Hétfő, 2020. április 6.
VILMOS, BÍBORKA napja
Menü

Kultúrtér

Péntek, 2016. március 11. | Szerk.

Berekméri Katalin kapta a Kemény-díjat


Berekméri Katalin UNITER-díjas színművész kapta tegnap este a Kemény-Bioeel díjat, amelyet a színházalapítás 70. évfordulója alkalmából adtak át. 
 
 
Korpos András és Berekméri Katalin Az üvegcipő című darabban (rendező: Mohácsi András)
 
A díjátadón Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója Kemény János szavait idézte, aki 1945 júniusában javasolta az intézményes és állandó székelyföldi színház megalapítását. „A művész-személyzetet a lehető legelsőbbrendű erőkből kell összeválogatni. Ez a feltétel döntő jelentőségű. Nem túligényesség és nem fölösleges nagyralátás ez. Nem is hiúsági kérdés, sokkal többről van szó. Demokratikus állam-berendezésben a közönség kultúr-színvonalának legfontosabb fokmérője a színház és egyben a közművelődésnek egyik legfontosabb fegyvere, amikor a tömegek szórakoztatásának eszköze. Jó színházat lehet csinálni szerény díszletekkel, kezdetleges világítási eszközökkel, egyszerű jelmezekkel is: elsőrendű színészek nélkül azonban nem!” – fogalmazott Kemény egy Marosvácsen keltezett levélben.
 
Gáspárik hangsúlyozta, a színház mai vezetése arra koncentrál, hogy minél jobb körülmények között adja tovább az intézményt az utánuk következőknek. „Hogy elfelejtesse azt a sok kellemetlenséget, amit a közelmúltban okozott a közönségnek, a művészeknek, általában a színház ügyének.  Kezdetektől fogva, vagyis lassan öt éve arra próbálunk koncentrálni, hogy a rendelkezésünkre álló színészekből, anyagi forrásokból, tudásból, szellemi kreativitásból egy olyan színházat mutassunk, amelyik hiteles, elgondolkoztató, új utakat kereső, szórakoztató és tanulságos” – mondta.
 
Az 1000 eurós jutalom, amely a Kemény-díj nevet viseli, idéntől kerül kiosztásra. A támogató a kozmetika- és a gyógyszeriparból jól ismert marosvásárhelyi cég, a Bioeel. A névadó a Székely Színház egyik alapítója, báró Kemény János. Az az ember, akinek az anyagi és szellemi áldozata az erdélyi magyar művészettámogatásban mind a mai napig példamutató. „Született arisztokrata voltán túl a szellem arisztokratája is volt, aki a szervezés, az írás mellett, ha kellett, a zsebét is kinyitotta áldozatra. Ma is kellenek a hasonló segítők, mert a színészeink legalább olyan alulfizetettek, mint a tanárok és az átlag állami alkalmazott” – hívta fel a közönség figyelmét Gáspárik Attila.
 
A marosvásárhelyi intézményes színház fennállásának 70. évfordulója alkalmával a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata ünnepi rendezvényekkel várja közönségét. Tegnap este mutatták be Molnár Ferenc Az üvegcipő című darabját. Ezt követően adták át a díjat, mellyel a legjobb színész munkáját ismerik el. A díjat a Bioeelt képviselő Albert Gáspár adta át. A díjazott személy kilétéről Keresztes Attila, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója döntött.