Vasárnap, 2020. július 12.
IZABELLA, DALMA napja
Menü

Köztér

Csütörtök, 2013. augusztus 29. | Molnár Bea

Elkezdődött a Tékaforgatag


Könyv és ember, nem lehet meg egymás nélkül. Ezt bizonyította a Teleki Téka udvarán lévő Történelmi Könyvek Vására is, amely a zuhogó eső ellenére számos érdeklődőt vonzott a barokk falak közé. A standokon megtalálhatók a legfrissebb szakkönyvek, történelmi témájú szépirodalom és az albumszerű, ismeretterjesztő könyvek egyaránt.

„Történelmi könyvvásár a Teleki Téka udvarán, ez első hallásra furcsán hangzik, de ha jól meggondoljuk, ez is része a Teleki Sámuel által ránk bízott örökségnek.” – kezdte megnyitó beszédét Lázok Klára. Míg a háttérben kicsik és nagyok együtt válogattak a könyvek között, a Téka vezetője elmondta, hogy fontos megtartani a vásárhelyi, erdélyi közösséget a könyvek bűvkörében, illetve a mindenkori kutatási eredményeket közkinccsé tenni.

Lázok Klára magyarul és románul is megszólalt a Téka udvarán

Ezért van jelen a Vásárhelyi Forgatagon az a 18 könyvkiadó, akik mind szakkönyveiket, mind pedig ismeretterjesztő könyveiket, történelmi regényeiket elhozták. „Amit itt látnak, az minden, ami Erdélyben történelmi könyvként címkézhetünk fel.” – hangsúlyozta Lázok Klára megnyitó beszédében.

Román nyelvű könyvek is vannak a Könyvforgatagon

„A célunk az volt, hogy mindenkit fogadhassunk ezen az udvaron. A román könyvkiadókat a Hyperion könyvesbolt képviseli. A könyvvásár összeállításakor az egyetlen kérés, kritérium a minőség volt.” – tudtuk meg. A Téka udvarán létrejött multikulturális légkör példaértékű lehet a Forgatag többi rendezvénye számára is. A megnyitó beszéd kétnyelvű megszólalása után nézelődésre, vásárlásra került sor. A könyvvásár a Forgatag ideje alatt naponta látogatható. 

Tolakodás a könyvekért