Hétfő, 2020. szeptember 28.
VENCEL napja
Menü

Köztér

Csütörtök, 2015. február 19. | Szerk.

Korai kukorékolás Aranykakas-ügyben


Sem a polgármesteri hivatal, sem Maros Megye Tanácsa nem osztja Peti András azon nyilatkozatát, miszerint a helyi önkormányzat kézbe veszi az omladozó Aranykakas (volt Bürger-ház) ügyét.
Amint arról beszámoltunk, Peti András tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, a törvény értelmében a városháza kérheti az ingatlan közhasznúvá nyilváníttatását, amely után akár egy multikulturális központtá is alakíthatnák. „Egy multikulturális és multifunkcionális kulturális központot tervezünk, ezért kérnénk a közhasznúvá nyilvánítást. Lehetőségünk van megvalósíthatósági tanulmányt készíteni és európai uniós pályázatra benyújtani az épület teljes felújítását, korszerűsítését és átalakítását” – fogalmazott Peti. A kisajátítás a kulturális minisztérium jóváhagyásával kérhető, az alpolgármester hangsúlyozta, a következő önkormányzati ülésen döntés születhet arról, hogy a város fedezze a költségeket, illetve kérjék Maros Megye Tanácsát, hogy a prefektúra támogatásával kezdeményezze az ingatlan közhasznúvá nyilvánítási eljárását.
 
 
Dorin Florea ezzel szemben a Marosvásárhelyi Rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette: az ingatlan átvételéről nem tárgyalt sem az alpolgármesterrel, sem az önkormányzati testülettel. „Peti úr vélhetően arról beszélt, hogy ő személyesen támogatja ezt az ügyet. Én soha senkivel nem tárgyaltam az Aranykakas átvételéről” – fogalmazott a polgármester.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a maga részéről csak és kizárólag azt támogatja, hogy dolgozzanak ki egy jogszabályt, ami az ingatlanok elkobzásáról rendelkezik hasonló esetekben. „A privatizálásokból többen hasznot húztak, most azonban csak fejtörést okoznak az önkormányzatoknak. Ezért én elkoboznám ezeket az épületeket” – hangsúlyozta a Marosvásárhelyi Rádió román szerkesztőségének adott interjúban.
 
A maga részéről Ciprian Dobre is elhamarkodottnak nevezte Peti András nyilatkozatát. Maros Megye Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: „Az Aranykakas átvételére még a vásárhelyi polgármesteri hivatal kapusától sincs meg Peti Andrásnak az engedélye, és nem beszélt erről még a megyei tanács kapusával sem, nemhogy a hivataloknak a vezetőivel” – fogalmazott Cipiran Dobre. Maros Megye Tanácsának az elnöke hangsúlyozta: sem a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak, sem a Maros megyei tanácsnak nem áll szándékában az Aranykakas átvétele.
 
Korábban Kelemen Márton, a megyei tanács alelnöke a vasarhely.ro-nak Peti Andrásnál sokkal óvatosabban fogalmazott.  „A tanács jogászai most tanulmányozzák egy esetleges kisajátítás törvényi feltételeit. Ezzel kapcsolatosan, kinevezése után, személyesen beszéltem Hegedűs Csilla miniszter asszonnyal, mert hasonló lépésre Romániában még nem volt precedens. Én mindenképpen fontosnak tartom a Burger-palotát, hiszen ez Marosvásárhely egy jelentős szimbóluma, és mint ilyen, nem zárkózom el attól, hogy akár országos precedenst teremtve, elindítsunk egy kisajátítást, s így helyezzük a Bürger-palotát lélegeztető gépre. De mivel itt egy ki nem taposott ösvényről van szó, nagyon óvatosan kell eljárni, mert bármelyik pillanatban el lehet követni egy jogi szempontból félreértelmezhető lépést, ami kisiklatja a legjobb, legnemesebb szándékot is, mert jól tudjuk: a pokolba vezető út is csupa jószándékkal van kikövezve. Én megkértem a miniszter asszonyt, hogy amennyiben lehet a kulturális minisztérium jogászai is segítsenek be a mi jogászainknak, hogy közösen találjuk meg azt a megoldást, amellyel az Aranykakast, vagy inkább a Bürger-palotát újból bekapcsolhatjuk a város vérkeringésébe, megtalálva egybe ehhez a legalkalmasabb rendeltetést is” – fogalmazott Kelemen Márton.