Péntek, 2017. december 15.
VALÉR napja
Menü

Köztér

Kedd, 2013. november 5. | Péter Árpád

Új szín a palettán


Különleges esemény zajlott le november 4-én Bernády városában: új színház indítását jelentették be. A Spectrum Színház néven induló kulturális projekt, Kovács Levente alapító-rendező kijelentése szerint színmű-típusok széles palettáját szándékszik a Nagyérdemű elé tárni (az antik daraboktól egészen a kortárs alkotásokig), és Benő Barna, a Bekecs Táncszínház vezetője, a Spectrum Színház igazgatója szerint nagy hangsúlyt fektetnek majd a táncelőadásokra is. Török Viola rendező (aki a Vim Spectrum gyógyszergyárnak, a kulturális vállalkozás főtámogatójának tulajdonosa) kiemelte azt is, hogy szeretné konvergens pályára állítani a színházat a népzenével és a néptánccal – annak ellenére, hogy ez a két művészeti ág napjainkban eléggé eltávolodott.

Ezzel a kulturális „beruházással” szinte hallatlan mértékben bővült a marosvásárhelyi színházkínálat – hiszen, amint Kovács Levente is kiemelte, talán sehol a világon nem jut ilyen sok színház egy főre, mint városunkban.

Nos, laikusként (értsd: olyanként, akinek meghaladja az erejét az, hogy lépésről lépésre kövesse az erdélyi magyar színházak belső és külső viszonyainak alakulását), elsősorban örvendenünk kell minden olyan kulturális projektnek, mely segíthet abban, hogy kifejezzük létező értékeinket, valamint újakat teremtsünk, másodsorban meg nem tudom megállni, hogy ne tegyem fel azt a kérdést, amely, gondolom, minden laikusban felmerül: vajon mi lesz ennek az új társulatnak a sorsa?

A már létező modellek alapján ez kiszámíthatatlan, hiszen annyi, de annyi paramétert kellene felsorolnunk, amennyi a szó szoros értelemben nem férne fel a képernyőre...

 

 

Spectrum Színház első sajtótájékoztatója

 

Sajnos, felmerülnek olyan, a piacgazdaságból „átörökölt” modellek is, melyek szerint ez az új színház esetleg konkurenciát jelenthetne a már meglévő – elég szép számú – intézménynek, amelynek azonban azonnal ellent is mondunk, hiszen, amint kijelentették maguk az alapító tagok is: mozgásterük kiterjedne mind a klasszikus, mind pedig újszerű doméniumokra (lásd például a néptánc és a színház ötvözését), tehát a már meglévő színházak „spektrumával” történő interferálódás egész biztosan nem jelentene teljes műsorrács-átfedést (ami, valljuk be, amúgy eléggé valószínűtlen...).

A kultúrában az újdonságot mindig föltétlen elfogadás kell övezze, és főleg az olyan kis közösségekben, mint az erdélyi magyarság, minden értékorientált (esetünkben intézményben is konkretizálódó) gesztust maximális figyelemmel kellene honorálnunk, ám be kell valljuk, hogy ez az új vállalkozás erősen telített „piacra” érkezik, és valószínűleg befolyással lesz a már fennálló, hasonló profilú intézetek működésére.

 

Ismétlem, laikus vagyok, emiatt csak hozzávetőleges listát tudok felállítani a marosvásárhelyi színművészeti létesítményekről (sértődés ne essék: nem ábécé- és nem fontossági sorrendben idézzük ezeket): említhetjük a Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát, amelynek van román „tagozata” is, és amely az Underground-projektek keretintézménye is. Patinás nevű a Yorick Stúdió, amely, a Tompa Miklós Társulattal együttműködve, nemrégiben ország-világra szóló sikerrel vitte színpadra Székely Csaba „bányaművét”. Mellettük föltétlenül megemlítendő a Színházművészeti Egyetem Stúdiója, amely szintén jelentős lépétkű megvalósításokkal büszkélkedhet, de nem szabad elfelednünk a Hahota Színtársulat kabaréturnéit, de a Gruppen-hecc össznemzet-nevettető sikereit sem. Gyerekek és örökifjak számára mindig rangos szórakozást nyújtott az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, és a Maros Művészegyüttes hosszú esztendők óta magas színvonalon képviseli a (nép)tánc művészetét stb. (A lista teljességét én magam kérdőjelezem meg – örülnék minden információnak, mely Marosvásárhely színházkultúrájának általam nem is gyanított vonatkozásait tudatná velem.)

 

 

Az új színház bemutató első előadásának próbája

 

Ismétlem: a „piac” tehát telítettnek tűnik, hiába jelentették ki az alapítók, hogy nem csak helyben mutatnának be darabokat, hanem sokat turnéznának is. Idő- és helyhiány miatt eltekintünk most az erdélyi színtársulatok számravételétől, de hallgatólagosan elfogadhatjuk azt, hogy hál’istennek, színtársulatokból nincs nagy hiány országrészünkben...

A most induló magánszínház tehát mindenek előtt amolyan „pozitív konkurenciával” kell szembenézzen, amely során többek közt magához kell csábítania a már bejáratott színtársulatok közönségének bizonyos rétegeit (hogy melyeket, azt a későbbiekben fogjuk megtudni), valamint valószínűsítjük, hogy szívesen szólítanának meg olyan (erdélyi, magyar) kultúrakedvelőket is, akik eddig nem rajongtak a világot jelentő deszkákért.

Sajnos azonban, tudjuk mindannyian, hogy ilyen kis (mozgás)terekben, mint amilyent Erdély kulturális élete biztosít számunkra, elkerülhetetlenek a negatív töltetű interferenciák is, melyek – bátran kijelenthetjük – túl sok esetben vezetnek ütközésekhez is. Emiatt potenciálisan az is elképzelhető, hogy a most létesülő új színház akár életteret (értsd: pályázati lehetőségeket, közönséget, de akár személyzetet) is vehet el már működő, bejáratott és nagysúlyú intézményektől, valamint az is előfordulhat, hogy a már fennálló intézmények esetleg nem engedik teljes potenciáljában kifejlődni az új kulturális vállalkozást. Sajnos, és ezt is számtalan erdmagyar példa sejteti előre, a mindenkori új kulturális intézményeknek elsősorban ki kell harcolniuk azt a harapásnyi levegőt, amely szükséges az életbenmaradásukhoz. Valószínűsítjük, hogy a Spektrum Színház főtámogatója biztosítja a fennmaradáshoz szükséges anyagi keretet, ám azt tudjuk, hogy a szárnyaláshoz inkább a közönség feltétlen rajongása szükséges, mintsem szilárd anyagi háttér. Ezt azonban roppant óvatosan kell elérni, hiszen, mint említettem, kevesen vagyunk itt, Erdélyben, és mindannyian a Kárpátok fojtogató ölelésében fuldoklunk. Ilyen szélsőséges helyzetekben pedig egyetlen félreértett szó, egyetlen erőteljesebb gesztus is negatív következményekkel járhat – főleg ezen a „telített piacon”, ahol egy színművészeti intézmény számos potenciális lépésmezője gyakorlatilag már régóta lefedett...

 

A telítettség ellenére azonban számos „piaci rés” van, és valószínűsítjük, hogy a most induló magánszínház már azonosított is olyan kardinális pontokat, melyek felé közönségével együtt fog elindulni. Kíváncsian várjuk kibontakozását, a többi, hasonló intézménnyel való együttműködési vagy együtt-létezési algoritmusainak kialakulását. Erdélyi magyar kulturális szinten ugyanis jól jön minden „vérfrissítés”, amely megmutatja, hogy a hol latensen, hol meg túlzottan is nyilvánvalóan meg-megnyilvánuló ellentétek (legyenek azok nemzetiek, intézményiek vagy bármilyen neműek) mellett tere van az alkotó cselekvésnek, a világ folyamatos művészi újjácselekvésének is. 

 

(Fotók: Facebook.com/spectrumszinhaz)