Szerda, 2018. november 14.
ALIZ napja
Menü

Köztér

Vasárnap, 2013. március 17. | Miska Brigi

Dr. Pongrácz Antal emlékverseny


Negyedik alkalommal rendezték meg a Dr. Pongrácz Antal emlék-vívóversenyt az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem róla elnevezett Sportcsarnokában. Dr. Pongrácz Antal fogorvosként és egyetemi oktatóként tevékenykedett, fiatal korában pedig nagyszerű sportoló volt, hiszen magáénak tudhatta az egyéni Ifjúsági Világbajnok címet, emellett az 1972-es Müncheni Olimpián 4. helyezést ért el egyéniben és az 1980-as Moszkvai Olimpián szintén 4. lett, de akkor már csapatban. Persze számos bel-és külföldi versenyen is részt vett, melyeken kiemelkedő eredményekkel hívta fel magára a figyelmet. A marosvásárhelyi Egyetemi Sportklub Vívó-szakosztályának tagjaként, majd későbbi elnökeként meghatározó szerepe volt a fiatal, tehetséges amatőr vívók képzésében, igazi sportemberi nevelésükben és versenyeken való részvételük támogatásában. 15 éven keresztül a román vívóválogatott is számíthatott rá.

Dr. Pongrácz Antal 2008. március 18-án hunyt el, hatvanadik születésnapján, egy szívinfarktus következtében, amiben része volt a túlhajszolt munkának. Mindig ragaszkodott elveihez, küzdött a családjáért, az oktatásért, a sportolásért és a diákokért. Elvei továbbvitelére a Dr. Pongrácz Antal Egyesület tesz kísérletet, melyet felesége, barátai és tisztelői alapítottak.

Ez az Egyesület már negyedik éve szervezi meg a vívóversenyt, melyen idén 16 versenyző vett részt, és sokat emelt a verseny színvonalán a román országos vívó-válogatott néhány tagja (Silaghi Adrian, Árkosi Bertalan, Neagu Ovidiu) és egy magyarországi sportoló is (Erdős Csaba). Persze az Egyetemi Sportklub vívói voltak többségben: Nyisztor Sándor, Nagy Lehel, Bögözi Balázs, Tardi Zoltán, Tardi Zsolt, Tardi Ottó, Moisi Mihai, Pongrácz Mátyás, Kolcsár Gedeon, Incze Áron, Lakatos Lóránd és Cârneci Cristian.

A vívás egy olyan technikai jellegű küzdősport, ahol a cél, hogy a két versenyző közül az egyik minél hamarabb elérje a megadott találatszámot, vagyis tust, ami lehet 5, akár 15 is.  A pástnak nevezett küzdőtéren két versenyző vív egymással mérkőzést, azaz asszót. A Dr. Pongrácz Antal emlék-vívóversenyen két pást volt, és a versenyzőknek a csoportkörökben 5 tust kellett bevinniük 3 perc alatt. Ellenben, ha 3 perc alatt ez nem történt meg, egy perc szünet után újabb három perc állt a vívók rendelkezésére. Miután mindenki bemelegített, magára öltötte a kötelező vívófelszerelést és kezébe vette a fegyvert, máris elkezdődtek a csoportkör mérkőzései. A csoportkörök után a legjobb nyolc egyenes kieséses szakaszba lépett, itt már 15 tust kellett bevinniük a győzelem érdekében a versenyzőknek. Ezután felére csökkent a vívók száma, vagyis négyen maradtak esélyesek az első helyre: Nagy Lehel, Árkosi Bertalan, Silaghi Adrian és Nyisztor Sándor. A dobogó harmadik fokáért Nagy Lehel Árkosi Bertalannal vívott, mely párharcból utóbbi került ki győztesen. A várva-várt döntő küzdelmet Silaghi Andrian Nyisztor Sándorral vívta, és a IV. Dr. Pongrácz Antal Emlékversenyt a válogatott Silaghi Adrian nyerte meg.

A verseny utolsó mozzanata a díjátadó volt, ahol Pongrácz Mária nyújtotta át a győztesnek járó trófeát, emellett mindenki kapott oklevelet és az Egyesület logójával ellátott pólót. A legfiatalabb, illetve a legidősebb vívót is díjazták, előbbi Kolcsár Gedeon, utóbbi Erdős Csaba volt. A szervezők egy sikeres versenyt tudhatnak a hátuk mögött, és ha minden jól megy, jövőben is megrendezik, immáron ötödszörre, így emlékezve és tisztelegve Dr. Pongrácz Antal előtt.

(Fotók: Kondra Tünde)