Példamutató Alma-zene

Felnőttzenekarból lett a gyerekek kedvence az Alma Együttes, amely csütörtök délután két alkalommal is színültig töltötte a Nemzeti Színház Nagytermét. A zenekar három tagja Buda Gábor (alapító/gitár, ének, vokál), Maroevich Zsolt (brácsa), Szabó Tibor (szólógitár, bouzouki, tambura, ütősök) a vasarhely.ro portálnak adott exkluzív interjút, amelyben Almatörténetről, közönségről, célokról és a zenekar köntöseiről beszélgettünk.

– Miért döntöttetek úgy, hogy kicsiknek zenéltek? Mert ők hálásabbak, vagy mert úgy láttátok, hogy ezen a területen hiánypótló zenekarként működhettek?

Buda Gábor: Ez a történet 17 évvel ezelőtt kezdődött, amikor a felnőtteknek kezdtünk játszani klasszikus és kortárs költők megzenésített verseit. Akkor egy véletlen felkérésen egy gyerektáborban játszottunk először gyerekeknek, ami annyira jól sikerült, hogy már ott helyben négy-öt felkérést kaptunk. Így indult el gyerekirányba a karrierünk. A gyerekeknek való zenélés soha egy pillanatig sem okozott gondot nekünk. Az igényt akkor mi fel sem mértük, de mai tapasztalatunkkal azt mondhatom, hogy borzasztó nagy igény van rá. A piac sokkal több gyerekműsort adó zenekart bírna el, mint ahányan most vagyunk rajta.

– De akik ott vannak, mindenki jól is csinálja?

Buda Gábor és Szabó Tibor: Nem nagyképűségből mondom, de sajnos elég kevesen tudják igazán jól csinálni, mert a gyerekek egy olyan speciális közönség, akik nem udvariaskodnak semmilyen szinten, ha valami nem tetszik nekik, azt rögtön kimutatják. Egyrészt nagyon nehéz közönség, hisz kíméletlenül őszinték, másrészt pedig nagyon hálás is, a vállukon hordoznak, ha szeretnek téged. Mi annak idején nem mérlegeltük, nem nézegettük, hogy van-e igény vagy nincs, egyszerűen felkértek rá és elvállaltuk. És aztán a gyerekek elraboltak minket, ők döntöttek úgy, hogy nekik erre szükségük van. És mivel jól érezték magukat a felnőttek is a koncerten, mondhatom azt, hogy családi eseménnyé kerekedett az Alma Együttes műsora.

– Nehéz volt átállni a felnőtteket megcélzó zenéről a gyerekdalokra?

Maroevich Zsolt: Nem, számunkra egyáltalán nem volt nehéz az átállás, számunkra ez nem volt egy pillanatig sem kompromisszum. A gyerekzene nem azt jelenti, hogy igénytelen, legalábbis a mi olvasatunkban nem, és nem is tűrjük el sem a szakmai, sem semmilyen igénytelenséget. Ebből a szempontból nincs kompromisszum.

– Szülőknek vagy a gyerekeknek zenéltek?

Buda Gábor és Maroevich Zsolt: Mindkettőjüknek. Igazából, ha egy szülő unatkozik egy gyerekkoncerten, akkor a fene ott ette meg az egészet, mert akkor a következőben már nem hozza el a gyereket, vagy legalábbis csak komoly harcok árán. Akkor jó egy koncert, ha interaktív, ha mindenki be van vonva, ha mindenki úgy megy el, hogy jól érezte magát. Éppen ezért nagyon sok kikacsintós vicc, poén van, amit esetenként a gyerek nem is ért, de szülő igen. És erre törekszünk is, érezze jól magát az apuka és az anyuka is. Ezért családi koncert az Alma zenekar műsora.

– Lehet, hogy meredek összehasonlítás, de gondolhatunk úgy ezekre a kikacsintásokra, mint az új hollywoodi animációs filmekre, ahol a poénok egy része a felnőttekre van kihegyezve?

Buda Gábor: Nem meredek a hasonlat, sőt. Pontosan erről van szó az esetünkben is. Tökéletes a hasonlat. Kedvesnek, humorosnak kell lenni, mindkét fél számára. És olyan értékeket kell képviselni, amelyek, számunkra legalábbis fontosak: család, tolerancia, környezetvédelem, egészség és a legfontosabb üzenetünk a szeretet.

– Jól értem akkor, hogy az Alma Együttes egyik kiemelt feladatának tekinti a környezetvédelmet?

Szabó Tibor: Igen, egyértelműen. Abban tudunk mi segíteni, hogy az információk eljussanak a gyerekekhez. A Szuperkukák dalunk például a szelektív hulladékgyűjtésről szól. Ezáltal arra is ösztönözzük a gyerekeket például, hogy ők rávegyék a szüleiket a szelektív hulladékgyűjtésre. Például közös családi feladat a Szuperkukák megetetése.

Buda Gábor: Itt talán sokkal fontosabb az, hogy hogyan jut el az információ a gyerekhez. Mert valószínű, hogy ő már számtalanszor hallotta, hogy a kukába dobd a szemetet, ne dohányozz stb. De ez az üzenet nem tiltó módon kell eljusson hozzá, hanem az a fontos, hogy olyantól hallja, aki hiteles személy, vidám és akit szeret: és talán ez a legfontosabb. Ha egy zenészt szeretnek, felnéznek a zenekarra és az küldi felé ezt az üzenetet nagyon kedvesen, jó pofán, játékosan, hogy fontos a szelektív hulladékgyűjtés, akkor biztos vagyok benne, hogy ezt egy jó dolog lesz a gyereknek, és onnantól kezdve ők maguk is továbbadják ezt az üzenetet.

– Hogyan érte el az Alma zenekar, hogy a gyerekzene-iparban ilyen „hatalomnak” számítson?

Buda Gábor: Sok és kitartó munkával, hisz ebben azért 17 év munkája van benne. Ugyanakkor azzal, hogy azok az emberek, akik az Alma Együttesben dolgoznak mind a zenészek, mind pedig a management komoly szakmai munkát végez, értik a dolgukat. Ezen felül nyilván nem elhanyagolható szempont a dalok, azok sikere, hogy olyan dalokat írjunk, amelyek közel állnak a gyerekekhez, értik, mozognak rá, éneklik velünk. És persze ne szépítsük a dolgot, ez egy vállalkozás, pénz kell hozzá: főleg a kezdeti időben nagyon sokat kellett befektetni, hogy klippet tudjuk készíteni, hogy azt vetítsék. Ezek azok a módok, amelyekkel el lehet érni a sikert, de nyilván tehetséges emberekkel kell dolgozni, hiszen bárki rosszul dolgozna, azt mindenki megsínylené. Szerencsére egy profi csapatot sikerült összeállítani, azt is mondhatom, hogy barátok vagyunk, és mindenki a maga területének kimagasló mívelője.

– Rengeteg hangszeren játszotok, nincs meg ennek az a veszélye, hogy szétesik a produkció?

Szabó Tibor: Egyrészt nem egyszerre használjuk őket, másrészt meg ahhoz, hogy élvezhető legyen változatos is kell legyen, és ebbe a hangszerelés is beletartozik. Például a Szülinapos dal inkább a dance verzióhoz közelít a Szuperkukák meg a népzene húz. Ahhoz, hogy mindkettőt igényesen megoldjuk különböző hangszerekre van szükség.

Maroevich Zsolt: Mivel többségében vers megzenésítésekről van szó, amelyek elég rövidek, így egy lemezre akár húsz dal is felkerül, és ha azt ugyanabba a zenei közegbe játszanánk, akkor az egy idő után nagyon egysíkú lenne. Ezért kezdtünk el egyre több hangszerhez nyúlni, az évek során ebbe beleástuk magunkat, és egyre élvezetesebb lett. És csak olyan hangszer van benne, amelyen tényleg játszunk, tehát a minőséget nem hagyjuk el.

Buda Gábor: ha egy hangszeren nem tudunk játszani, akkor vendégzenészeket hívunk, nem ragaszkodunk ahhoz, hogy minden hangszeren mi játszunk. Örömmel játszunk olyanokkal, akik a hangszerük mesterei. Sőt, erre törekszünk is. Szinte minden lemezünkön van vendégelőadó. Nincs kőbe vésve semmi, és nem csinálunk ebből hiúsági kérdést. Ez olyan, mint a vérfrissítés egy zenésznek, az mindig jót tesz, ha kap impulzusokat.

– Hallgatóként elég erős különbséget érzek az 1996-os első lemezetek, és az új dalaitok között? Ez mennyire tudatos? Vagy a közönség alakította?

Szabó Tibor: Nem, nem ezt mi alakítottuk így, ez teljesen szándékos, nem akarunk két egyforma lemezt, mert akkor a harmadikra már senki nem lesz kíváncsi. Minden lemez más. Meg ez nekünk is egy felfrissülés, mindig új zenei köntösbe öltöztetni a dalokat. Ráadásul az első lemezhez képest Gábor kivételével az zenekar tagjai is teljesen kicserélődtek. Ez fontos, hogy mindig meg kell újulni. A zene egy folyamatosan változó dolog, így tud inspirációt adni.

– Említettétek, hogy albumonként mindig új köntösbe öltöztök. Van olyan köntös, amely kifejezetten tetszett, vagy olyan, amit elszabtatok, vagy szűk?

Buda Gábor: Nem hiszem, hogy lenne olyan lemezünk, amit nagyon elrontottunk volna. Az természetes, hogy egy lemez kiadás után vannak apró-cseprő dolgok, amiken még dolgozna az ember, de persze a végtelenségig nem lehet csiszolgatni. Nekem mindig az utolsó lemezt tetszik a legjobban. Most az utolsó lemezünk a Szén Szerelem Költemény nevet viseli. Tulajdonképpen ezen olyan dalok szerepelnek, amelyeket az elmúlt 4-5 évben írtunk és hangszereltünk, emiatt elég érdekes az egész lemez, mert térben és időben messzebb készültek a dalok, így rettentően változatosak. Olyan dalok ezek, amelyek különböző alapítványok, multi cégek felkérésére íródtak, és még nem jelentek meg sehol, de nagyon értékes alkotások. Mind szövegileg, mind dallamvilágában nagyon változatos lemezről van szó.

– Tegnap egy könyvbemutatón elhangzott, hogy nem jó egy közéleti személynek a magánéletéről beszélni. Esetetekben hogy van ez, mit gondoltok a magánélet és nyilvánosság viszonyáról, főként, hogy gyerekeknek énekeltek, akik példaként néznek rátok?

Buda Gábor: Igen ez így van, ezt tudomásul kell venni. Aki előadó művészként kiáll a színpadra és megmutatja az arcát, és abból él, hogy sokan ismerik az arcát, és sokan szeretik és a nyilatkozataira is oda is figyelnek, annak tudomásul kell vennie, hogy adott esetben példát is mutat. Mi pláne példát mutatunk, hiszen gyerekeknek zenélünk. Például, ha csúnyán beszélnénk, hamar elhiteltelenednénk. Félig meddig a mi életünk is a nyilvánosság előtt zajlik, hisz ismernek minket, így fokozottan is figyelnünk kell, hogy hogyan viselkedünk, de ezt már megszoktuk. Ez egy felelősség, erre oda kell figyelni, viselkedni kell, nem mindegy, hogy miről mit mondunk. Például a politizálást messze elkerüljük. Persze vitázunk politikáról, de ezt szűk körben a kocsiban megtesszük, a színpadra nem visszük fel. Nem azért mert félnénk a véleményünket elmondani, hanem mert a politikát olyan dolognak tartom egy művész számára, mint az intim életet. Ugyanakkor meg úgy gondolom, hogy az én szavam a politikában nem ér többet mondjuk egy pékénél, csak esetleg többen meghallgatják. De mivel én nem alakítom a politikát, és nem tudok beleszólni, ráadásul nem látom a gazdasági érdekeket, én mindig egy kibic, egy kívülálló leszek, aki abból tud kiindulni, hogy hogyan érzi magát az országban, jobban élek-e vagy nem, jobban érzem-e magam az országban vagy nem, és annyit tudok tenni, mint bármelyik más állampolgár elmegyek szavazni. Visszatérve az eredeti kérdésre, igen számít, minden számít, amit előadóművészként nyilvánosan lenyilatkozik. Ha valaki ezt felvállalja, és azt mondja, hogy ő politizálni fog, hát legyen, lelke raja, de akkor viseli a következményeit. Nem szeretnénk, ha a politika megrontaná a mi művészeti munkánkat. (Farkas István)