Péntek, 2019. február 22.
GERZSON napja
Menü

Köztér

Kedd, 2013. december 17. | Szerk.

Kádár Petra a MAKOSZ elnöke


Tisztújítással egybekötött kongresszust tartott a hétvégén a Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ). A gyűlésen 92 küldött vett részt az ország 14 megyéjéből.

A megnyitón Debreczeni Sándor (volt MAKOSZ ügyvezető elnök), Szőcs Domokos ( Román Oktatásügyi Minisztérium Kisebbségi Oktatási Főosztály vezérigazgatója), Fodor László (leköszönő MAKOSZ elnök), valamint Andacs Zsolt Levente (Kolozs Megyei Magyar Diák Tanács elnöke) beszélt.

Kádár Petra

Ezt követően a tagszervezetek megtartották beszámolóikat, sorra került az alapszabályzat és a Szervezeti Működési Szabályzat (SZMSZ) módosítása. Ezt az elnökség beszámolója, majd a tisztújítás követte. A szabályzat módosításának legfontosabb, legvitatottabb pontja a MAKOSZ elnökségének átstrukturálása alkotta. A delegáltak 7 órás vita után elfogadták, hogy a MAKOSZ vezetéséért az elnök, társelnök, 10 további alelnök, 3 tanácsadó, 2 cenzor, valamint egy tiszteletbeli tag felel. A MAKOSZ elnökének Kádár Petrát választották, Lőrincz Szabolcs a társelnöki, Nagy Örs Tamás a gazdasági, Tóth Gabriel a külügyi, Berei Dóra a tagságügyi feladatokat látja el. Buryán Tünde a szórványrégiókért felelős alelnök, Kiss Ágota a Partium régióért felelős alelnök, Gáll Anna az érdekképviseleti alelnök, Gáspárik Márton Pál a diákmédia és PR-ért felelős alelnök, Ruzsa Zsombor az arculatért felelős alelnök, a KÖDAK intézettel foglalkozó alelnöknek pedig Lantos Mercédeszt választották. Az elnökség tanácsadói: Takács Dániel, Lukács Rajmund, Balog Tamás, a cenzorok pedig Virginás- Tar Ágnes és Kassay Anna. Gaudi Zsófia az elnökség tiszteletbeli tagja.

Az elnökség működését leszögező pont módosításának elhúzódása miatt a Kongresszus maratoni hosszúságúra sikeredett (szombat 9 órától vasárnap 9 óráig), ezért a résztvevők megszavazták a programtervezet megírásának elhalasztását az első Megyei Konzultatív Tanácsgyűlésre, melyre Nagyváradon kerül sor 2014. február 21-e és 23-a között.