vélte a dalt, ezért néha úgy érezte, hogy írásban jobb lenne a szöveg, viszont a refrén alapján „rádiódalnak” nyilvánította. Z.Cs. finom, vegyes, laza dalnak nevezte, ami nagyon mai. Az együttes nyereménye: fellépés az EU táborban, az V. Szabadság Feszten, a 26. Szent György Napokon, a Szatmári Utcazene Fesztiválon és a kolozsvári Könyvturi | élőKönyvtár rendezvényén.

A profi kategória első helyezettje és egyben a 2016-os év egyik legszebb erdélyi magyar dala a Hiszek benned című dal, a No Sugar zenekar előadásában. B.I.J. „rádióbarát” dalnak nevezte, amelynek nagyon átjött a hangulata. Z.Cs. szerint az együttes énekesnőjének egyéni, jellegzetes hangja van, amely kicsit fátyolos. A dalban a dzsessz-pop stílust fedezte fel. A zenekar a következő díjakkal térhetett haza: versenyen való részvételi lehetőség és gálafellépés a paksi Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztiválon, fellépések az V. Szabadság Feszten, a III. Kulturális Ifjúsági Fesztiválon a szlovákiai Dunaszerdahelyen, stúdiófellépés a Kolozsvári Rádióban és az Erdélyi Gitártáborban.

Az amatőr kategória harmadik helyezettje a Játssz el egy dalt! a Légió zenekartól. Z.Cs. őszinte kemény rocknak nevezte a dalt, amelyről a Piramis és a korai Edda jut eszébe. B.I.J. szerint a zenekarnak jó a hangszeres tudása, jók a hangok, és a dal hozza a hangulatot. Az együttes egy teljes koncerthangosítást nyert a Pikowatt felajánlásában, és felléphet az Erdélyi Gitártáborban.

A második helyet amatőr kategóriában a Nem tudom című dal nyerte a Mary Grace zenekartól. B.I.J szerint ez egy nagyon kreatív dal, és ezt a pályázatot ilyen zenekaroknak találták ki. Z.Cs a dal hallgatásakor azt gondolta, csak ketten vannak a zenekarban, miközben az együttes öttagú. A második helyezettnek a következő díjak jártak: élő adásban való fellépés a Marosvásárhelyi Rádió Kotta című műsorában, valamint további két fellépés az EMI táborban és az Erdélyi Gitártáborban.

Az amatőr kategória első helyezettje és egyben a 2016-os év egyik legszebb erdélyi magyar dala a Poros az ég a Dreamland Residence zenekartól. B.I.J. szerint jó minőségű a szöveg, ötletes, és a refrénben egy attitűdöt, egy életérzést vélt felfedezni. Z.Cs. szerint ez nem egy szép, hanem egy jó dal, amely teljes mértékben „rádióbarát”. A zenekar a következő díjakkal térhetett haza: stúdiófelvétel a Corvin Recording Stúdió felajánlásában, fellépés a Szentgyörgyi Utcazene Fesztiválon, a VIII. Kolozsvári Magyar Napokon, stúdiókoncert a Kolozsvári Rádióban és egy fellépés az Erdélyi Gitártáborban.

A díjkiosztót két rövid, de fergeteges koncert követte, az amatőr és a profi kategória első helyezettjei léptek fel. A Dreamland Residence és a No Sugar együttesek saját dalokat és feldolgozásokat adtak elő, és azt követően, hogy megtanították a közönségnek a refréneket, közös zenélésbe és buliba torkollott az este. (Közlemény)