Kedd, 2017. november 21.
OLIVÉR napja
Menü

Köztér

Szombat, 2014. október 4. | Hamar Mátyás Ruben

Ünnepelt a Sapientia. De tényleg


Egyetem napot szervezett a Sapientia EMTE marosvásárhelyi kara, amelynek keretében sor került a nemrégiben átadott diákkollégium avatására is. Az ünnepségen a civil, de főleg politikai szféra képviselői jelentették a cél- illetve hallgatói közönséget, ugyanakkor Magyarország számos egyetemének, a rektora, rektor-helyettese, dékánja tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt.

A legérdekesebb azonban az volt, ahogyan felvonult az ünnepségen a helyi politikum, hatalmon és pálya szélére sodródott politikai szereplők. Mosoly, kézfogás, taps és széles mellkas és helyezkedés – ez jellemezte valamennyiüket. Ennyi erővel az üres lapok is maradhattak volna a székeken – mondhatnánk némi iróniával.

De ünnepnap ne ironizáljon az erdélyi magyar egyetemista. Ne élcelődjön, értelmezzen és értékeljen – hallgasson a szíve helyett csak a józan eszére.

A pénteki ünnepség a tizennégy évvel ezelőtti első egyetemi tanévnyitó évfordulójaként hivatott emléket állítani az erdélyi magyar felsőoktatás egyik sikertörténetének. Dr. Mezey Barna, az Eötvös Lóránd tudományegyetem rektorának Az európai alkotmány kialakulása című előadása betekintést nyújtott a korszakváltások, illetve államformák kialakulásának a sorába. Csak feltételezni lehet, hogy volt egyfajta utalás a római, germán és egyéb népek egymást formáló hatásának említése mögött. Korszakváltás mindenesetre történt az elmúlt időszakban is. Hiszen az ünnepi beszédek sorában megemlített összefogás végső soron csak összejött, még ha nem is erről vagyunk híresek.

Olyan jelentős személyiségek vehették át a Sapientia Egyetem által létrehozott Bocskai István-díjat, akiknek szerepe kulcsfontosságú volt az egyetemalapításban, működésének támogatásában. Répás Zsuzsánna, külsősként, mint az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára vehette át a díjat, míg Dr. Hollanda Dénes az egyetem marosvásárhelyi karának alapító dékánja olyan belső résztvevőként, aki minden bizonnyal sok követ megmozgatott a magyar nyelvű műszaki oktatás létrejöttéért.

Mindez tényleg az egyetemről szól. Hiszen ez, az Egyetem Napja. Mégis, vagy akár ugyanakkor ott van az a tény, hogy a Sapientia létrejötte, működése politikai háttérmunkák eredménye. De ez lenne az, amit nem tudnánk? Dr. Dávid László rektor úr köszöntő beszédében kifejtette, hogy a túlmediatizáltság egyik következményeként szembe kell nézni azzal, hogy  egyesek csak részeket ragadnak ki, szem elől tévesztve a lényeget. Mint mondta: „sokszor nem látjuk azt, ami a legfontosabb, az összefogást”. Tényleg. Hiszen észre se vesszük hirtelen, hogy csodaszámba megy ez az esemény, hiszen minden erdélyi magyar politikai irányzatnak legalább egy képviselője jelen van. Az már más kérdés, hogy messziről megállapítható az, hogy ki, kivel rivalizál. Kiindulva abból, hogy még véletlenül sem ülnek a „riválisok” egy sorban az összefogás ünnepén.

Semjén Zsolt ezúttal nem érkezett ugyan fehér lovon, de ő amolyan békítő a helyi riválisok között – ebben a szerepben tetszeleg legalábbis, mert jól tudja az egyszerű ember fia is, hogy ki kire kacsint az állófogadáson.

Egy dologban azonban egyetérthetünk. A magyar állam támogatja a határon túli oktatást. És ne folytassuk a kijelentés azzal, hogy de azzal a feltétellel….

Szóval támogatja, de ahogy Semjén fogalmazott: „nem valami kegyelmet gyakorol, valami jótékonyságot, hanem legalapvetőbb küldetését teljesíti – amely magyar nemzet fennmaradása és a magyar ember életminőségének a javítása”. És nekünk így kellene ehhez viszonyulnunk. Nem kuncsorogva, hanem mellünket kihúzva, büszkén, hisz megérdemeljük a támogatást. Ez nem könyöradomány, ami azonban nem jelenti azt, hogy nem kell megbecsülni.

Semjén szégyenletesnek nevezte, hogy a Sapientia EMTE nem kap román állami támogatást. „Bukarest román állampolgárokat diszkriminál, akik adójukból hozzájárulnak a teljes romániai oktatási intézményrendszer fenntartásához, anyanyelvű egyetemi tanulmányaikhoz mégsem kapnak állami támogatást” – fogalmazott. De vajon a román állam magatartása diplomáciai körökben nem természetes? Emlékezzünk csak a magyarországi politikusok kampánylátogatásaira, általuk kirobbantott zászlóvitákra, fehér lovon való bevonulásokra!

De ebben az esetben azt hiszem nem az a fontos, hogy hogyan viselkedik velünk, a magyar állam által támogatott oktatási intézményeinkkel szemben, a mindenkori román állam, hanem az, hogy ünnepelhetünk. Nem azt, hogy adományt kapunk, hanem azt, hogy vagyunk és leszünk. Nem a magyar államnak, hanem egymásnak. Nem azért tanulunk, mert a magyar (vagy akár a román) állam támogat, hanem azért, mert a közösségünk javát akarjuk szolgálni. Nem szalmabábuk, hanem gondolkodó lények vagyunk, akik köszönik a szívből és nem érdekből jövő segítséget.

(Fotók: Deák Zsombor)