Orbán Balázs szemével… 2010-2013



Megvásárolom

Udvarhelyszék látványosan változó, fejlődő arcát rögzítik a 2002 óta szervezett fotótáborok, melyek felvételeiből Balázs Ödön fotográfus válogatta az album anyagát. Ez már a harmadik album, és ezzel bezárult az első kör: egy évtized alatt a több mint 130 udvarhelyszéki település mindegyikén járt a fotográfusok csapata. Olyan vidékről van szó, ahol a legkorszerűbb eszközök, felszerelések mellett láthatjuk a hagyományos gazdálkodás kelléktárát is. A települések képe szinte évente változik, és a dokumentációs felvételek ezt a folyamatot részleteiben is rögzítik.
Az életmód átalakulása mellett a képek fő témája, kiemelkedő szereplője az ember. A vidék lakóinak munkaalkalmai, az élet- és helyzetképek érzékeltetik a köznapi élet zamatát. A tanyai hangulatok, a tájképeken rögzített vidék szépségei olyan értékek, amelyek azokat is gazdagítják, akik csupán a felvételekről ismerik meg. Ember és természet sok ezer éves együttélésének rövidke pillanatát, pár évet fog át az album. Meglepődve tapasztalhatjuk: az emberi környezet néhol élesen elválik a természettől. Korábban nem volt ekkora különbség a kettő között, mert az ember belakta a természet egy részét.
Mi is jelentheti ennek a vidéknek a varázsát? Tavaszi madárfütty, nyári délutánok illata, az ősz színpompája és bősége vagy a zord téli napok csikorgása? Nem adhatunk erre választ, hiszen mindenkit más és más látvány ragad meg, ha ezt a vidéket járja.
A megörökítés pillanata pedig azért varázslatos, mert teremtő erejű: a rögzített látvány elméletileg örök időkre megőrizhető. Tehát nem csupán a jelennek szól, hanem a jövőnek, a beláthatatlan messzeségű időnek tehetjük félre az udvarhelyszéki településekről készített felvételeket.





További hasonló könyvek


Képek könyve

Azzal a reménnyel bocsátom útjára ezt a gyűjteményt, hogy minden, a környezete iránt érdeklődő ember talál magának benne csodálnivalót vagy hasznos vizuális információt, amely esetleg további ke­resgélésre, kutatásra ösztönzi, valamint hogy minden olvasat, minden egyes személyes meg­kö­ze­lítés egy-egy új szellemi kalandot vagy élményt jelent majd mindazok szá­mára, akik a kötetet kézbe veszik, és annak alapján […]

A cédrusfa hatalma.

A kihívó cím mögött egy hivatásán töprengő alkotóember arca rajzolódik ki (a róla készült művészi portrék kíséretében), s a különböző műfajú szövegek – napló, esszé, tanulmány, vallomás, beszéd – abban a szándékban kontextuálódnak, hogy a huszadik századi erdélyi magyar művészet értékeit behelyezze az egyetemes magyar művészet keretébe.

Fotográfiák 1959-2017

Korniss Péter munkássága az egyik leggazdagabb magyar fotográfiai életmű. Hírnevét a kelet-európai – elsősorban erdélyi – paraszti életforma és kultúra fényképezésével alapozta meg. Az 1979 és 1988 között készült, egy ingázó munkás életét megörökítő sorozata, A vendégmunkás a magyar fotográfia egyik mérföldkövének tekinthető. Jelen kiadvány a már emblematikus képek mellett, kevésbé ismert felvételeket is bemutat […]