Csütörtök, 2019. december 12.
GABRIELLA napja
Menü

Köztér

Kedd, 2016. szeptember 20. | Szerk.

Ma van a Gyermekek Világnapja


A Gyermekek Világnapját az UNICEF, az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának kezdeményezésére 1954. óta szeptember 20-án ünnepeljük. Ezen a napon a gyermekekre, elsősorban a fejlődő országok gyermekeire emlékezünk, az ő támogatásukra, jogaik védelmezésére. E napon felhívást is intéznek a világ országaihoz annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait. 
 
A világnapon résztvevő civil szervezetek és önkéntesek szeretnék felhívni a figyelmet a gyermekek kiszolgáltatottságára és védelmezésük szükségességére. A gyermekek érdekeinek védelmében sokáig nem lehetett fellépni nemzetközi szinten, a jog eszközeivel. 
 
Több ezer öt éven aluli gyermek hal meg szerte a világon olyan okok miatt, amelyek megelőzhetőek lennének; 640 millió gyermeknek nincs fedél a feje fölött; mintegy 130-140 millió gyermek nem jár iskolába.
A gyerekeket egészen az újkorig a szüleik, elsősorban az apjuk tulajdonának tekintették. Ő döntött életükről, munkaerejükről, oktatásukról. A gyermekek pedig engedelmességgel tartoztak neki. 
 
Csupán az iparosodás idején, az iskolakötelezettség bevezetését követően kezdett különbséget tenni a „polgári társadalom” a gyermekek és a felnőttek világa között, ami megváltoztatta a gyermekek kötelességeivel és engedelmességükkel kapcsolatos nézeteket. Az amerikai függetlenségi háború és a francia forradalom óta az emberi jogokat övező kiemelt figyelem oda vezetett, hogy alaposabban kezdtek foglalkozni a gyermekek helyzetével.
 
1833-ban Nagy-Britanniában a gyáripari törvényben megtiltották a 9 évesnél fiatalabb gyerekek alkalmazását a gyárakban, 1842-ben pedig a bányászati törvényben korlátozták föld alatti munkavégzésüket. 1896-ban Németországban a Polgári Törvénykönyv büntetéssel sújtotta azokat a szülőket, akik bántalmazták gyermeküket, vagy nem gondoskodtak róla megfelelően. 
 
A gyermekjogi mozgalom sokat köszönhet a brit Eglantyne Jebbnek, a Mentsétek meg a Gyermekeket (Save the Children Fund) elnevezésű szervezet megalapítójának. Látva a Balkán országaiban és Oroszországban a menekült gyerekek katasztrofális helyzetét az I. világháborút követően, és felismerve, hogy a gyermekek érdekében folyamatosan kell tevékenykedni.
 
1924. szeptember 24-én fogadta el a Népszövetség közgyűlése és Genfi Nyilatkozatot, mely a gyermekek jólétét biztosító alapvető jogokat tartalmazza. A dokumentum nem volt jogilag kötelező erejű, s a Népszövetség 1946-os feloszlásával elvesztette jogi alapját. 
 
Közvetlenül a II. világháború után szerették volna, ha az Egyesült Nemzetek Szervezete - némi módosítással - megerősíti az 1924-es Genfi Nyilatkozatot. Az ENSZ Közgyűlése azonban 1948-ban elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, s ez aztán meghiúsította egy, a gyermekek szükségleteihez igazított további dokumentum elfogadását. Az Egyetemes Nyilatkozat mindazonáltal tartalmaz néhány a gyermekek javát - különösen a védelmüket - szolgáló rendelkezést. 
 
Többéves előkészítő munka után, 1959. november 20-án fogadta el az ENSZ Közgyűlése a Gyermekek Jogairól szóló Nyilatkozatot. Azóta november 20-a a gyermekek jogainak világnapja.
Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF a világon a legnagyobb, a gyermekek érdekében tevékenykedő szervezet. Az UNICEF jelszava: A gyermekek mindenek előtt! (csaladhalo.hu/sulihalo.hu)