October 7, 2013

Vetélkedő Gárdonyi Géza emlékére

 

A vetélkedő témája:
Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye.

A jelentkezés módja:
A vetélkedőre 3 fős csapatok jelentkezhetnek október 25-ig az office@vasarhely.ro e-mail címen.
 

A vetélkedő menete:

A jelentkező csapatok között november 7-én előválogatóra kerül sor, amely során 8 csapat jut a döntőbe.
A döntőre november 14-én, a vásár megnyitóját követően 11.00 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház underground termében.

Megadott szakirodalom:
Gárdonyi Géza: Egri csillagok

 

Díj: a vetélkedő első helyezettjei értékes könyvcsomagokban részesülnek.

 

 

 

Kedves gyerekek,

2013-ban Gárdonyi Géza író születésének 150. évfordulóját ünnepeljük. Ebből az alkalomból az idei könyvvásáron vetélkedőt szervezünk az író Egri csillagok című regényéből.

Ha részt akarsz venni vetélkedőn, keress két csapattársat, olvassátok el a regényt.

Ha már megvan a csapatotok találjatok magatoknak egy nevet, ami a regényhez is kapcsolódik és jelentkezzetek a vetélkedőre. És persze végig hallgassatok a magyar tanárotokra, osztályfőnökötökre, akik segíthetnek vetélkedőre való jelentkezésben és a regény feldolgozásában.
A vetélkedőre november 14-én kerül sor a nemzeti színházban. Titeket is szeretettel várunk!
 

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]