September 30, 2020

Több mint 200 csapat jelentkezett az olvasójátékunkra

Idén több mint 600 gyerek és fiatal, vesz részt a 26. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Olvasd el, és játssz velünk! irodalmi vetélkedőjén. A legtöbben Maros megyéből jelentkeztek, de Hargita és Kovászna megye is szép számban képviselteti magát.

Bár a tavalyhoz képest idén kevesebb, szám szerint 206 csapat jelentkezett, immár évek óta több, mint 200 csapat játszik együtt.  Az évente visszatérő iskolák diákjai mellett idén több új csapat is csatlakozott a kezdeményezéshez, például Kézdivásárhelyről.

„Az elmúlt 6 év során olvasójátékunk mozgalommá nőtte ki magát. Maga a vetélkedő és a vásár égisze alatt megszervezett író-olvasó találkozók népszerűsége egyértelmű bizonyíték arra, hogy lehet olvasóvá nevelni a mai digitális generációt, csak meg kell keresni a megfelelő módszert hozzá.” – nyilatkozta Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője.

A kategóriánkénti első 15 jelentkező csapat már megkapta az ajándék köteteket, így már el is kezdődött az elődöntőre való készülés. A csapatok október 23-án kapják kézhez az elődöntő feladatlapjait, amelyeket október 30-ig kell a megadott e-mail címekre kitöltve visszaküldeniük. A döntőbe jutó első nyolc csapat névsorát ugyancsak e-mailben közlik a szervezők november 6-án. A döntőbe jutó csapatok a 26. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron találkoznak egy újabb játékra. Ha a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében életbe léptetett korlátozások ezt nem tennék lehetővé, akkor a döntősök egy online találkozó keretében osztják meg élményeiket.

Idén a vetélkedőre bejelentkező 24 elemista csapatnak Kertész Erzsi: Göröngyös úti iskola – Gáz van (Cerkabella Könyvkiadó, 2020.) című könyvét kell elolvasnia, az 5-6. osztály számára kijelölt olvasmány Wéber Anikó: Cseresznyeliget titka (Pozsonyi Pagony, 2019.) című műve, ebben a kategóriában összesen 91 csapat jelentkezett. Az 53 7-8. osztályos csapat Maksai Kinga: Erik és a legfelső utáni emelet (Cerkabella Könyvkiadó, 2019) című könyvével ismerkedik. A 36 líceumi csapat pedig Berg Judit: Az őrzők (Ecovit Kiadó, 2019) című kötetét kell elolvassa.

 

A 26. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár keretében megszervezett Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték támogatója a Nemzeti Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alap és a Communitas Alapítvány.

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]