October 10, 2018

Több, mint könyv

Színházi ősbemutatóval, irodalmi estekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal, olvasójátékkal, színházjegyekkel és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várjuk az érdeklődőket november 15 és 18-a között. Sajtótájkoztatót tartottunk:  Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke, Makkai Kinga, a vásár gyermek- és ifjúsági programjainak szervezője, illetve Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója.

 

A lassan fesztiválként számon tartott vásár idén a Több, mint könyv mottó szellemében hívja közönségét a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokába. Ahogyan Káli Király István főszervező is hangsúlyozta ez a tér a kultúrát szerető emberek találkozóhelye, egy olyan környezet, amelyben kiteljesedhet az életöröm. A szervezők feladata pedig évről évre az, hogy minél színvonalasabb kínálattal, minél több látogató bevonásával üljék meg a könyv marosvásárhelyi ünnepét. „Nagy ajándék számomra, hogy évek óta koordinálhatom ezt a vásárt, de még nagyobb öröm az, hogy sikerült ennyi gyereket, fiatalt megszólítani, hiszen ők a jövő olvasói, rajtuk is múlik a könyv és a vásár sorsa is.” – zárta szavait Káli Király István.

A november 15-én 10 órakor kezdődő vásár programját Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke ismertette. A szemle első napjának kiemelt eseménye, a Centrál Színház Katona László, Mucsi Zoltán, Scherer Péter szereplésével színre vitt Nézőművészeti főiskola című előadása, melyet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermének színpadterében 17,00 és 20,00 órától tekinthetnek meg.

November 16-án 19 órától Versajándék Vásárhelynek címmel Erdős Virág, Fekete Vince, Kemény István, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Oravecz Imre, Tolnai Ottó áll színpadra

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója és Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője vezetésével. Közreműködnek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészei.

November 17-én, szombaton délelőtt 11 órától az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a legkisebbeket várják a nemzeti színház nagytermébe, ahol Bíró Eszter és zenekara Állati zenés ABC című produkciójával várja a 3 és 8 év közötti gyerekeket.

Ugyancsak november 17-én kerül sor A mai magyar irodalom szépsége címmel a színház kistermében 17,00 órától Erdős Virág, Kemény István, Oravecz Imre, Tolnai Ottó beszélgetésére Csuhai István, az Élet és Irodalom folyóirat szerkesztőjének moderálásában.

Este 19 órakor pedig a nagyterembe Koltai Róbert KR75 című előadóestjének ősbemutatójára ülhet be a nagyérdemű. Az idén 75 éves Jászai Mari-díjas színművész, filmrendező a kerek évfordulóra összeállított egyéni előadását a marosvásárhelyi közönség előtt mutatja be először.

Nagy sikernek örvend a vásár Olvasd el, és játssz velünk! vetélkedője, amelyet idén 5. alkalommal hirdettek meg, és rekordszámú, több mint 300 csapat, azaz közel 1000 gyerek jelentkezett. „Az, hogy évről évre egyre többen kapcsolódnak be játékunkba azt bizonyítja, hogy a mai fiatalok egy része szeret olvasni, szívesen olvas kortárs irodalmat, igényt tart az ilyen jellegű tevékenységekre, és mi örömmel vesszük tudomásul, hogy érdemes és szükséges mindezt tovább folytatni a következő években is.” – értékelt Makkai Kinga, a vetélkedő és a gyerekprogramok szervezője. A négy kategóriában meghirdetett játék különlegessége, hogy a döntőket követően a versenyzők találkozhatnak az olvasásra kijelölt kötetek szerzőivel is, Bódi Attilával, Berg Judittal, Szabó Róbert Csabával és Zágoni Balázzsal.  Ami a gyermekprogramokat illeti, arra törekednek, hogy a meghirdetett foglalkozásokkal a könyvvel, az irodalommal való találkozás pozitív, maradandó élményét nyújtsák a fiataloknak. Mindezt úgy, hogy az adott korosztály életkori sajátosságaihoz, igényeihez igazodva, nevelő-fejlesztő-szórakoztató tevékenységeket szervezzenek: olvasóvetélkedőket, író-olvasó találkozókat, bábelőadásokat, gyerekkoncerteket, könyvbemutatókat, mesefoglalkozásokat, drámapedagógiai tevékenységeket stb.

Gáspárik Attila hangsúlyozta a kulturális szervezeteknek, rendezvényeknek szolidaritást kell vállalniuk egymással. A kultúra a közös ügyük, ezért a színház a vásáron 100 lej vagy annál nagyobb értékben könyvet vásárlókat két színházjeggyel ajándékozza meg.

Fotók: Szigeti Szenner Szilárd

November 20, 2018

Valláskritikus mémek és reformátorok karikatúrája

Igaz ugyan, hogy ebben az évben az unitárius egyház ünnepli alapításának kerek évfordulóját és a reformátusok már 501 évesek, de ettől még érdekes dolgok hangzottak el Koinónia kiadó kettős könyvbemutatóján, ahol az egyik tárgy Glenn S. Shunshine Reformáció fotelteológusoknak című könyve volt, a másik pedig Nick Page, A kereszténység majdnem tévedhetetlen története. Előbbi szaklektorával, Adorján […]

November 19, 2018

Gyereknyelven a valós kérdésekről

A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kiemelt figyelmet fordított a gyerekre, tucatnyi, kizárólag a fiatal olvasónemzedéknek szóló könyv kereste gazdáját a rendezvényen. Volt olyan könyv is azonban, amelynek a szerzőjéhez is szerencséjük volt a gyerekeknek, illetve az őket kísérő felnőtteknek, így első kézből értesülhettek arról, hogy miért az a címe, főszereplője vagy sztorija egy könyvnek. Itt mutatták […]

November 18, 2018

Betűk és dallamok egy helyen

A népszerű közmondás alapján eddig csak a virágokkal kapcsolatban tudhattunk biztosan azt, hogy ki a rossz és ki a jó ember. Egy új kutatásnak köszönhetően azonban úgy tűnik, a könyvek szeretete is árulkodik a személyiségünkről. A londoni Kingston Egyetem kutatói vizsgálatuk során nemrégiben egy érdekes eredményre bukkantak. Kiderült, hogy azok, akik rendszeresen olvasnak, empatikusabbak és […]