Tolnai Ottó fejében járni

Bár megvoltak a szereplők – Tolnai Ottó íróval új regénye kapcsán beszélget Markó Béla – mégsem nevezném szabványos író-olvasó találkozónak a Szeméremékszerek bemutatóját, ismertetőjét. Inkább úgy nevezném, hogy az író egy újabb, kiadatlan regényébe csöppentünk. Pontosan olyan volt ez a beszélgetés, mint a Szeméremékszerek. A beszélgetés, sőt, az egész könyvvásár csak egy jelentéktelen ürügy arra, hogy a főszereplő belesodorja az olvasót a hurrikánként tomboló világába.

Markó Béla számára ez a könyv az identitás kérdéséről szól. Elmondása szerint nem könnyű olvasmány, és nem utolsósorban többször olvasandó. Neki már sikerült egyszer.

Fotó: Szigeti Szenner Szilárd

A költő felidézte első találkozását, a vajdasági Tolnai Ottó írásaival, a még 1989 előtti időkből. Mint mondja, rácsodálkozott arra, hogy egy ilyen elszakadt kisebbségi közösség mennyire előrehaladott, nyugatias. Mármint az erdélyi irodalmi létállapothoz képest. Talán az állapotok különbőzőségéből fakad, fogalmazza meg magának. Több jelző is elhangzik Markó részéről. Próbálja megfogalmazni a Tolnai Ottó-jelenséget. Dús, sűrű, előrehaladott. Avantgárd. Ezt követően Markó átkerül az író belső regényébe. Megszólal az egyes szám első személy. Megfordul alattunk a föld. Tolnai Ottó beszélni kezd.

A monológ kiindulópontja a Romániához való kötődés. Innen indul el a beszédfonal. Egy monológ, ami a percek múlásával egészen Târgu Jiu-tól Bácskáig cikázva ragad magával. Elmosódnak a határok, és a távolságok is megszűnnek létezni. Áprilyval kezdődik minden. A halina kötésű könyvek puha érintésével. A kisfiú bújócskázni kezd, és mire kimászik a kanapé és könyvespolc szorításából, már egy új évezred írójaként áll talpra, az ég felé hajló kezekkel.

A hallgató csak kapkodja a fejét. Igyekszik Tolnai minden szavát magába szívni. Nagyon nehéz bent maradni ebben a titkos körben, ahová kerültünk, de megéri. A szereplők között él Szilágyi Domokos, egy kis fekete bőrdzsekis aktatáskás öreg, Cioran, Pleșu, Țiriac, Pintilie és a konstancai Jézus. Megszületik a múlt században közlekedő, Dosztojevszkij világából inspirált román vonat is, Brâncuși Végtelen oszlopa a rurális környezet fennségével, és az, ahogyan a zsilvásári művészettörténész pityókát szed ahelyett, hogy neves írókat igazítana el a városban. Továbbá azt is megtudhatjuk az író mesefolyamából, hogy Andrei Pleșu az egyetlen olyan filozófus, akinek van humorérzéke.

Tolnai Ottó mindennapi beszédében is cikáznak az asszociációk, metaforák. Ahogyan Markó Béla fogalmaz, egy mondaton belül jelenik meg álom és valóság. Bennük van a tapasztalás, színek és illatok, s ezek egymásra vannak utalva. Akár versként is lehet olvasni az író új regényét.

Az író megfogalmazásában, a Szeméremékszerek a steril pohár Odüsszeiája. A főszereplőt, Olivért elküldi a felesége, hogy vásároljon két steril poharat. Útközben több megállóba botlik, majd amikor hazaérne, megpillantja magát kintről, és nincs megelégedve a látvánnyal, így folytatja bolyongását. Ahogy erről beszél, egyszer csak az „én, vagyis hogy Olivér” szókapcsolat hangzik el Tolnai Ottó szájából. Ekkor már nem csak szavakkal beszél. Bekapcsolódik az erősen kifejező mimika, a felnagyított gesztusok. Ekkor már Olivér azaz Tolnai, vagy az író áll előttünk. Talán már nincsenek is határok.

Brassai Eszter