Kedd, 2017. október 17.
HEDVIG napja
Menü

Köztér

Szerda, 2013. április 10. | Szabó Róbert Csaba

Kellett tartozni valahová


Gyukics Gáborral valamikor 1999 őszén vagy 2000 tavaszán találkoztam egy kolozsvári felolvasáson, ahol a nyitott felolvasóestekről beszélt, az Államokból hozott tapasztalatai alapján. A Költészet napja alkalmából kérdeztük a nyitott estekről, a slam kései térhódításáról a magyar nyelvterületen, a 2006-ban szerkesztett AmerikaLátóról és az amerikai kortárs költészetről.

– Hogyan jutottál ki Amerikába, és hogyan kerültél kapcsolatba az amerikai költészettel, a nyitott estekkel?

– Az a bizonyos kolozsvári est tulajdonképpen nyitott felolvasóestnek (Open Reading) volt szervezve. Bozsik Péter és Szíjj Ferenc volt a meghívott vendég, de ha jól emlékszem, sok neves kolozsvári költő megjelent, mint például Király László, akit akkor ismertem meg. Ekkor én már jó tíz éve Amerikában éltem, ahova Amszterdamban eltöltött két éves, rendkívül hasznos időszak után érkeztem politikai menekültként. St. Louisba kerültem, ahol angolnyelv-tanulási szándékkal a helyi rádióadót hallgattam. Itt heti rendszerességgel élőben adták a Poetry Beat című költészeti műsort, amelyet Michael Castro helyi költő vezetett. Ő volt az, aki bevezetett az amerikai költészetbe és ő vitt el életem legelső nyitott felolvasóestjére, ahol fel is olvastam pár angolul írt versemet.

– Aztán 2006-ban, már a Látó szerkesztőjeként találkoztam újra veled, egy AmerikaLátó számot vendégszerkesztettél Marosvásárhelyen. A szebeni születésű Andrei Codrescu az esszéjében bizonyos amerikai antológiák ismertetésekor elítélő hangnemben beszél a a békítő szándékú, az akadémikusokat a formabontókkal együtt közlő kísérletekről. Te hogy vagy ezzel, hiszen az AmerikaLátón is jól látszik, hogy igyekeztél széles merítésben bemutatni az amerikai költészetet...

– Andrei elég radikálisan vett részt az amerikai irodalmi közegben, hiszen őt a beat költők vezették be az ottani költészetbe. A kezdetekben ennek megfelelően élt, írt és szerkesztett. Az ő nevéhez fűződik az American Poetry Since 1970:Up Late című antológia, amelyben nem nagyon találni akadémiai költőt és mégis nyilvánvaló, hogy amerikai költészet az ún. formabontó költőkön keresztül is létezik. Méghozzá nem is akárhogy, hanem a legmagasabb minőségi szinten, amit kevés akadémiai költő képes elérni és/vagy felülmúlni. Ami engem illet: két kortárs amerikai költészeti antológia jelent meg szerkesztésemben és fordításomban. Az első, a Félmeztelen múzsa kivétel nélkül formabontó költőket tartalmazott, a második, az Átkelés pedig szándékosan az akadémiai költők szerintem legjobbjait. Ugyanakkor, hogy színesebbé tegyem az Átkelés című kötetet, becsempésztem pár formabontó költőt, gondolok itt Carter Revardra, Ira Cohenre, vagy éppen Curtis L. Lyle-ra. Még az nagyon éredekes és elgondolkodtató, hogy az amerikai akadémiai költők többsége úgy viselkedik, mintha nem létezne az ő verselésükön kívül más költészet. Pedig általában az igazi nagy amerikai költők nem közülük kerültek és kerülnek ki, gondolok itt például  Edward Dornra, Philip Lamantiára vagy éppen Wanda Colemanra.

Gyukics Gábor

– Mit gondolsz, műfajok vagy inkább szerzők határozzák meg az amerikai kötlészetet? / Műfajok vagy szerzők mentén írható le inkább az amerikai kortárs költészet?

Elsősorban a szerzők és rajtuk keresztül a műfajok. Ami világosan látszik, az az, hogy hasonló gondolkodású szerzőkből alakulnak ki költészeti és multikulturális csoportosulások, és ezek azok, amelyek  - a te szóhasználatoddal élve - meghatározzák az amerikai költészetet. Itt gondolok pl. a San Francisco-reneszánszra, melynek meghatározó alakja Kenneth Rexroth, aki a negyvenes években ismerte meg Robert Duncant. Duncan  az ötvenes években Robert Creelyvel a Black Mountain College prominens költőjévé vált. Meg kell említeni a beat-mozgalmat, amely mind a mai napig hatással van a költészetre. Nem maradhat említés nélkül  a Harlem reneszánsz és a Watts Writers Workshop fekete költői, köztük Langston Hughes és Amiri Baraka, akik szintén meghatározó alakjai az amerikai költészetnek, de egyedül, magányosan nem valószínű, hogy azzá váltak volna. Kellett tartozni valahova.

– Minek köszönhető szerinted, hogy a slam vagy a spoken word műfaja ennyire későn vált népszerűvé Magyarországon?

– Gondolom, túlságosan el vagyunk foglalva önmagunkkal. A magyar költők többsége nem értékeli a slam költészetet, még ha hallott is róla vagy látott ilyet külföldön, akkor is hidegen hagyja. Nem véletlen, hogy Magyarországon a slam nem költészeti, hanem zenei kezdeményezesként indult. Rendkívülinek és nagyon fontosnak tartom, hogy egyre több a minőségi költészetet előadó slam költő magyar nyelvterületen, ami a kezdetekben, nem volt elmondható. De most felfelé szárnyal, és egyre népszerűbb.

– Mivel foglalkozol most? Min dolgozol?

– Jelenleg egy kortárs észak-amerikai indián költészeti antológián dolgozom, azaz már szinte kész van. Kiadót keresek, aki felvállalná a megjelentetését. A még egyelőre csak kéziratban létező kötet negyven kortárs indián költő közel kétszáz versét tartalmazza. Tévedések elkerülése végett: nem aranyköpések és bölcs mondások gyűjteményéről van szó, hanem minőségi költészetről, olyan indián költők verseivel, akik közül többen rendelkeznek komoly díjakkal és elismerésekkel.