Vitorla-ének “újratöltve”



Az „újratöltött” Vitorla-ének nem kíván szokványos emlékkönyv lenni. Eredeti formájában újraközli ugyan a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadónál 1967-ben megjelent antológia teljes szövegét – beleértve Lászlóffy Aladár szerkesztői bevezetőjét és a szerzőket ismertető életrajzi adatokat is –, de egyszersmind továbbköveti az ötven évvel ezelőtti szerzők életpályáját, munkásságát, és – ahol ez lehetséges – jellegzetes mutatványt kínál fel az olvasónak az illetők későbbi irodalmi/tudományos alkotásaiból.





További hasonló könyvek


Közélet és kaszinó

Fekete Andor, ügyvéd, jogi író, 1906-ban végezte a budapesti tudományegyetem jog- és államtan szakát. Haláláig szülővárosában, Marosvásárhelyen folytatott ügyvédi gyakorlatot: az OMP városi tagozatának alelnöke, a KZST tagja, a Székely Színház alapító tagja volt. A két világháború között – mint a Bethlen Gábor szabadkőműves páholy egyik vezetője – az erdélyi magyarság demokratikus akcióit támogatta…

Aletta bárkája

Az egymás mellé, közös térbe, szerelembe, apaságba, anyaságba, eltérő hitekbe-ösztönökbe zárt emberek egymásra tárulkozásának – és kényszeres védekezésüknek – leheletfinom rajzával a lélek és a sors különös tájai felé sodor. Az olvasó pedig döbbenten tapasztalja: milyen ismerős a titkolt félelmeknek, tétova reményeknek ez a kegyetlen, könyörtelen világa.

Cernafű

Hogy lehet mai napig élő a repülés, toronyugrás évezredek költői hagyományából ismert képe? Milyen időjárású az életvadászó ember-ősz? Meddig látnak a hősök műanyag kukkerükön? Patikamérlegre vetheti-e a költő a világtörténelmet? Tisztítótűzbe Krisztust meg a többi szentet, csak úgy könnyen a beszéd medrébe terelve tengert és óceánt? Milyen ízű Isten pálcikája? Milyen gyakran kell füvet nyírni […]