November 11, 2022

Molnár Vilmos az év szerzője

Molnár Vilmosé a 28. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Év Szerzője díja. A csíkszeredai író a 2021-ben megjelent Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei – Rendhagyó legendáriumáért kapta az idén első alkalommal átadott elismerést.

„Ha azt gondoltuk, hogy Erdélyben vagy az erdélyi magyar irodalomban nem történnek csodák, és a csodák mégis megtörténnek: ő az év szerzője. Kevesen értenek úgy a csodához, ahhoz, hogy miért is fontos nekünk a csoda, mint éppen Ő. (…) Megéri bízni az év szerzőjében, és megéri figyelmesen olvasni minden sorát. Akinek fontos a saját jövője, igyekezzen jóban lenni vele. Igen komoly kapcsolati hálóval rendelkezik, nem csak az ördöggel találkozott már, ami, magunk között szólva, velünk is előfordult egyszer-kétszer, de a Fennvalóval is. Ha tehát valaki nem hisz a csodákban, mert nagyonis gyakorlatias, céltudatos, törekvő: forduljon hozzá! Olvassa a műveit, az év szerzője műveit. Ha nem hisz a csodában, de végigolvassa, például a legutóbbi: Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei című kötetét, megtudhatja miként kell közeledni a világhoz, hogy az mégis csodás legyen” – fogalmazott Molnár Vilmos méltatásában Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője.

A Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész által készített kisplasztika mellett a szerző a Communitas Alapítvány jóvoltából 1000 eurós pénzjutalomban részesült. A könyvvásár szervezői a romániai magyar szépirodalmi lapok főszerkesztőit kérték fel, hogy nevesítsék azt az erdélyi magyar szerzőt, akinek a művét a díj elnyerésére a legalkalmasabbnak találják.

„A Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár kiemelt célja, hogy programjain és kommunikációs csatornáin keresztül ráirányítsa az olvasói figyelmet az erdélyi szerzőkre. Ebbe illeszkedik legújabb kezdeményezésünk is, 2022-től kezdődően, minden évben elismerjük és a lehetőségeinkhez mérten jutalmazzuk az év szerzőjét, akit az irodalomi lapok főszerkesztői nevesítenek” – fogalmazott Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke, a könyves szemle társszervezője, a 28. könyvvásár első napján tartott ünnepségen. Molnár Vilmos József Attila- és Márai-díjas csíkszeredai író legújabb prózakötete, amint a könyv fülszövegében olvasható „a nyelvtudós életének, utazásának fehér foltjait próbálja kitölteni a mese eszközeivel”. A Corvina Kiadó gondozásában megjelent kötet nem „tudományos Csoma-könyv”, hanem vegytiszta irodalom, Molnár Vilmos legendák lazán összefüggő sorában mondja el azt, amiről keveset vagy semmit sem tudunk.

A szerző a legendáriumot alkotó tizennyolc történetben igyekszik követni Csoma Sándor keleti útvonalát, de azon kívül minden más – saját bevallása szerint – a fantáziájának a szüleménye. Azonban „a fikció nem a valóságtól való öncélú elrugaszkodás, hanem a lényeg megragadásának módja a fantázia játékos, néha humort sem nélkülöző igénybevételével”.

November 18, 2023

Vida Gábor kapta az Év Szerzője-díjat a vásárhelyi könyvvásáron

Vida Gábor kapta az Év szerzője-díjat a 29. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron a Magvető Kiadónál idén tavasszal megjelent Senkiháza című kötetéért. A szerző a Gyarmathy János szobrászművész által készített kisplasztikát és a Communitas Alapítvány jovóltából 1 000 eurónak megfelelő pénzjutalmat vehette át a vásár november 17-i gáláján.  „Vida Gábor az egyik legjobb kortárs magyar író. Fontos […]

November 16, 2023

„Megtörtént dolgokról tudunk-e értelmesen beszélni” – interjú Vida Gáborral

Vida Gábor Senkiháza című, az 1936 és 1946 közötti időszakban játszódó, idén tavasszal megjelent új regénye, ahogy a szerzőtől megszokhattuk, egy ízig-vérig Erdély-történet, amelyben van szerelmi bánat, etnikumok együttélése, realitás és fikció. Az Erdélyi lektűr – amint az alcím jelzi – legszívesebben a természetet járó írójával a regénye születéstörténetéről beszélgettünk. A Senkiháza eseményeinek egyik fő […]

November 16, 2023

Olvasójáték: a könyvről való párbeszéd lehetősége

Jubileumi kiadásához érkezett idén a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár olvasásnépszerűsítő játéka. Az Olvasd el, és játssz velünk! már a kezdetekben „közvetítő szerepre” vállalkozott: megteremteni a könyvről való párbeszéd lehetőségét író és olvasó között. Az adhatás gyönyörűsége az, ami ennek a munkának a szépsége – mondja Makkai Kinga, az olvasójáték főszervezője. Vele beszélgettünk. Ha leltárt kellene készíts […]