Kedd, 2017. október 17.
HEDVIG napja
Menü

Köztér

Kedd, 2013. április 9. | Szabó Róbert Csaba

Jékely Zoltántól a Költészet Napjáig


A Látó áprilisi száma a száz éve született Jékely Zoltán előtt tisztelgő versekkel indul. Demény Pétert, a lapszám egyik felelősét kérdeztük Jékelyről, Költészet Napi ünneplésről.  Nagy Attila marosvásárhelyi költőt, orvost arról faggattuk, mit jelent számára április 11-e, továbbá az orvosi pályából adódó plusz látásról, érzékenységről és a versolvasás hogyanjáról.

Demény Péter: Továbbírni a verset

– Száz éve született Jékely Zoltán. A Látó áprilisi számában több olyan szöveg található, amely valamiképpen viszonyul ehhez a rendkívüli költői életműhöz. Számodra mit jelent Jékely Zoltán és hogyan készültél erre a Látó-számra?

– Jékely Zoltán egy hórihorgas bohém, vagy tán még jobb az a jelző, amit KAF használt: ösztövér. Ami paradoxon is lehetne (egy bohém ne legyen csenevész), de talán éppen ettől is nagy költő, így mutatja meg, hogy nemcsak az a bohém, aki folyton a legmélyebbre hatol a perverzióban, hanem az is, s tán inkább az, aki a holdra vonít, amikor vágya gyötri.

– Melyik az a Jékely-vers, ami kapásból eszedbe jut?

– A Kimondhatatlan második része.

– Ki az a költő, aki alkatilag közel áll hozzád? Jékely igen? Ha nem, miért? József Attila? Szabó Lőrinc?

– Jékelyt szeretem, de nem jutna eszembe rögtön. Az ilyesminek mindig alkati okai vannak. Pilinszky-, Ady-, Radnóti-, Dsida-sorok épültek belém. A legköltőbb költőnek József Attilát gondolom, de Szabó Lőrinc szemüvege a legszebb.

– Az esetleges hivatalos, kötelező nyilvános szertartásokon túl egy költő hogyan ünnepli a magyar Költészet Napját?

– Egy olyan verset próbál továbbírni, amelynek a szavai mindig ott gomolyognak a tarkójában, mégsem tudja elkapni őket soha.

Demény Péter

Nagy Attila: A Versnek kijáró nagy tisztelet

– A Jékely, százszorcímű nagyon szép verseddel indul az áprilisi Látó. Mit jelent számodra Jékely költészete?

– Nagyon fontos költői élményt, önigazolást is részben. Zamata, illata van ennek a költészetnek, és ami számomra szintén mérvadó: komoly emberi hitele is. Jékely költészete egyenrangú a nagy metafizikus-misztikus költőkével. Csodálatos szerelmi lírája pedig – viszonyulása a Nőhöz – egyedülálló a magyar lírában.

– Ki az a költő, aki a leginkább közel áll hozzád, akit szinte naponta olvasol?

– Jékely Zoltán.

– A Múzeum kávézóban nemrég költőként részt vettél egy beszélgetésen, ahol irodalom és egzisztencia összefüggéseiről is szó esett. Az, hogy te orvos vagy, jelent-e egy plusz látást, egy külső nézőpontot, vagy amikor verset írsz, akkor csak te és a papír létezik?

– Úgy érzem, hogy igen. Testközelből – és ez lenne ama plusz látás, külső nézőpont is egyben – ismerek haldoklót, gyógyulófélben lévőt, életét visszakapó hálaadót, sokféle testi és lelki nyomorúságot. Ergo: nálam a köldöknézés kizárt dolog. Saját bajomban is nagyobb a másé.

– Az esetleges hivatalos, kötelező nyilvános szertartásokon túl egy költő hogyan ünnepli a magyar Kötlészet Napját?

– Megilletődötten, a Versnek kijáró nagy tisztelettel. Mert a jó Vers mindig több annál, aki írta, ha a Költészet iránt érzett Alázat vezeti a költőt, aki csak eszköz – személye esetleg csak életében érdekes. A Vers a Teremtés része, annak hajtása. Örök titok marad, hogy kibe, és miért éppen őbelé plántálja a Nagy Magvető. Ne higyjük egy percig se, hogy nagyok vagyunk – gondoljunk csak József Attila soraira…

Nagy Attila