Kedd, 2020. április 7.
HERMAN napja
Menü

Kultúrtér

Hétfő, 2016. március 21. | Szerk.

Bábszínházi Világnapot ünnepelnek a Művészeti Egyetem hallgatói


Március 21-én ünneplik minden évben a Bábszínház Világnapját. Idén is a Budapest Bábszínház koordinálásával számtalan különleges rendezvény várja az érdeklődőket országszerte. A bábszínházak és színművészeti egyetemek bábszínész szakos hallgatói felvonulásokat, egyedi és egyszeri eseményeket szerveznek, melyeknek mottója „A báb nem korosztály, hanem műfaj!”. 
 
 
A különleges alkalomból Kozsik Novák Ildikó előadása, a Vásári játékok jeleneteiből láthatnak részleteket Marosvásárhely lakói. Hétfőn, 11 órától a Bolyai utca, a Főtér, valamint az Orosz Piac környékén bukkannak majd fel a Művészeti Egyetem harmadéves bábszakos hallgatói, járókelőket szórakoztató villámjelenetekkel. Az előadás a vásári bábjáték hagyományainak és európai típusfiguráinak tanulmányozása nyomán született.
 
Vári Attila Vásári invitáció c. novellájának részletével induló szövegkörnyezetben, a vidám játék egymás mellé fűzve mutatja meg a kis vásári hősök: Pulcinella, Kasperl, Vasilache, Vitéz László és Punch ördögöt, halált és szörnyet legyőző módszereit. A rövid etűdök során a hallgatóknak alkalmuk nyílik megmutatni a vásári műfaj sajátos stílusát és működési mechanizmusait, a közönséggel való találkozás során próbára teszik az improvizációs készségüket, helyzetteremtő képességüket is. A rövid jelenetek vagy szöveg nélkül, vagy klasszikus vásári szövegek felhasználásával készültek el a sajátos, és minden figurára jellemző mozgássorok beépítésével. Az előadásban fellépnek: Dőry Brigitta, Fekete Gréta, Tóth Fanni, Szabó J. Viktor, Erdős Judit Teréz.
 
Március 21-én a Levél utcai Stúdió 2-ben délután 6 órától is rendhagyó eseménnyel várják a nézőket a Művészeti Egyetem bábszakos hallgatói, akik középiskolások által írt szövegeket olvasnak fel és ültetnek vizuális színházi környezetbe. A Művészeti Egyetem projektjét a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum diákjaival közreműködve Máthé Rozália, Ungvári Zrínyi Ildikó és Kozma Edit tanárnő álmodta meg. A különböző oktatási rendszerek összekapcsolása a bábszínház interdiszciplináris jellegére és kortalanságára hívja fel a figyelmet. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.
 
Magyarországon két fesztiválon lépnek fel a Művészeti Egyetem végzős színészhallgatói az Egressy Zoltán által írt és Sebestyén Aba által rendezett 4x100 című előadásban. A produkcióban Csata Zsolt, Rózsa László, Hajdu Imelda, Horváth Anna, Magyari Izabella, Nagy Dóra és Szilasi Eszter Júlia másodéves magiszteris színészhallgatók játszanak; a díszletet Tasnádi Timea, egyetemünk látványtervező szakának végzettje tervezte. Március 19-én Debrecenben, a kortárs magyar drámákat összegyűjtő, tematikájában évről-évre bővülő  X. Deszka Fesztiválon látható az előadás, majd 22-én Kecskeméten mutatkoznak be a végzős színművészetisek a hetedik alkalommal megrendezett Szín-Tár találkozón.