Vasárnap, 2017. április 30.
KATALIN, KITTI napja
Menü

Köztér

Csütörtök, 2013. április 11. | Szabó Róbert Csaba

A senkiföldjén


Ma van a Költészet Napja. Kovács András Ferencet kérdeztük

– A hétvégén Miskolcon jártunk, és egyik délelőtt vendéglátónk, Jenei László (Műút folyóirat) kivitt Lillafüredre. Nehéz elvonatkoztatni az Ódától azon a helyen, de melyik József Attila-vers vagy versek jutnak a leggyakrabban az eszedbe?

– Lillafüreden nyilván az Óda jut az ember eszébe, József Attila ott írta, ha jól emlékszem, 1934-ben a lillafüredi tartózkodása idején, egyik legnagyobb verse ez a magyar költészetnek. Nyilván nem csak ez a versciklus jut eszembe, hanem mondjuk a szintén több részből álló Hazám című szonett-koszorú, vagy a Levegőt!, vagy az Eszmélet. József Attila-verseket már kezdetektől fogva, gyerekkoromban tanított nekem apám, négy éves lehettem, és el tudtam mondani a Medvetáncot, vagy az Altatót. Nekem József Attila mindegyik sora nagyon kedves, ő az a költő, akitől nem tudnék, nem is akarnék egy válogatott kötetet összeállítani, mert nagyon sok lemondással járna.  

– Az idei év kivételesen gazdag a kerek évfordulókban: áprilisban Jékely Zoltán, júniusban Weöres Sándor centenáriumát ünnepeljük. Szerinted van-e közös pont az ő kettejük költészetben, és mi lenne az?

Az jut eszembe, hogy Jékelynek van egy nagyon szép verse Weöresről, Csöngén járt náluk. Leveleztek is egymással. Mi a közös kettejük költészetében? Weöres Sándor maga a mindenség, amikor mozog. A hajlama a groteszkre, az öniróniára, a túlvilágra, az átalakulásokra, illetve a nyelvi játékokra – ez Jékelynél is nagyon erős. Ezeket a groteszk nyelvi elemeket, nyelvi játékokat nagyon tudta, és nagyon muzikálisan tudta keverni Jékely Zoltán is. Ugyanakkor Jékelynek ez a megtalált – néha olyan mintha a régmúltban beszélne, egyfajta nyelvi archaizmussal –, visszaköszön Weöresnél is, nála is egy természetes játék volt az, hogy valamilyen más beszédmódban szólalt meg. Érdkességként mondom, hogy nagyon sok verset írtak még életükben Jékelyhez és Weöreshez is, de most találtam meg Takáts Gyula gyönyörű versét, ami kettejükről szól, amint a paksi halászcsárdában ülve szójátékokat gyártanak. Ez majd a júniusi Látó Talált vers rovatában lesz olvasható.

– A mindenféle hivatalosságokon túl, amikor ilyen-olyan felkérésnek teszel eleget, belül, költőként hogyan ünnepled a magyar Költészet Napját?

– Nekem minden nap a magyar Költészet Napja. Nem telik el nap, hogy ne olvasnék magyar verset, mert csak akkor érzem jól magam. Jól érzi magát az ember olyankor is, olyan semlegesen jól, amikor verset tud írni, de amikor mások nagyon jó verseit, zseniális verseit olvassa, az még jobb. Az olyan, mint mikor megmártózik az ember valamiben, ami örök, ami egy folyamat.  Magyar költészet napján, látod, itt Jékelyről meg Weöresről beszéltünk, de nagyon sok más magyar költőt is említhetünk. 2013-ban egyébként több évforduló is van, többek között a kiváló műfordító, költőként nagyon keveset alkotó Rónay Györgyé. Százharminc éve született Juhász Gyula, aki – mások mellett – felfedezője és mestere volt a fiatal József Attilának.

– Fiatalok, apropó. Milyen tanácsokat tudsz adni fiatal, pályakezdő költőknek?

– Először is azt, amit magam kapcsán is mondtam, hogy minden nap legyen számukra a magyar költészet napja, persze, lehet külhoni is az olvasásra szánt költészet, a magyar műfordítási, versfordítási irodalom rendkívül gazdag, az is magyarul szól, abban is emlékeztes megoldások vannak, gondoljunk csak Babitsékra, Kosztolányiékra, vagy éppen Radnótira. Ne teljen el úgy föltöttük nap, hogy legalább egy költőt ne emeljenek le a polcról. De ami ennél is lényegesebb, mert ez nagyon lényeges a lélek- és a szójelenlét ébren tartása végett, hogy találják meg azokat a módozatokat – ezek formai, formálási módozatok is, ugyanakkor szólelési módozatok is, hogy szavakat találjanak arra, ami körülöttük van és ami bennük van. Nyugodtan legyenek öntörvényűek, viszont roppant igényesek magukkal. Én inkább ezt az igényességet hangsúlyoznám. Nagyon igényesek azzal, amit papírra vetnek, hogy azután, de az már csak rögtönzés, megengedhessék maguknak , hogy az igénytelenebb, kisebb munkáikban ott legyen valami belőlük, ami lehet, hogy a magyar versből, lehet, hogy a magyar formából fakad, lehet, hogy a szavakból fakad, de ott legyen, Ady szavaival élve, a krőzusságuk nyoma minden kicsi töredéken. Mondhatnék egyéniséget is, személyiséget is, de személyiségnek úgy kell lenni, hogy személytelennek kell lenni, személyiségen fölöttinek kell lenni – ezt már Weöres mondja. Sokféleképpen lehet ezt csinálni, és szeressék azt a senkiföldjét, mert az  senkiföldje, ahol a vers jön.

Költők, egymás között